|
Témaindító hozzászólás
|
2008.02.19. 18:04 - |
 *Feno oldalra sandított. Tekintetében alig észrevehető csodálkozás ült.*
-Még sose jártál itt? - nyerítette Carnenre pillantva és kérdőn felvonta a szemöldökét.* -Azt hittem, ennek a szigetnek minden apró szegletét úgy ismered, mint a saját patádat...
*Megrázta sörényét.*
-Mindegy, nem számít. Ezek szerint téged is érnek még meglepetések. Örülök, ha tetszik a táj, de nem emiatt hoztalak ide.
*Visszafordult a víz felé, és arcán megjelent vagány, csibészes mosollya.*
-Mondd csak... -*kezdte, tekintetét le sem véve a vízről.* -...úsztál már delfinekkel?
*Válaszra sem várva előre lépett, majd tisztán, hangosan elnyerítette magát. Ajkait azonban korántsem nyerítő hangok hagyták el; Feno furcsa, távolba vesző, leginkább visításra emlékeztető kiáltást hallatott, majd vigyorogva a vízbe gázolt.
Alig néhány másodperccel később két delfin feje bukkant ki a vízből, majd megjelent egy harmadik, negyedik, ötödik, és így tovább, mígnem egy tizenkét fős delfincsapat nem lubickolt a part menti sekélyes vízben. Feno megfordult és biztatóan intett egyet fejével.*
-Gyere. -*kiáltotta a parton álló kancának.* -Ne félj, egyik sem bánt. |
[109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
Ő egyáltalán nem zavartatta magát, csak szélesen mosolygott.
-Ne legyél így megszeppenve! -*próbálta kissé oldani a feszültséget.* -Ez volt a legfinomabb puszi, amit valaha kaptam.
*Rákacsintott Carnenre.*
-Nem fáradtál el nagyon? Ússzunk még egy kicsit, vagy inkább menjünk lassan kifelé? |
Felvonta szemöldökét, de azért elismerően nézett.
'Nos, Feanor tud valamit' gondolta, és felnevetett.
-Igazad van.-mosolygott szelíden Carnen, majd közelebb úszott, és lehelletfinom puszit adott Feanornak. Kissé zavarba esve nézett a ménre. |
-Örülök, ha tetszett. -*vigyorgott a kancára, majd fürkészni kezdte a fehérség arcát. Abban semmi mást nem látott, csak elragadtatottságot és boldogságot. Egy darabig várakozón nézett Carnenre, majd - pimasz mosollyal az arcán - ismét megszólalt.*
-Reméltem, hogy kapok érte valamit.... -*vigyora lassan kiszélesedett.* -...mondjuk egy puszit vagy pofont.
Összeráncolta szemöldökét, mintha valamin nagyon erősen töprengene, majd komolykodva így szólt:
-Azt hiszem, mivel neked is tetszett, inkább az előbbi járna. -*komolysága vidám mosolyba csapott át. Hát igen, Feno mindig is hirtelen váltogatta hangulatait.*
|
Meglepetten észlelte a köré formálódó alagutat, de szinte még meglepődni sem volt ideje, már sodródtak is szélsebesen! Carnen felsikított, de azután rájött, hogy valójában egész jó móka...
Ezután már élvezettel száguldott a csúszdában, a sarkában Feanorral, s mikor az alagút végetért, mindketten kilőttek a magasba! Carnen pedig repülni nem tudott ugyan, de egy pillanatra úgy érezte, szárnyal...és csodás érzés volt!
Azonban ez sem tartott örökké...zuhanni kezdett, így lendületből körbefordult párszor a levegőben, hogy aztán egy kecses és gyönyörű fejessel a vízbe csobbanjon ismét. A felszínre rúgta magát, és az arcán letörölhetetlen mosoly jelent meg.
-Ez hihetetlen volt!-tört ki belőle. |
-Mi a...? -nyögte elképedt arccal.
Meglepte az a rengeteg buborék, ám még jobban elcsodálkozott, mikor azok kiemelték őt a vízből. Egy pillanatig döbbenten kapálózott a levegőben, de aztán elcsitult, és lepillantott. Mélyen a víztükör alatt a fény megcsillantott egy fehér foltot, s Feno rögtön kitalálta, hogy Carnen áll a csíny mögött.
Elvigyorodott, majd szélesre tárta nedves szárnyait, és levetődött a légoszlopról. Nyaktörő sebességgel zuhant a tenger habjai felé, majd az utolsó métereknél hirtelen berántotta és szorosan a teste köré csavarta szárnyait. Aözvetlenül a becsapódás előtt már mindkét szárnya szorosan az oldalához simult, így nem akadályozták őt a csobbanás közben.
A szédítő tempónak hála mélyre süllyedt a kristálytiszta tengervízben. Körülnézett, és meglátta a tőle nem messze lebegő hófehér kancát. Néhány könnyed csapással vigyorogva Carnenhez úszott.*
-Ejnye... a helyedben én nem tettem volna! -*vigyorgott pimaszul, majd felcsillantak szemei, és a következő pillanatban mindkettőjük körül csőszerű vízalagút formálódott: vizicsúszda a víz alatt. A sebes sodrás mindkettőjüket magával ragdta. A csúszda kanyargott, éles fordulatokat vett, néha ki is emelkedett a tengerfelszín alól, de a két lényt akkor is magába zárva sodorta tovább, míg útja ismét le nem vezetett a víz alá. Feanor felszabadultan, fesztelenül kacagott, nagyon élvezte a helyzetet. Közvetlenül Carnen mögött csúszott, így nem hallotta, a kanca vajon sikít-e, s ha igen, azt félelemből vagy örömből teszi-e, de egyben biztos volt: számára a vizicsúszda mindig is jó móka volt! |
Nevetett, mikor a játékos delfinek lefröcskölték őket. Carnen csodálta őket, mennyire gondtalanok, vidámak - és milyen gyorsak!
Mosolyogva bólintott Feanornak, és gyors tempózással követte. A delfinek azonban máris messze jártak, de mindig vissza-visszaúsztak, hogy Carnenék beérhessék őket.
Amikor ő és Feanor egymás mellett rúgták a vizet, Carnen hirtelen huncutul elmosolyodott, majd egyszercsak a víz alá bukott.
Bár Feanornak 'elfelejtette' említeni, tudott lélegezni a víz alatt is, így egy jó ideig nem bukkant fel a felszínen, de közben zavartalanul tovább úszott közvetlenül a mén alatt.
Ekkor hirtelen széles buborékoszlopot fújt egyenesen felfelé, és ekkor, láss csodát, a peguni a levegőben találta magát! |
*Feno bólintott.*
-Bennem megbíznak. -*felelte, majd elmosolyodott.* -És mivel velem vagy, benned is.
*Egy fiatal delfin úszott el Carnen mellett és pajkosan vizet csapott farkával a kanca felé. Két másik delfin követte az ifjú állat példáját; lebuktak a víz alá, majd közrefogták Feanort és a mén egyik-egyik oldalán felbukkanva játékosan lefröcskölték a pegunit is.*
-Hékás! -*kiáltott rájuk Feno nevetve.* -Arról volt szó, hogy úszunk, nem? Mi ez a nagy lubickolósdi?
*A három delfin száját tátogatva helyeselt, majd ismét lebuktak a víz alá. Egy pillanat múlva újra előbukkantak, kivetették magukat a vízből és magasra szökkenve átugrották Fenót, majd Carnent, és a nyílt víz felé úsztak.*
-Na, erről van szó. -*dörögte elégedett vigyorral a mén.* -Gyerünk, Carnen! Ha elfáradnál, valamelyikük a hátára enged, csak szólj nekik. Vagy nekem. -*kacsintott rá és ezzel ő is a nyílt víz felé kezdett tempózni.* |
Bár valóban jól ismerte a Szigetet, ezen a részén sohasem járt még. Pedig meg volt győződve róla, hogy ő már mindent látott.
Meglepetten hallgatta Feanor furcsa, nyerítésnek egyáltalán nem nevezhető hangját, majd kíváncsian lépett közelebb az előbukkanó delfinfejek láttán.
Barátságosnak látszottak, így a mén hívására nem tétovázott sokáig; belegázolt a kellemesen hűvös vízbe.
-Hogy úsztam-e velük? Nem hinném; arra bizonyosan emlékeznék...-mosolygott. Kíváncsian figyelte a delfineket, ahogy ők is Carnent.
-Így megbíznak bennünk?-kérdezte. |
*Feno oldalra sandított. Tekintetében alig észrevehető csodálkozás ült.*
-Még sose jártál itt? - nyerítette Carnenre pillantva és kérdőn felvonta a szemöldökét.* -Azt hittem, ennek a szigetnek minden apró szegletét úgy ismered, mint a saját patádat...
*Megrázta sörényét.*
-Mindegy, nem számít. Ezek szerint téged is érnek még meglepetések. Örülök, ha tetszik a táj, de nem emiatt hoztalak ide.
*Visszafordult a víz felé, és arcán megjelent vagány, csibészes mosollya.*
-Mondd csak... -*kezdte, tekintetét le sem véve a vízről.* -...úsztál már delfinekkel?
*Válaszra sem várva előre lépett, majd tisztán, hangosan elnyerítette magát. Ajkait azonban korántsem nyerítő hangok hagyták el; Feno furcsa, távolba vesző, leginkább visításra emlékeztető kiáltást hallatott, majd vigyorogva a vízbe gázolt.
Alig néhány másodperccel később két delfin feje bukkant ki a vízből, majd megjelent egy harmadik, negyedik, ötödik, és így tovább, mígnem egy tizenkét fős delfincsapat nem lubickolt a part menti sekélyes vízben. Feno megfordult és biztatóan intett egyet fejével.*
-Gyere. -*kiáltotta a parton álló kancának.* -Ne félj, egyik sem bánt. |
[109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Feno oldalra sandított. Tekintetében alig észrevehető csodálkozás ült.*