Témaindító hozzászólás
|
2007.05.15. 22:46 - |
*Eledhwen a tisztás közepén állt, és szorosan összeszorított szemmel, mélyen a Fény Hálójába merülve koncentrált.
Igyekezett minél több Szilnorit elérni a Fényen keresztül, de úgy tűnt, hogy sokuk még mindig nem tért magához önkívületi kábultságából, mások pedig elemük révén álltak ellen... Eledhwen minden tudását és szellemi erejét beleadta a kimerítő feladatba, ám még így sem ment mindez olyan ütemben, ahogyan azt tervezte...
*Manwë idegesen toporgott nem messze mellette.*
-Nos? -*szegte fel türelmetlenül fejét a fehér pegazus csődör.* -Hogy haladsz?
-Shhh! Manwë, ne sürgesd őt! Sokkal nehezebb dolga van, mint hiszed. Frehart például nem lehet túl könnyű elérni a Fényen keresztül... Ráadásul eddig még soha nem kellett egyszerre megérintenie mindannyiunkat. Hagyd egy kicsit, adj neki időt...
*Manwë idegesen fújtatott, és felvetette büszke fejét.*
-Nincs több időnk, Nimrodel, te is tudod! Legalábbis olyan nincs, amit feleslegesen elvesztegethetünk...
-Sedho! -*sziszegte oda a szintén erősen koncentráló, behunyt szemű Esteleth.* -Hallgassatok! A Fény hatalmas, és ragyogó útvesztői végtelenek... könnyedén eltévelyedik rajta, aki nem elég fegyelmezett... -*suttogta, majd résnyire nyitotta szemét, és lesúlytóan a két beszélgető lényre pillantott.* -Márpedig ilyen hangzavarban képtelenség rendesen odafigyelni!
*Nimrodel egy 'na-ugye-én-megmondtam' pillantással végleg elhallgattatta Manwët, és elnézést kérő tekintettel biccentett a hófehér kanca felé.*
-Goheno nin, Esteleth, mellon nín. Ne haragudj, barátom, kérlek bocsásd meg viselkedésünket.
*Esteleth biccentett, de szemeit már újra szorosan behunyva igyekezett megérinteni egy-egy Szilnori elméjét.*
*Eledhwen egy erőtlen sóhajjal kinyitotta szemét és társaira pillantott.*
-Míryel már jön, Nefadar és Thesztrál szintén úton van, Szauron és Sugár még nem tért magához, Crystint pedig nem sikerült elérnem... Ám képtelen vagyok... muszáj pihennem... nem bírnék még egyszer... -*nyögte alig hallható hangon, és lábai oly vadul remegtek, mintha bármelyik pillanatban összerogyhatnának a kanca alatt.
Manwë sietve biccentett neki, Nimrodel pedig mellé lépett, hogy támogassa, és óvatosan segített Eledhwennek leheveredni a fűben. A kanca hálásan pillantott társára.
-Nem sokára újra megpróbálom, most csupán egy kis erőt gyűjtök. -*biztosította a pegazus csődört, és fáradtan rámosolygott, azzal lehajtotta fejét a fűre, és csöndesen relaxált.
Esteleth azonban ezalatt is tovább hívta a Szilnoriakat... |
[196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
*Ithildina végigfuttatta tekintetét a jelenlévőkön és úgy gondolta, már mindenki itt van.*
- Khm. Várunk még valakire? Ha nem, akkor talán kezdhetnénk... |
Nem különösebben érdekelték az események. Giadron szorosan mellette állt és érezhetően fogyott a türelme.
Ránézett, és érezte, hogy bár nem rezzen, a baziliszkusz is felé fordul figyelmével.
- Audi, domine! - szólt csendesen.
Aztán a fehér unikornisra pillantott, aki keresőnek készült.
- A Peremen nemcsak a gazdád árnyával találkozhatsz, akit minden emléke gyötörhet, amit csak fél vagy amitől csak szomorú....Mások szellemei is kóborolhatnak odakinn, a Te keserveidről nem is beszélve. Igen erős sötét szellemek is járnak odakinn, bosszúálló, önmagukat elfeledett, megőrült szellemek. Ellenük odakinn nem sok védelem van, mivel nem elemhez, csak a saját bajukhoz köthető szomorú sorsuk. Legjobb, ha nyugodt maradsz és elfelejted a félelmet. Akkor nem törhetnek rád olyan könnyen. De próbáljátok őket elkerülni.....Ott máshogy működnek a közel és távol szavak jelentései, más a tér és az idő. Legjobb, ha nem abban bíztok amit láttok, hanem amit éreztek. Legyen erős az akaratotok - mondta csendesen, szelíden.
Árnyéküvöltésre is figyelt egy pillanatig.
- Te meg ne feledd, hogy nem ragyoghat úgy ennyi idő után a Tünde, mint amennyire várnád. Homályt kell keresni a homályban, nem fényt a sötétben.
Giadron hatalmasat dobbantott. A kanca rápillantott.
- Megpróbáljuk elcsalni a Sötétséget néhány varázslattal. De sokat ne reméljetek........Most a bátorság a legjobb menedék..... |
Szomorúan bólintott a szürke kancának.Azt Nefadarhoz fordult, feléje is megintett egy "Rendben"-t, s felnézett az égre.Behunyta szemét, s hívta.....
....Bokor zörrenések, ágtörések;nem ftörődött, hogy túlságosan feltűnő.Gazdája, hívta, nem kellett lopakodnia.Az égbeborult...édes sötétség!
-Hívtál, jöttem.-felelt egyszerűen.
Biccentett mindenkinek.Koni elmagyarázta, hogy miért gyültek össsze a különböző "nemzetiségű" lények, s mi a baj...-Tehát elválalnád a "kereső" szerepét?
Árnyéküvöltés végig pásztázta a többieket, Nefadaron kicsivel többet időzött szeme, majd az átsiklott a Nefadar párjára.Nem nézte őket hidegen, csak azért tette, vajon a mén, ha elválalta volna, kibírta volna-e a "túlvilági" borzalmakat.
Végül Konira nézett.-Legyen, de sijessünk! |
*Nem szólt, csak egy halvány mosoly suhant át az arcán. Lehajolt, és gyöngéden arcon csókolta kedvesét, majd visszafordult Koni és az eriszi kanca felé.* |
*Éji Táncos legszívesebben párja nyakába urgott volna, de nem tartotta volna túl helyénvalónak a jelen helyzetben.
Boldogan, fellélegezve, megkönnyebűlten mosolygott párjára és a mén oldalához simúlt.*
- Köszönöm... - *suttogta párja fülébe.* - El sem tudom mondani, mennyit számít ez most nekem. |
*Kegyetlen helyzetben volt. Ha nem megy, cserben hagyja nevelőjét és mentorát. Cserben hagyja azt, aki szinte elsőként vette őt magához. De ha megy.... akkor a családját hagyja cserben. Szörnyű, kíméletlen dilemma.
Lehetősége van maradni. Ez az idegen, eriszi kanca, vagy az angelid farkas, az ifjú Árnyéküvöltés szó nélkül átvállalná tőle a feladatot, levenné róla a terhet. De hogy lenne képes ezek után Niphredillie Úrnő szemébe nézni?
Lepillantott a mellette álló éjfekete kancára. Gyönyörűnek és varázslatosnak látta, mint mindig. A legszebb, legcsodásabb, ledkedvesebb lénynek, az Egyetlennek, mint mindig.
-Válasszatok mást! -*szólt mindig oly fegyelmezett, szigorúan zengő hangján.* -Én itt maradnék, úrnő.
Tekintetével megkereste kedvese pillantását és mélyen belenézett a csillogó szemekbe. És ekkor hirtelen felvillant előtte Úrnője is, finom vonású arcával, kedves és bölcs tekintetével, ahogy szelíden mosolyog és bátorít. Nefadar pedig abban a pillanatban megértette, hogy a döntése nem volt vétek. Tudta, hogy Niphredillie megbocsátaná, ha marad. Nem, nem pusztán megbocsátaná. Helyeselné és megértené.
-Úrnő, kérlek, küldd a farkast. -*fordította vissza büszke tartású, nemes fejét Konihoz.* -Vagy bárkit, akit alkalmasnak vélsz a feladatra. Ha az eriszi vállalja, úgy neki kéne mennie. Bizonyára erősebb és jóval tapasztaltabb, mint amilyen az ifjú lenne odakint.
*Visszapillantott párjára és szigorú pillantása enyhült.*
-Én itt maradok. |
Giadron már horkant, de gyorsan, egy éles pillantásal csendre intette. Aztán szomorkás mosollyal, szelíden fordult az angyal felé.
- Nemes a szíved és igazán Fényből való! Jó lény vagy, jó, hogy a Birodalomban vannak ilyen nevelők! De a jóindulatod és az alapvetően jó ötletednek van egy nagy hibája: Eris nincs olyan állapotban, hogy önállóan visszatérhessen. Különben már magától megtette volna. Nincs teste, amit belakhatna a lelke, nincs ereje, hogy összetartsa magát! Ezért nem jelenik már meg nekünk sem......
Kicsit szárazon folytatta:
- Hogyne tudnád miért és hogyan került Eris a Peremre! Ki vágta le a Nagyurat? Kin söpört át a kiszabaduló gonoszság első hulláma? Nincs az az erő vagy akarat, ma már, ami kilökhetné abból a világból, amihez ragaszkodik, de ittmaradni sem tudott......Szép a terved, de nem megvalósítható, mert ha rá is találok, ami nem nagy gond, nem tudom hogyan visszahozni, ami már nagy baj!
A szilnoriakra villant szürke szeme.
- Ehhez kell a Lelkek Köve. Amihez kell a Tünde.
Hirtelen kemény lett a hangja is, a tekintete is, Giadron sem szólt közbe, ahogy beszélt!
- Ideje kitalálnotok mit tesztek, éljetek az én ajánlatommal vagy keressetek más utat, de minden nappal fogy az időnk, és ha a Tünde visszatért, utána még több időbe fog kerülni, míg Erist megpróbálhatjuk visszaidézni. Az én erőm a Tiétek, élhettek vele, de ha nem tudtok tenni semmit, a Birodalom is veszélybe kerülhet, ha még soká bolygatjuk a Mágia alapjait! |
Csendben figyelte az eseményeket.Magába merült, hogy oldják meg mindkét gazda kimentését.Hogy az erisziek nagy része beteg, komoly gond volt, mivel igazán a saját lény érzi, merre van a gazdája.Viszont a szürke kanca...és Giadron....
-Nem ismerem igazán a körülményeket, amelyek odavazettek, hogy Eris kikerüljön a Peremre...sőt, még azt is csak felületesen, hogy az erisziek és a vorstandiak nincsenek pozityv biszonyban....De meg merem kockáztatni, hogy feltegyem a kérdést:S ha mindkét gazdát egyszerre mentenénk meg?
Az erisziekhez fordult-Közületek sokan betegek, de ti nem vagytok azok!Ti képesek lennétek ott megtalálni Erist....
Aztán a szilnoriakhoz fordult.-Árnyéküvöltés, noha nem lélek elemű, elméjét nagyon nehéz feltőrni, s kötél idegzete van.Minden bizonnyal átválalja a helyzetedet, Nefadar!
S Ithildinához fordult-Bármekkora legyen is az erőd, szerintem ennyi keresőt nem bírnál el...elszakadna a kötél!Van egy másik farkasom, Yasha, aki hatalmas szellem erővel bír, az ő segítségével talán sikerül.... |
*Lett volna még mondandója, de rá kellett hogy jöjjön: Giadron és a legtöbb eriszi előítéleit megváltoztatni nem tudja.
Aprót sóhajtott, megrázta sörényét és várt.*
*Éji Táncos bizakodva pillantott ismét párjára, majd gyengéden orrával megbökte a mén nyakát.* |
- Te tényleg elhiszed amit mondasz? - kérdezte tettetett döbbenettel, aztán elvigyorodott, de semmi vidám nem volt benne.
- Ne csapd be magad és ne légy vak. Úgy nem lehet varázsolni, ha nincs benne szíved-lelked. Ha meg egyenest dühvel varázsolsz, készülj katasztrófára! Hogyan akartad a mi segítségünket a szilnoriaknak? Amikor zavar van a lelkekben? Meg bánat? Hehh....Egyébként, nem a tündelények hangoztatják, hogy a bánat megölheti őket? - intett Eledhwen felé.
- Miért segítsünk azoknak, akik nekünk nem segítettek? És miért is boruljak most eléd? Hisz valóban Ti mérgeztétek meg a félsárkányt, aki azóta is ki tudja merre kódorog félőrülten...
Hirtelen eltűnt a megvetés a hangjából, és valami olyan ősi fáradtsággal szólalt meg, ami megremegtette a levegőt, és a tisztás ezüstössége pár pillanatra elszürkült:
- Okkal nem hagyjuk. A yawe elveszett. Össze lett zúzva, szilánkjai az éterben porladnak.....Légy büszke arra, hogy segítesz. Emlékszem, mi kerestük a megoldást, ahogy mindig, és szépen félre lettünk téve. Ha valakit félredobsz, ne várd el, hogy utána úgy viszonyul hozzád, mintha mi sem történt volna, és legfőbb ügyében őszintén a segítséged kérje, mintha lenne bizalom. Oldd meg a gondotok, mi is meglátjuk mit tehetünk a magunkéval, csak ne hátráltass..... - fejezte be földrengető rekedtséggel.
- Elég - mondta szelíden.
A szürke lény mellett állt, kedvesen nézett rá.
- Elég volt. Ezzel nem tehetsz jóvá semmit, és ha már hiba esett,. a jóvátétel lehet az egyetlen cél. Semmi más. Hacsak hajszálnyira is tenni lehet a rossz ellen, akkor próbálkozni kell. Ha nem lehet tenni, hiába keseregsz.
A baziliszkusz őt nézte profilból, ő meg őszintén a nagy mént.
- Elmehetsz, ha akarsz.
- Ha Te itt vagy, úgyis maradnom kell - morogta megenyhülve.
Mosolygott. Aztán a többi lényre nézett csillagos éjre emlékeztető szemeivel.
- Azt hiszem elég volt a szócséplésből. Ha tenni akartok, tegyetek. Ha nem, hát ne. De Giadron jól mondta: a kételyekre már nincs idő.....
Nefadarra nézett.
- Mehetek épp helyetted, ha akarod, rajtam kívül kevesen lehetnek képesek megtalálni a gazdádat.
- Nem! - reccsent közbe a hangja szinte a gyomra mélyéről!! |
*Ithildina, bár nem hosszú ideje vorstandi, sokakat ismert és tisztában volt a helyzettel. Eddig sok mindenből kimaradt, de a fontos dolgokról mindig tudott, ahogy a friss fejleményekről is.
Összehúzott szemekkel bár, de állta Giadron szavainak zuhatagát. Igyekezett tartani magát, de nehéz volt a hallottakat nem lereagálnia. Nem mutatta, de félelmetesnek tartotta a közönyt, amivel Giadron a halált említette.
Nagyot nyelt, mielőtt válaszolt volna.*
- Tudom, hogy Úrnőtök is a Peremen van. - *mondta egészen halkan.* - Tudom, hogy köztetek nincs harmónia és tudom, hogy ezért minket is felelősnek tartotok. Jóvá tennénk... de nem hagyjátok! Így csak úgy tudunk segíteni, ahogy alkalmunk nyílik. MI segítünk a szilnoriaknak visszahozni Úrnőjüket és aztán segítenénk Nektek is! Ha tudnád, hányan keresik a megoldást... TI miért nem segítetek, ha ez minden kulcsa? Túl büszkék vagytok? Annyi csodás, hatalmas lény van köztetek... ha Ők is segítenének, már minden megoldódott volna! - *hangja először közönyösen csengett, majd vádlón, végül pedig szomorúan lemondón.* |
Ithildina szövegelése után egyszerűen belemosolygott a kanca arcába. Volt is valami ördögi a lényében ahogy vagányul meredt rá csukott szemekkel!
De először nem hozzá szólt:
- Angyalka, nekem nincs lelkiismeretem, úgyhogy ne hidd, hogy sajnálni fogok bárkit is! Akár Téged, aki ha akarod, leteheted tiszted, akár a lényeket! Kaptak elég figyelmeztetést az emberek, aki akart elment, a többit megfertőzte a Sötétség, nem volt kár értük! Ne ringasd magad illúziókba!
Aztán visszafordult a szürke kancához, egy pillanat alatt nagyjából három miliméterre termett tőle, és egész közel hajolt hozzá. Eljátszott a gondolattal, hogy megismétli a Sötét Nagyúrnál bevált trükköt, hátha a kancát kicsit "érdekesebbé" tenné az új íz, de aztán elvetette, és csak a fülébe súgta:
- Hát lehet egy olyan lényt elfeledni, mint Te? Egyelőre remekül szórakozom, miért is mennék el máris?! Ugyan már, ne nézz bolondnak! Az örök életről meg fogalmad sincs, így ne próbálj rám hatni, úgysem sikerül, kicsim! Változtasd is meg a véleményed! Mert mikor már az ötezredik életed suhan túl rajtad és minden porrá válik, tudni fogod hogy a sok nemes eszmécske csak hazugság....Rovarok hazugsága önmaguknak, hogy értelmet adjanak rovaréletük tökéletlen szánalmasságának!
Hangja hörgővé és sziszegővé torzult:
- Az én gazdám is a Peremen van, édes kis szilnori-vorstandi! És addig, míg Ti itt vitatkozgattok és tárgyalgattok, az ő ereje egyre fogy! Ahogy a miénk is, drágám! Amíg a Tünde a Peremen van, nincs Lelkek Kövének felszabadítása, nincs Eris és nincs harmónia az erisziek közt sem, ami beteggé tesz minket! És ha jól sejtem a sok fájdalom miatt megváltozott Varázs még rátok is hat! Mindenkire.....Én mindenképp megérem a társaim halálát, de vajon Neked hogy fog esni látni teszemazt a csodás Üstököst lebukni a földre? Vagy bárki mást? Akarsz velem fogadni? Vajon az erisziek vagy a vorstandiak zokogása zeng előbb az égig? Vajon Neked kell előbb látnod például Despotád arcát miután a valkűrje odalesz, elmegy a Valhallába, vagy nekem a valkűrét? Mibe fogadjunk? Hmmm? Változtasd meg a véleményed rólam nyugodtan, és közben kezdj új harcosok után kutatni, mert ha az erisziek elpusztulnak és esetleg betör valami új a Birodalomba, például a Vadvidékről, nem lesz aki melletettek álljon!
Ithildina arcától elfordulva, de nem eltávolodva tőle megnézte a többi lényt.
- Mellettük is legföljebb Te állhatsz majd.....Énekelgessek Neked? Van egy kedves dallamunk: "Gondolj rám, ha egyszer nem leszek! Sokszor, sokszor!" A drága Tünde épen jöhet vissza, ha végre elkezditek a színjátékot, de Eris test és erő híján kódorog odakinn.....Válassz! Kin verjük le mielőtt még kihuny az utolsó eriszi szemében is a fény, ha miattatok elvész? |
*Éji Táncos ajkába harapott, amikor meghallotta a szürke szilnori kanca szívébe hasító szavait. Miért épp Nefadar? Épp hogy csak újra együtt lehetnének... erre párját társai hívják, nem is akárhová: a Peremre! Nem akarta, nem tudta elfogadni a helyzetet! Már épp kitörni készült belőle minden ismert tiltakozás, amikor az angelidek Úrnője beszélni kezdett, majd egy szürke unikornist pillantott meg.
Jó ideje nem mozdult már, annyira letaglózták az események. A magában tartott szavak belül tomboltak, de Éji Táncos nyugalmat erőltetett arcára, viszont hiába próbálkozott volna - szemeinek nem tudott parancsolni. Szép szemeiben könny gyűlt, majd könnycsepp formájában végiggurultak arcán és a földre hulltak.
Óvatosan Nefadar felé döntötte fejét és halkan, remegő hangon szólt hozzá:*
- Kedvesem... kérlek... ne menj...
*Ithildina jó ideje csendben álldogált.
Sajnálta Éji Táncost, de Nefadart is megértette. Ő sem hiába jött ide... Ő is szerette volna, ha végre minden rendeződik.
Agya csak úgy zakatolt, miközben azon töprengett, ki válthatná fel Nefadart ebben a nehéz feladatban. Gondolatmenetét a furcsa érzés szakította meg... ami nem is volt teljesen ismeretlen, de ismert sem.
A bokrok felé fordította tekintetét és figyelmét is egyaránt. Amikor megpillantotta Giadront, nem tudta, örüljön vagy sem, viszont abban biztos volt, hogy pokoli egy modora van a ménnek.
Felemelte kecses fejét és megcélozta Giadront. Mikor odaért a tisztás szélére a ménhez, körbesétálta, majd merőlegesen megállt előtte. Hátra fordította fejét és végigmustrálta az unikornist.*
- Nem tudom, emlékszel-e, de mi már találkoztunk. - *kezdte halkan, hogy csak Giadron hallhassa és közelebb hajolt a ménhez.* - Mint ahogy Te magad mondtad, lassan haladunk, így ha nem tudsz, vagy nem akarsz a segítségünkre lenni, jobban teszed, ha távozol. - *vált hangja egy csapásra keménnyé.* - Jelen formádban azonban csak akadályozol bennünket. - *szemei összeszűkültek.* - Giadron, Giadron... Azt gondolná a lény, hogy örök életed alatt van időd megtapasztalni, milyen is a becsületesség és az összetartás. De Téged látva... - *lemondó pillantást vetett a lehunyt szempárra* - ... meg kell változtassam véleményemet. |
-Sajnálom, de nem áll módomban átvinni senkit se a túlvilágra a jelenlevők közül.Épp elég fájdalmam telt abból, amit az Emberek Falujával tettetek Carsanaummal.-Mosolygott szelíden.Kissé irónikusan hatott , hogy mosolyogva beszél arról a pusztításról, melynél nagyobbat csak a Nagy Csata okozott-mégha őt nem is, ő szerette az embereket, mert a sok kínzó között megbújtak azok, akik igazán jó szívűek voltak, de nem akarták elhagyni ezt a világot....s az nap megfizették az árát. |
Lazán felállt és kilépett a lények elé, de a tisztás szélénél nem ment beljebb. Kényelmesen leült, nyújtóztatta egy darabig az első lábait, és vicsorgó vigyorral nézegette a jelenlévőket. Szeme csukva volt, de sejtette, hogy így sincsenek oda érte a jelenlévők.
'Carsanaum meg fog ölni.....' gondolta magában, és erre már kitört belőle a nevetés! A fekete lény őrjöngeni fog, hogy nem volt itt vele és nem szórakozhatott, de akárhogy is szeretné majd, megölni nem tudja! Irónikus a világ, ahogy szembeáll a szólásmondással a létük......
Amint eléggé lehiggadt, hogy ne röhögjön tovább gyalázatosan, újra megnézte magának a lényeket. A fehérség, aki a legtöbbször ment át beszédében tünde zagyvába különösen érdekes volt, főleg a fejfájás-okozás miatt.
'Hm.....Pedig nem is vagyok sötét lény....' gondolta szárazon.
Aztán csak az angelid felé fordította fejét. Ijesztően durván szólalt meg:
- Nekem semmi közöm ahhoz a kiscsikóhoz. Mondd meg neki magad, ha akarsz valamit! Most, hogy már nincs háló, tényleg semm dolgom a kis csillagjáróval! Nekem nem kellenek csillagok, azokat is túlélem, ahogy mindent, minek érdekelnének? Heh?
- Egyébként én Giadron vagyok, és ez a szerencséd, mert ha Carsanaum jött volna, vagy ittlenne, a kis tanácskozásotokat szétkergette volna, mint varjú a pelyhes kiscsibék hadát! Jó ideje körbe-körbe jártok, nem tesztek semmit, fárasztó ez, annyira fárasztó, hogy ha nem unatkoztam volna, a fejfájásom biztos messzire űz! - nyafogta megmozgatva nyakát.
Aztán vicsorogva hozzátette:
- Én a helyedben nem örülnék, angyalka! Amint unatkozni kezdek, rosszkedvem lesz.....Az meg nem kellemes dolog az itt élő lények számára! - villantak ki fogai, ahogy fölényesen megrázta sörényét.
- Vagy talán azt szeretnéd, hogy öljek meg valakit? Azt elintézhetjük...Ezer örömmel! |
Éji Táncosra futott egy pillanatig tekintete, s megértette Nefadar aggájait.-Nálad alkalmasabbról nem tudok a szilnoriak közt...azonban nem tudtam, hogy családod van!E mellett elfogadom,, ha visszalépsz...Igaz is, van az angelidek közt egy "szelllem" elemű farkas, bár még fiatal....Még ő rá gondoltam, hogy küldetésbe avatom, bár félek az elméje épségéért....vagy csak túl elfogult vagyok!-mosolygott keserűen.
Csodálkozott, hogy eddig nem érezte a csődört, csak akkor, amikor megrázkoódtak hempergése közben a bokrok.Nem jött elő, bár már tudta is, ki ő.
Kissé szomorkás hangon fordult a bokrokhoz.-Noha nem sok benned a jó érzés, mégis híres az eriszi összetartás.....ha igaz ez, kérlek, majd üzend Csillagviharnak, hogy nem akartam megbántani....De most nem ez a lényeg!-tért vissza a valóságba.-Hallottam már híres erődről, baziliszkusz!Nem tudom, melyik vagy a kettő közül, de örülök, hogyitt vagy! |
A bokrok mélyén hasalt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy mindent kiválóan érzékeljen a tisztásról. Behunyt szemekkel is fájt a feje a fénytől, de szinte látta a lényeket ahogy toporognak. Elég jól szórakozott, sőt, néha nehezen állta meg, hogy gyalázatosan felröhögjön. Mint akkor régen, nem messze, a Sötét Nagyúrral folytatott beszélgetése során! Carsanaum a mai napig nem tudta elfogadni, hogy ő megcsókolta a lényt, míg a fekete egyszarvú nem!
Keresztbe tette mellső lábait, és egyre kíváncsibb lett a fekete szilnori ménre. Vajon mi lesz a hőslelkű csődör döntése? Kivágtat a semmibe? Vagy inkább a párjával marad? Ha ismerte volt a két szó jelentését, a "tündéri" és a "cuki" közé helyezte volna a helyzet jellemzőjét! Így inkább csak figyelt tovább, de mivel egy ideje csend telepedett a tisztásra, elunta magát, és hemperegni kezdett. |
-Aiya, mellon nín! -*szólt halkan.* -Köszönöm, hogy hívásomra ily gyorsan feleltél. Sürgető ügyben kérem a segítséged. Koni, az angelidek úrnője hatalmas szívességet tesz nekünk, és megnyitja az átjárót a Peremre, hogy visszahozhassuk Úrnőnk lelkét, s vállalta azt is, hogy az átjárót nyitva tartja, míg vissza nem érünk. Veszélyes és kockázatos vállalkozás ez. Szilárd, eltökélt jellem és rendíthetetlen elme szükségeltetik hozzá, ám a feladat még így is nehéz. Az egyik, aki vállalta az utat a Peremre, én vagyok.
*Mélyet sóhajtott, s folytatta.*
-A másik, drága barátom, te leszel - hogyha vállalod. Kevés köztünk az olyan higgadt, harcedzett, megfontolt lény, amilyen te vagy, Nefadar. Határozott és kemény vagy, téged merlek a legnagyobb bizalommal kérni.
*Várakozón pillantott társára, s várta a választ.*
*Tekintete elkomorult. Határtalanul vágyott rá, hogy ismét a Birodalomban tudhassa Úrnőjét, épségben, sértetlenül, halhatatlan lelkével együtt. Még az utat is zokszó nélkül vállalta volna, merészen és eltökélten - de mindent megnehezített, hogy kedvese itt volt vele.
Szeme sarkából vetett egy óvatos pillantást Éji Táncosra, és összeráncolta homlokát. Hogyan kérhetné azt a párjától, hogy engedje el és nézze végig, ahogy ő önként az ismeretlenbe ugrik? És ha mégsem tér vissza - vagy ha nem úgy tér vissza...? Ha Niphredillie Úrnő keresése közben az ő lelke is odavész? Mi lesz, ha mégsem elég kemény? Ha elveszíti lelkét vagy elméje épségét? Ha roncsként tér vissza - már ha visszatér? Táncost tegye ki mindennek? Éppen őt? Az egyetlen lényt a világon, akit valóban szeretni tudott...? És a lányuk...? Mégis, mit mondhatna a lányuknak, ha lélek nélkül térne vissza...? Mit mondana Hajnali Táncosnak, mi lett az édesapjával? Nem! Nem kockáztathatja meg, hogy elveszítse a családját..... De van egy másik családja is. Egy másik, sokkal nagyobb család, akik a segítségét kérik. Nem hagyhatja cserben őket.....
Életében először fordult elő vele, hogy tanácstalan volt. Ő, a mindig határozott, szigorú, megingathatatlan csatamén, ő, aki mindig tudta, mikor mit kell tennie - most képtelen volt dönteni.
Horkantott, és megrázta sörényét, majd felszegett, nemes fejét Koni felé fordította.
-Nincs nálam alkalmasabb, úrnő? Nem találhattok megfelelőbbet erre az útra? |
*Kényelmesen lefékezett párja mellett és aprót biccentett a jelenlevőknek. Konit látva illedelmesen mélyen fejet hajtott.
Ithildinával váltott egy gyors pillantást, majd várta a folytatást.* |
*Méltóságteljesen, büszkén felszegett fejjel érkezett, sebes léptei alatt mélyen döngött a föld. Halkan fújtatott, ahogy lefékezett a kis csoport mellett, és aprót biccentett a jelenlevők felé. Amikor meglátta Konit, neki tisztelettudóan fejet hajtott, majd megfordult és bevárta párját.*
-A kedvesem, Éji Táncos. -*mutatta be az érkező fekete kancát és hátravetett felé egy gyöngéd, szeretetteljes pillantást.*
*Visszafordult a társasághoz és várakozón tekintett körbe.*
-Halljam, tehát, miről van szó? -*zengte mély hangján.* |
[196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|