|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 21:00 - |
 *Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
-Jól vagy? -kiáltott hátra kissé aggodalmasan. |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 Szelíden elmosolyodva bólintott.
- Mondd, voltaképp miért ide jöttél gondolkozni? Egyedül....A társaid talán nem értenek? - kérdezte furcsa hangon. |
Megértően bólintott.
-Nos, én inkább különlegesnek mondanálak titeket...hiszen minden lényben van valami, ami mások számára furcsának tűnhet. |
Csapott a farkával.
- Mi vagyunk a legtöbben. Hogy miben is hasonlítunk....nem tudnám megmondani, de érzem én is. Egyébként furcsának szoktak minket nevezni......a legtöbben......általában...... |
Erre újra a kancára nézett, és pár pillanatig némán fürkészte.
-Különleges közösség lehet a Tiétek...-jegyezte meg.
-Néhány társam már találkozott eriszivel...mások vagytok, mégis hasonlítotok...-különös mosolyt csalt arcára ez a felismerés. |
- Az erisziek egyik alapelve szerint nincs felesleges lény. |
-Igazad van.-bólintott Whisperre pillantva.
-Bár még nem derült ki, hogy én mire vagyok jó...bízok benne, hogy nem vagyok fölösleges.-mondta maga elé meredve. |
- Oh, sajnálom - mondta őszintén.
- A Sötétség lehetett...Más csikók is furcsák lettek miatta...Megváltoztak az egész világra ható mágiáktól. Mindenesere bizonyára a Te életednek is megvan az a különlegessége, ami az enyémben a repülés. Az unikornisok erejével és szilajságával például kevés pegazus rendelkezik.....Ki tudja Te mire vagy jó! |
-Nos...-kezdte-...valójában pegazusként kellett volna születnem, mivel a szüleim is azok voltak...de...a szárnyaim nem nőttek ki, senki sem tudja, miért.
-Valami hatással volt rám...-mondta komoran, értetlenül. |
- Nos igen......De Te miféle lény vagy? |
Nagyot sóhajtott, melyből a vágyakozás és a beletörődés egyaránt kiérződött.
-Csodás lehet...elszállni néha a gondok elől is, a magasba, ahol magad lehetsz...-jegyezte meg merengve. Neki ez sohasem fog megadatni...de már beletörődött. |
Whisperwind lenézett.
- Enélkül nem tudnék élni - mondta mély pillantás kíséretében, átható hangon.
- Szabad vagyok......Simogat valami, miközben vad vagyok és szilajul legyőzhetetlen......Ha elvennék a szárnyaim, nem kellene az élet.... |
Elgondolkodva nézett fel a fekete kancára. Nem tudta, hogy most távozni készül-e, vagy csak viteti magát a széllel, mindenesetre nem tudta magában tartani a kérdést:
-Milyen érzés repülni? |
Villant egyet a szeme, apró mosoly árnyéka suhant át az arcán, aztán újra ugyanolyan szoborszerűen nézte tovább a hasadékot.
Végül elkezdett felfelé sodródni. |
-Nos, így könnyű...-dörmögte az orra alatt, de végül ő is nekirugaszkodott, majd egy nyaktörően meredek ugrással az eggyel magasabban lévő szirtre ugrott vissza.
Bár repülni nem tudott, először ez mégis úgy tűnt...mikor megfordult és lenézett a hasadékra, ami ekkorra már rég elnyelte volna, már ő sem látta olyan veszélyesnek a helyzetet, mint az elsőre látszott. |
Nem riadt meg a repedéstől, hanem pár pillanatig még közönyösen nézte, majd kecsesen és hihetetlen energiával, lendülettel a levegőbe szökkent, és nagy, erős szárnycsapásokkal lebegni kezdett a születő szakadék fölött. Szinte unottan nézte. |
A csend közepette vette csak észre Agrenost a halk recsegést-ropogást, ami bizony már egy ideje tartott...gyanakodva nézett a földre. Megdöbbenésére egy repedés közelített feléjük...egy hosszú repedés, egészen a szirt kezdetétől...
-Le fog szakadni!-mondta döbbenten, és hátrébblépett, hogy ne a lábai között haladjon az egyre szélesedő hasadék. |
Egy pillanatra meglepetés suhant át az arcán, azután újra komoly lett. Bólintott, de nem szólt.
Hosszú csend telepedett le...... |
A meglepettség és a merengés fursa egyvelege villant meg szemében.
-Ahogyan én is...-vallotta be végü szűkszavúan. Milyen különös ez az egész!... |
Whisperwind élesen pillantott a ménre. Méregette, szinte felnyársalta fekete szemeivel, próbált a lelkébe látni, azután újra nyugodt lett a pillantása.
- Mondhatjuk úgy, hogy gondolkozni jöttem ide.....vagy inkább úgy, hogy túltenni magam néhány dolgon - mondta ki halkan. |
-Én nem kevésbé.-hajtott fejet ő is.
-Talán megzavartalak? Úgy láttam, valamin nagyon elgondolkodtál...vagy tévedek?-kérdezte. |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
Szelíden elmosolyodva bólintott.