|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.18. 21:40 - |
 *Tünde kimért léptekkel, feszülten fülelve lépte át a határt, és máris az Örök Tél Birodalmában találta magát. Pillanatra megállt, és körülnézett. Minden tiszta hó!
-Nahát! -suttogta megrendülten. Eddigi rövid élete alatt nem sok telet látott, s őszinte csodálattal töltötte el ez a hólepte táj. Pár pillanatig még gyönyörködött a tájban, de azután eszébe jutott apja, Szabadesés intelme: Keresd meg Vinót! Bármi történjék is, keresd meg őt, lányom! Ő majd befejezi, amit mi elkezdtünk! Nagyszerű mentor! A legjobb nevelést kapod majd tőle.
Tünde tehát elfordította tekintetét, és beljebb merészkedett a havas birodalom mélye felé, hogy ráleljen a tapasztalt mesterre. |
[130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
*Tünde azonnal Vino után vetette magát, amint a csődör eltűnt az erdő fái között. Ennek azonban már jó 3 órája... Azóta nem sikerült még csak a nyomára sem ráakadnia. Néha fel-felszállt, hogy madártávlatból keresse mentorát, ám - bár erre igazán nem számított volna télen - a fák ágai épp olyan áthatolhatatlan sűrűséggel rejtették el szeme elől az alant elterülő vidéket, mint nyáron a legbujább fák lombjai.
A földön lépkedve szintén reménytelen volt a dolga. A keresgélés hamarosan hiábavaló volt. Az ég ugyanis beborult. Lassan mindent elborítottak a sötét felhők, és a sűrűn szállingózó hópelyhek. Havazott... És azok a patanyomok, amelyeket kezdetben követni tudott, lassanként végleg eltűntek a friss hó alatt.
-Ennek semmi értelme. -*fújtatott, miközben újra és újra kirázta a hideg. Lehelete kis felhőkként meglátszott a hűvös időben.* -Hogy győzhetnék le valakit, akit még csak megtalálni sem tudok?
A hó egyre vadabbul szakadt, és feltámadt a szél is. Bár nem látta értelmét, tovább folytatta a keresést. Nem fog azzal szégyent hozni édespajára, hogy feladja. Sőt, talán Vinónak is csalódást okozna vele. Talán a tanítását sem vállalná tovább...
A szél lassan már viharos erővel süvített, és a koromfekete felhőkön túl már az ég is egyre sötétedett. Nemsokára teljesen lemegy a nap is, és az éj elborít mindent.
~Olyan furcsa itt a nap... Annyira halvány... Fakó. Szinte úgy tűnik, mintha beteg lenne...
Ma már nem volt értelme a keresésnek. Jobb, ha talál valami viszonylag védett zugot éjszakára. Annak sem Vino, sem az apja nem látná értelmét, hogy halálra fagyjon az éjszakai hóviharban. Az erdő azonban csupasz volt, sem a fákon, sem a bokrokon nem volt levél...
Tünde jobb híján leheveredett egy kopasz bokor tövébe. Védeni nem védett ugyan sokat, de a semminél jobb volt, és talán az ágai is sűrűbben nőttek kicsit, mint a többi bokornak. Erre az éjszakára mindenesetre be kell érnie ezzel. Holnap pedig megkeresi Vinót...* |
 -Értem. |
Nevetett.
-Nem, csak nappal mindig egy kicsit lassab vagyok a kelleténél.-mondta. Esze ágában sem volt bevallani, hogy valójában a nappal és éjszaka egyaránt gyengesége. |
| -Jaj, bocsi. Csak nem repültem túl gyorsan? |
Alig bírt iramot tartani Lexiával, így kifulladva szállt le a nőstény mellé.
-Örülök, hogy tetszik.-nyögte ki, majd szétnézett. |
| -Jó ötlet volt ide jönni!-mondta |
 - Ügyes! - kiáltotta, aztán hirtelen minden lánc Vinóra tekeredett, aki veszettül pörögve elkezdett átzúgni a tisztáson, át Tünde alatt is.....és elemi erővel nekiment az egyik hatalmas fenyőnek!!!
Az utána következő hátraugrásnak hála őrá nem zúdult le az ősidők óta lerakódott hó, de Tünde, épp annak az evezésnek hála, amivel Vinóra irányította a havat, és mert nem mozdult....kényelmetlen adagot kapott belőle.
Az ifjú pegazus nem zuhant le, de kibillent az egyensúlyából, és Vino ezt használta ki.
A lánc egy pillanat alatt letekeredett róla, és Tünde fölé lendült.
- Ha figyelsz, figyelj mindenre...Nagyon rám koncentráltál, pedig ezt a havat Te sokkal könnyebben használhattad volna ellenem. A környezeted a harcnak része. Nagyon hasznos lehet! Amikor azt mondtam, használj fel minden mozgást ellenem, szintén nem csak a láncaimra gondoltam, hanem arra is, hogy minden mozdulatod a saját helyzeted javítását, és az én helyzetem rosszabba való kényszerítését okozhatja! Gondolj csak bele: ha te előrelépsz, én alkalmazkodni próbálok, és mozdulok valamerre. Próbálj úgy mozogni, hogy irányítsd a lépéseimet! Ha nem lennének láncaim, akkor is kezdened kellene valami velem....
Hirtelen elgondolkodóvá vált a tekintete.
- Rendben! Legyen így!
Láncai teljesen a testére tekeredtek.
- Nos, alkalmazkodj! - kiáltotta, és egy ugrással berontott a fák közé, és földrengető vágtába kezdett elfelé. |
*Tünde elrugaszkodott a földtől, a levegőbe lendült és egy ügyes csavarral két lánc elől kitért, a harmadikat pedig egy erőteljesebb szárnysuhintással eltérítette. Csinált egy újabb csavart és egy kecses bukófordulót, és mindig igyekezett ügyelni arra, hogy soha ne legyen kiszámítható, mit fog tenni, merre fog fordulni, vagy akár az, melyik szárnyával csap először. Egyáltalán semmi.
Ez úgy tűnt, egy darabig be is vált, egy pillanatra ugyanis úgy látta, mintha Vino elismeréssel nyugtázná, hogy megértette a dolgot, de a csődör túl sok telet megélt már és túl tapasztalt volt ahhoz, hogy átejthesse.
A következő alkalommal csak egy lánc elől sikerült kitérnie, a másik kettő foglyul ejtette egy-egy bokáját és Tündének külön energiát kellett pazarolnia a szabadulásra, amit mestere nem mulasztott el azonnal megjegyezni.
A harmadik alkalommal azonban mind a három láncot sikerült nemcsak hogy kikerülnie, de sikerült Vino ellen is fordítania őket. Szárnyaival olyan erőteljes csapásokat mért a levegőre, hogy egyfajta kisebb hurrikán keletkezett, ami visszasodorta a láncokat a csődör felé, és még csak nem is kívánt különösebb erőfeszítéseket Tündétől. A fiatal pegazus úgy hajtotta a levegőt, mintha csak önmagát akarná finoman legyezni.
Eleme révén pedig sikerült irányítania is a szelet, így a láncok pontosan célba értek, és ha lazán is, de rátekeredtek Vino testére.* |
Két pillanat múlva a fiatal kanca megbénítva feküdt a hóban, saját szárnyától mozgásképtelenné téve.
Könnyedén elengedte, majd így szólt:
- Nem muszáj a láncokra figyelned, gyorsíthatod és bonyolíthatod a saját mozgásodat is, akár ellenem is fordíthatod ez által a láncaimat. Ugyanakkor az a jobb, ha figyeled a láncokat, és közben gondolod ki, mit kezdj velem, miözben Te nem sérülsz meg. Különben kellemetlen meglepetés érhet, mert amit nem látsz, arról nem is tudod mit csinál....
Az utolsó mondat alatt a három lánc újra meglendült, az egyik pont a pegazus orrát vette célba.
- Rajta! Ne félj repülni! |
| *Most, hogy már tudta, mi a feladat, nem rémült meg annyira, sokkal inkább a koncentrálás kötötte le a figyelmét. Ám még így is lassabb volt, mint szerette volna; az első lánc elől kitért ugyan, ám a második lánc elől való kitérés közben egyenesen belelépett a hamradik láncba, és efölötti meglepettségében azonnal lefejelte a második láncot, ami elől az imént még kitérni próbált. |
A lánc pontosan a kanca arca előtt állt meg.
- Azt hiszem a reflexeiden van még mit csiszolni - jegyezte meg finoman.
- Próbáljuk újra!
Három lánc lendült alig láthatóan gyorsan a fiatal pegazus felé. |
| *Tünde ijedtében felsikoltott és hátrált egy lépést, de túl lassú volt. A lánc szinte azonnal elérte őt, mielőtt még bármi mást csinált volna.* |
Biccentett.
Aztán az egyik lánc tekergőzve kettejük arca közé emelkedett.....és aztán célba vette Tündét! |
*Tünde engedelmesen bólintott, és kilépett a tisztásra. Mély levegőt vett - a hűvös téli levegőtől egészen kiszellőzött a feje -, majd leszegte fejét és könnyed, laza vágtába ugrott. Megtett jópár kört a réten, aztán begyorsított; megnyújtotta lépteit, előrenyújtotta nyakát, most már erőből futott, lábain, vállán és a vágtában hosszan előrenyújtott nyakán megfeszültek az izmok, orrlikai kitágultak. Ám innentől kezdve ezt a vad, gyors, szilaj vágtát diktálta magának és sehol nem lassított a tempón.
Pár kör után aztán Vino felé sandított, és visszaváltott a könnyed, kellemes ütemű galoppra. Teste úszott a verejtékben, orrából kis felhőkként tört elő a meleg levegő. Ezt a laza vágtát is tartotta pár percig, majd felszegte fejét, és ütemes, kecses ügetésre váltott. Lábait magasra kapkodta, peckesen lépett, ám a harmadik ilyen kör után kezdett elfáradni, így felhagyott ezzel az akciós lábmozgással.
Újra Vino felé pislogott, ám semmit sem tudott leolvasni a csődör arcáról. Úgy döntött, ennyi épp elég volt, így hát levezetésnek ügetett még egy kört, majd a csődörhöz sietett és megállt előtte.* |
| - Lássuk a mozgásod! Fuss pár kört! |
| *Tünde kilesett Vino háta mögül és megpillantotta az előttük elterülő nyílt rétet. Körbenézett a havas kis tisztáson, és alaposan szemügyre vette.* |
Nems zólt, de magában valahol mosolygott.
Aztán megállt.
- Ide - szólt, és egy nyílt, havas tisztásra bökött fejével. |
*Tünde mélyen elgondolkodva hallgatta Vino szavait, talán igazi valójukban fel sem fogta a jelentésüket, de még így is rádöbbentették arra, milyen sokat nem ismer még a világból.*
Hosszabb hallgatás után szólalt csak meg ismét.
-Azt hiszem, most már értem, miért ölték meg ezeket a lényeket annak idején. A lélektelenség egész biztosan szörnyű dolog lehet... szinte majdnem egyenlő a halállal. És talán még jobb is így nekik... De azt hiszem, már megint olyan talajra tévedtem, aminek a megértéséhez kevés vagyok. Valahogy a léleknélküliség nem hangzik annyira ijesztően mint az, hogy többé-nem-létezni... De ha belegondolok, akkor mégis az előbbi riaszt jobban... kicsit kezdek összezavarodni.
*Szégyenlősen mosolygott, miközben fáradhatatlanul lépkedett Vino mögött.*
-Tulajdonképpen merrefelé tartunk? |
Egy darabig némán haladt, aztán halkabban kezdett beszélni, mint eddig:
- A Sötét Nagyúr erejét nem az izmaiban, vagy a hadseregeinek méretében kellett látni annak idején. Hanem abban a hatalmában, ahogy a hadait uralta......Az a rengeteg lény nem azért engedelmeskedett neki, mert félték, vagy szerették. Azon kevesek, akik önszántukból csatlakoztak hozzá, valóban csak becsvágyat hajszolva tették ezt. De a többség nem.....A Nagyúr módszere az volt, hogy betört az elméjükbe, a lelkük legmélyére ásott, és összetörte őket. A saját akaratát tette a roncsokba, akik így vágyainak bábjaivá lettek, önálló személyiség nélküli....nem is életet élő teremtmények. Mikor a Nagyúr ellen küzdöttünk, olyan lényeket öltünk, akik már egyébként sem éltek volna soká. Főleg nem irányítójuk nélkül. Ha éltek is volna a Nagyúr halála után, őrült lények lettek volna....Úgy véled élniük kellene? Ilyen lényeknek, akiktől elvették azt, ami élőlényekké tette őket?
Kicsit hallgatott.
- Ez a lény vagy megmenekült valahogy a megtörése és elhurcolása elől, vagy egy azon kevesek közül, akiket meg lehetett menteni. Sok társam maradt a Sötétség Birodalmában, hogy rendezze az ottani káoszt. Segítsen az életben maradó sötét lényeken, illetve eldöntse, hogy melyek jöhetnek ki, és melyeknek kell örökre ott maradni. Fájdalmas dolog ez így.......De némelyeknek menthető a lelke.....
Megállt, és visszapillantott a trollra.
- Ugyanannak a Mágiának a szülöttei, mint mi. Csak másfélék. Ugyanannyi joguk van élni, mint nekünk, főleg ebben a mágikus Birodalomban. A Sötétség lényeire is igaz mindez, bár igazán sötét lény eredetileg is kevés volt.....A másféleség...nem egyenlő a sötétségbeliséggel.....
Előrefordult, és továbbindult. |
Tünde alaposan szemügyre vette magának a trollt. Mikor elhaladt előtte, észrevette, hogy a monstrum bamba tekintettel mered rá, és lassan, bugyuta arccal követi őt a pillantásával.
-Micsoda ostoba teremtés. -motyogta magában csodálkozva, szinte már szánakozó hangon.
-De hogyha tényleg ennyire ártalmatlan, miért ölték a birodalmiak halomszámra őket a háború idején? Hiszen szinte azt sem fogták fel, hogy csatában vannak - legalábbis ahogy elnézem ezt a példányt, nem sokmindent foghatnak fel életük során... |
[130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Tünde kimért léptekkel, feszülten fülelve lépte át a határt, és máris az Örök Tél Birodalmában találta magát. Pillanatra megállt, és körülnézett. Minden tiszta hó!
-Értem.
- Ügyes! - kiáltotta, aztán hirtelen minden lánc Vinóra tekeredett, aki veszettül pörögve elkezdett átzúgni a tisztáson, át Tünde alatt is.....és elemi erővel nekiment az egyik hatalmas fenyőnek!!!