|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.29. 18:33 - |
| *A Fekete Város előtt elterülő síkságon ma egy feledhetetlen csatának lehetünk tanúi.* |
[149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
A hadsereg a talajon egyre jobban feltüzelte magát.
Machos öldöklése csak nagyon kevés teret engedett a bekerített lényeknek. Annál többet a félelemnek, ami csak nőtt és nőtt az elmékben, és őrjöngő gyilkológépekké változtatta a harcosokat. Fegyver, fegyver, fegyver, lények, üvöltés, sötétség és reménytelenség.........ezzel kellett szembenézzenek.
Lassan a vágások és zúzások elől már csak ímmel-ámmal bírtak elugrani.
A tömegek pedig özönlöttek és özönlöttek.
A sárkányok látták, hogy egy kisebb csapat vág át a kimerült eriszieken, akiket ráadásul már alulról lőttek az íjászok!
Utoljára még tüzet lövelltek a lények után, aztán kacagva várták a kis, szánalmas, fáradt csapatot.
Jókora volt a meglepetésük, hogy a kimerült lények mennyire szervezettek maradtak végig! A velük érkezett sárkányok módszeressége és "árulása" szintén dühítő volt! Csakhogy a sárkányokat nem akadályozta a düh a harcban! Hatalmas erővel, fáradhatatlanul küzdöttek a Nagyúr elmevarázslatának hála, a pontatlanság náluk lehet, hogy egyet jelenetett a halállal, de ekkora tömegben ki törődik egy-egy halállal? Ha voltak is barátok köztük valaha, mostmár nem emlékeztek rá.....csak arra, hogy ölniük kell! És tették a dolgukat! A három legnagyobb sárkány vadászni kezdett a tüzes-teleportálós pegazusra, a legkisebbek tizenötfős csapata a két fehér sárkányra vetette magát, és hamarosan a földre rántották őket vad, levakarhatatlan marcangolással. A legnagyobb fekete lény a fehér pegunira okádott folyamatosan tüzet, mindig a nyomában maradva, a többi sárkány pedig nekiesett a négy fekete-szürke pegazusnak, meg a két "különös" sárkánynak.
A Nagyúr valóságos gyönyörrel méregette az előtte álló pegunit.
- Csodás lény lett belőled! Csikóként is az voltál, persze, és remélem elnézed nekem, hogy csaknem ezerkétszáz évig nem is örgedetél......Most mindent bepótolhatsz! Fiatalon, erősen! Még hálás is lehetsz nekem..Igaz, nem emlékszel arra az időre, ugye? Sebaj! Az a lényeg, hogy fiatal vagy, előtted az élet! Nem a vaódi korodat kaptad....hanem egyenesen ajándékot! Szinte sajnálom, hogy többé nem lehetünk úgy együtt, mint régen! Nem lehet többé az a fiatalka test a hordozóm..vagy most ez a pompás.....Sajnálom...Kissé tán hiányolom is! Azt a csodás köteléket....Te nem? Pedig néha biztos élvezted (jójójójó, tudom, nem emlékezhetsz...), hogy micsoda hatalom volt benned! Egyenesen vigyázott rád! S most.... - itt a Nagyúr szeme fekete lobot vetett - te magad kóstolgatod ugyanazt a hatalmat! Haj-haj....biztosan - hisz tudom, hogy használtad - élvezed ezt a hatalmat...de ez a hatalom nem a tiéd! Az enyém....És mindennek annál a helye, akié! Cccc....mondd, rajta, mondd meg, mihez kezdjek veled, te boldogtalan? - mndta delejes hangn a NAgyúr. Néha lágyan suttogott, néha meg erővel zengett a hangja, és szórakozottnak tűnt, mint egy jóságos nagybácsi. Épp csak mikor szemei feketén égtek, árulta el, hogy Zenit tőle semmi jóra nem számíthat.
Kicsit várt, nézte a dühös, fiatal arcot....Aztán komolyan, hidegen szólalt meg:
- Azt akarom, ami az enyém! A hatalmat, amit az a szánalmas higanylény ellopott! Ami most benned van! Neked élned sem kellene! De az a lény...az a lény!!! Az itt tartott.....mások is összeesküdtek ellenem! A hatalom meg terád szállt így, mint egyetlen hozzám hasonlóra! - üvöltött......aztán újra mosolyogva, nyájasan folytatta:
- Látod, egyek vagyunk....
Aztán újra komoly lett:
- A hatalmamat akarom! Te is sejted, ugye, hogy csak egyféle úton-módon kaphatom vissza. És bármit megtennék érte! Úgyhogy......magadtól ideadod...vagy elvegyem? Persze....ez esetben sosem látod viszont a kis kancát.....vajon még mindig olyan sovány? - hangja gúnyos lett és megvető - Tudod rég jártam a börtönökben! Hát még az a pegazus! Szép szolga lett belőle! Találkoztál vele, ugye? Mindenkit ilyen hűségesnek és okosnak szeretnék.....De - kezével a serege felé intett, akik az ellenálló lényekkel tusakodtak - azzal kell dolgozni, ami van....Biztos Te is ezért jöttél ilyen szánamas sereggel.....Ez állt rendekezésedre, mi? Vaaaagy - szeme felragyogott - végig az hajtott, hogy rámtalálj? Hogy végre letehesd a terhet? Ami olyannyira kínoz? - itt megértő és lágy volt - Ennyire szeretnéd, hogy elvegyem? Vagy újra velem akarod járni a Sötétség gyönyörű vidékét? - egyre lenyűgözőbb, delejesebb lett.
- Megtehetjük, Zenit....Légy az, akinek lenned kell! A Sötétség tetőpontja! Véget vethetünk, Te és én, minden harcnak! Felépíthetünk egy csodás birodalmat! Jobbat, mint amit valaha is álmodhattál! - eszelősen csodás volt immár! Mintha egy látomást akart volna Zenit elé idézni. |
*Eddig föntről lövöldözte a sárkányokat kisebb tűzgömbökkel, most viszont már muszáj volt megtámadni őket, vagy elmenekülni. Ha így maradnak, meghalnak.*
*Az a néhány pegazus, aki érzett magában még egy kis erőt és kitartást, azokkal Hektor felemelkedett, egy szintbe a sárkányokkal.
*A néhány főnökségi sárkány is beállt közéjük.*
*Hektor parancsba adta, hogy használjanak felváltva pajzsmágiát és hogy ne engedjék be semmiféleképpen a támadókat. Ha megtörik a pajzsot, végük.*
*Azok az unikornisok, akik megfelelő mágiával rendelkeztek, fölfelé lövöldözve próbálták lövöldözni a sárkányokat.*
*Hektor röviden elmondta a körülötte lebegő társainak, hogy mitől óvakodjanak a sárkányok közelében. A "megértettem"-et mindenki egy bólintással jelezte.
Mindenki egyszerre megindult a sárkányok felé. Mágia lobbant fel itt, majd ott, cikáztak a levegőben a pegazusok, Pactenanto és Triopo összeálltak egy kis csapatba, együtt próbáltak bekeríteni egy-egy sárkányt. Avalanche és Fáfnír alkotta a másik csapatot. Ügyesen kerülték el a lángcsóvákat, igaz megsebzett szárnyuk már közelsem úgy funkcionált, mint a harc elején. Mindannyian kimerültek voltak, csak akkor támadtak, amikor biztosak voltak a találatban, ami elég ritkán volt.
*zenit látta a különös "hullámokat", amik felé közeledtek. Összeszorította fogait és felkészült mindenre.
Amint elérte a hullám, megremegett, szíve fájdalmasan összeszorult. Elméjébe események tolultak. Képek, néha még hangok is.
Igyekezett minél hamarabb kilökni elméjéből a Nagyurat.
Közben leszállt a falra, nem messze ellenségétől.
Undorral tekintett végig rajta.* |
 Machos kétségbeesett dühvel kavargott. Nagyon belekavart a mágiájába a Nagyúré!!!
Nem bírt belenyúlni a hadsereg elméibe, nem tudta védeni a társait, Fényvihar lezuhant, és most gyenge!!!
Sagulon és ő újra összekapaszkodtak, és végül gyilkos ködjüket felhasználva leereszkedtek, hogy végigsöpörve a lényeken, öljenek.
Mint kasza nyomán a kévék, születtek mögöttük a hulahalmok, kis térhez juttatva a bajbajutott unikornisokat.
Sagulon üvöltése riasztotta fel: jöttek a sárkányok!!
Lenyomták az eriszieket, akik már nem tudtak mit kezdeni velük, és csak a társaikhoz való visszavonulás maradt meg nekik. egyenesen feléjük tartottak.....
Olyan is kevesen maradtak.....oly kevesen...mind erisziek..mind sárkányok....
Machos tovább öldökölt, és dühösen, kavarogva próbálta kitalálni mi legyen.... |
A Nagyúr mostmár alig törődött a csatával. Utoljára még végigdübörgött parancsa a lények százezreinek agyán, aztán fekete villámok csaptak ki a kezeiből.
Végigsöpört velük mindenen és mindenkin. Saját rabszolgái térdre rogytak a kíntól, aztán még őrültebben rohanták le az ellenséget. A lényeket, akik támolyogtak a fájdalomtól és a zavartól.....
Az orkok lándzsáit, kullok bunkóit és dárdáit, a trollok puszta tömegét és ökleit, taposását, és a többi tomboló lény fogait-karmait egyre nehezebb volt kerülgetni az egymásnak terelt unikornisoknak és társaiknak. A sötét lényeket ideig-óráig tarthatta csak vissza az itt-ott felemelkedő mágikus pajzsok némelyike, amik csak fogyasztották az energiát. Egyre több rémítő reccsenés és émelyítő puffanás hangzott, fájdalmas kiáltások, halálhörgések, folyt a vér, és hullák bűze áradt mindenhonnét.....a csatatéren egyet lehetett érezni: Halál jár a lények közt, és vad lakomát ül! A Sötét Nagyúr hadserege fogyott, de a hozzájuk képest kicsiny csoport nyilvánvalóan előbb fog eltűnni a föld színéről! Az aprítást.....nem állhatták már sokáig a fáradtságtól szédülő, Sötétségtől fojtogatott lények.
A sárkányokat sikerrel kötötték le az eriszi szárnyasok, de kezdtek kimerülni.
Aztán a sárkányok alakzatokba kezdtek....és a támadásoknak vége lett...
A pegazusok és pegunik szétzilálódtak, ahogy a sárkányok falkában járták át meg át a tömeget, tüzet okádtak és mindent megtettek, hogy a lények elveszítsék nehezen szerzett előnyüket. És lassan.....a sárkányok kezdtek fölénybe kerülni....A törött szárnyú, lecsapott, farokkal-szárnnyal lepofozott, megmart lények pörögve zuhantak a mélybe.
A Nagyúr elégedetten nézte mindezt, de igazából csak a szeme sarkából.
Mindenkit félreparancsolt Zenit útjából.
Aztán hatalmas fekete hullám indult ki a semmiből a peguni felé. Megtört emlékekből gyúrta, csak Zenitnek! |
*Csak most vette észre, hogy Tyrant milyen pegazusszorítóba került. Azonnal lebukott és szárnyait csaknem teljesen összezárva közeledett társához.*
*Tyrant toporzékolva állt középen. Teljességgel reménytelen volt a helyzete, ezt maga is tudta.
Kis ideig csak állta körülötte a lények, de aztán parancsra mindannyian megindultak felé.
Tyrant minden erejét összeszedve, még egy utolsó pusztító mágiát indított útjára, mielőtt elérték volna.
Szürke teste felizzott, ismét visszanyerve igazi, vöröses színét. A levegő felmelegedett, majd egy vakító villanás kiséretében Tyrant egy hatalmas robbanást idézett elő, ami a körülötte lévő lényeket a magasba repítette.
Teste erőtlenül csuklott össze.*
*Hektor csak egyet nem szeretett volna: ezt.
Igaz, rajta nem hatott a robbanás, mivel ő maga is Tűz elemű pegazus volt.
Tudta, hogy Tyrant minden erejét felhasználta. Tudta, hogy nagyon kevés esélye van így a túlélésre és tudta, hogy ha nem akarják elveszteni, akkor sürgősen gyógyítóhoz kell vinni.
Amikor már egészen közel járt, egy sárkány csapódott be elé, hatalmas légörvényt létrehozva, ami Hektort a földhöz csapta. Gyorsan talpra szökkent, de a sárkányt már sehol sem látta.
Vágtában megindult Tyrant felé. Útközben meggyűlt a baja néhány orkkal és trollal, de végül megpillantott Tyrantot.
Megállt egy pillanatra, majd ismét megindult, amikor a már korábban látott sárkány leszállt Tyrant és Ő közé.
Hektor még így is látta Tyrantot. Szemeiben lángok csaptak fel, Tyrant földön heverő teste körül lángok lobbantak, és a pegazus eltűnt.
Hektor magabiztosan a sárkány szemébe nézett, majd ismét feltűntek szemében a lángok, és Ő maga is eltűnt.
Néhány másodperccel késöbb ismét a főnökségiek fölött körözött.* |
*Nem lassított a levegőben. Elkanyarodott a vár felől. Szívesen maradt volna és segített volna zenitnek, de vissza kellett mennie a többiekhez, akik szemlátomást egyáltalán nem bírtak a keményen megindult sötét lényekkel.
Először közvetlen Hanhoz repült. A levegő elemű unikornis alig állt a lábán. Épp az utolsó pillanatban ért oda és sikerült hátrateleportálnia, amikor az egyik közelben lévő sárkány pusztító lángsugarat lövellt feléjük.
Meredeken felrepült és arra vette az irányt, ahol a többi főnökségi volt.
Amint elérte a kisebb csapatot, elkiáltotta magát:*
- Az erisziekhez! Mindenki csatlakozzon az erisziekhez!
*A harcot beszüntető és az erisziek felé meginduló kis csoport fölött körözött és védte őket a támadások ellen.*
- Csoportba kell állnunk! Gyorsan!
*Tekintetével a látóhatárt kémlelte, ami most néhol vörösesen izzott.*
*Zenit tovább közeledett a Nagyúrhoz. Néhány ügyes csavarral kikerülte a felé száguldó hárpiákat, akikkel a mögötte repülő pegazusok végeztek.
Már nem figyelt hátra, az sem tűnt fel neki, hogy a pegazusok lemaradnak.
Tekintetét a nagyúrra szegezte és csak repült felé.
~Csak szeretnéd... Sosem voltam olyan, mint te...~
Amikor már csak 500méter választotta el tőle, ismét támadott. Most több kisebb, gomolygó gömböt idézett meg.* |
A Nagyúr dühös volt. Hadserege fele a másik fele elen fordult a mágia- és tudattámadásoknak hála! Sárkányai közül egyre több állt át! Hárpiái meg már nem számbeli fölényüknek, hanem kitartásuknak és éppen szétszóródásuknak látta még egyáltalán hasznát.
Az orkok százezrei lassan fogytak, hiszen mágikus támadásokkal kellett szembenézniük, és ez nem csupán az orkokra volt igaz.....
Egyetlen lehetősége maradt: mágia!
Mormolni kezdett, teste megfeszült, szeme izzott, és lassan átvette lényei irányítását.
A megmaradt sárkányok alakzatba álltak, és néhány az átálltak közül visszatért.
A hatalmas vörös sárkányok, és a vezetőjüket vesztett, de sikerrel leigázott feketék még mindig számottevő erőt jelentettek! A fiatalok meg kellő zűrzavart az ellenség soraiban.
A földi harcosok alakzatba álltak, és nyílzáport zúdítva, pajzsot, lándzsát leszegezve megindultak előre.
Aztán a Nagyúr felemelte egyik kezét, és egetrázó hangon kiáltott valamit. Kezéből vörös villámok csaptak ki, végigsöpörtek hadereje felett, tébolyult rémületet ültetve az orkok, urgalok, kullok, trollok szívébe, mire azok ész nélkül előrerontottak, aztán szikrázva, csapkodva elsöpörték a mágikus támadásokat a haderő elől és fölül!
A Nagyúr nagy levegőt vett, és bár ereje megcsappant, elégedetten látta, ahogy fekete serege átcsap az ellene küldött szánalmas lovak felett, és körülölelve őket megkezdődött a pusztítás!
A sárkányok pkolbeli tüzet okádva indultak előre.
Lecsapták az öreg, lilás pegazust, aki a sárkányok ellen küzdők élén állt, a tébolyt hintő fekete oszlopra lángot köptek, mire ababn zavar keletkezett, és a had java kiszabadult alóluk, végleg nekirontva a nevetséges hátrányban lévő lényeknek.
Két vörös sárkány lángot okádott a fekete, villámokat hintő ködre, és a fedezékében égető furcsa egyszarvúra. Két némán heverő alak maradt az olvadt talajon....
Aztán a vörös sárkányok nekimentek a hárpiákkal küzdő kis csoportnak. Lángot okádva akartak élelemhez jutni....
A földön küzdő, rőpképtelenné vált pegazust körbevették a sötét lények.....és egyszerre mentek neki!
Idáig jutott, mikor meglátta a szélrohamot, amit a közben közel került unikornis kavart. Egy mozdulattal elsöpörte.
A tűz, ami követte, már komolyabb fenyegetés lehetett, volna, de ekkor a Nagyúr elmosolyodott. Egy kisebb csapat hárpia közé és a lánggömb közé ugrott, és elégve semlegesítették támadást.
Aztán meglátta a gömböt.
- Óh, igen! - suttogta elégedetten, mosolyogva. - Igen! Erre vártam! Megint egyek leszünk...
A gömb felésuhant, a Nagyúr pedig magához engedte.......és elnyelte! Kissé megrándult, majd kiegyenesedett, és felkacagott. Tébolyult, bömbölő kacajjal.
- Nem tudsz legyőzni! Mi egyek vagyunk! - kiáltotta, és hangja végigmorajlott a csatamezőn.
 Aredhel döbbenten látta az előrenyomulást! Aztán Fényvihar uhanását.....aztán Rayo és Yidreos égését.......aztán a nekilendülést.....
A lentmaradtakat elözönlötték a hatalmas légiók! Őket meg szétzilálták és elsöpörték a sárkányok!
- Ide! Ide hozzám! - kiáltotta hirtelen, magát is meglepve! Hangja erős volt, pedig szíve remegett.
A lények meg odamentek hozzá!
Gyorsan beszélni kezdett:
- Semmi esélyünk így! Maradjun együtt! Támadjuk le őket egyenként! Ha jönnek, oszoljunk minél több irányba! Rajta!
És előre állt, és megindult az őket célba vett sárkány felé...
"Háromszor elférnék a szájában..."
Összeszorította a szemeit, szarvából fény tört ki, és elvakította a lényt, háta mögül meg mágiahullám csapott le rá....
 Antulorian minden dobbantására hasadékok nyíltak alatta, de az özönlő tömeg egyre jobban hátraszorította.
Legalább a többiek felé haladt...
Tudta, hogy bajban vannak! Küzdöttek, küzdöttek, de semmiféle mágia nem álíthatta meg a tébolyult lényeket. Ha egyet levágtak, tíz állt a helyére, ha százat, ezer, ha ezret, tízezer!
Szíven szúrt egy túl közel ugrott orkot.
'Felesleges ezen gondolkoznom.....' szorította össze a fogait....... |
*Han gyorsan felmérte a helyzetet.
Talán ő volt a legmesszebb a faltól és egyben a Nagyúrtól. Lehet, hogy épp ezért látta át gyorsan a helyzetet.
Őrült vágtába kezdett. A hullákat átugrotta, a még élő rá támadó lények mellett elvágtázott, nem törődött velük.
Egy nagyobb csapat felé közeledett. Akárhogy nézte, rajtuk nem fog tudni csak úgy átgázolni. Már épp lassított volna, amikor meglátta Tyrantot, Széllelszállót, Csillagszárnyat és Csillagfürtöt.*
*Tyrant Han-nal szemben meg akart tisztítani egy vékony sávot, amin a csődör át tudott vágtázni. Már a végénél tartott, amikor hátulról egy gyorsan repülő hárpia rávetette magát. Tyrant elvesztette a fonalat, beszüntette a tűzsugarat, ami megtisztította volna a sávot, nehogy társait égesse szét. A következő pillanatban beleakaszkodott két másik hárpia a szárnyaiba, aminek köetkeztében nem tudta magát fent tartani. Rúgta, harapta a hárpiákat, akik azonban nem engedtek. Szárnyaival megpróbálta magát és a három hárpiát a magasban tartani, de ez sok volt. Amagasság elkezdett csökkeni.*
*Széllelszálló, Csillagszárny és Csillagfürt a csapat közepébe vetették magukat, elterelés képpen.*
*Han ismét gyorsított és belevágtatott a vékony üres csíkba, amit minden oldalról ellenség vett körbe.
Nem látta a végét, így nem tudhatta, hogy nincs végig kész az út...*
*Ninque abból az irányból érkezett, amerről a hárpiák. Sebesen haladt Tyranték felé. Nem volt idő lefékezni. Akkor túl későn érkezne oda.
Amikor közvetlen Tyrantékhoz ért, szárnyaival megragadta a csődört. Pörögtek a levegőben, miközben Ninque lerúgta a hárpiákat Tyrantról.
Pörgés közben ellökte magától felfelé társát, akinek így elméletben marad elég ideje a korrigálásra és nem zuhan le.
Ninque gyorsabban zuhant a föld felé, de nem aggódott, tudta, hogy meg tudja magát állítani. Szárnyait szétvágta, egyenesbe állította magát. A sebesség a várt módon csökkent. Aztán...
... váratlanul feltűnt egy sárkány. Ninque nem akart hinni a szemének. Erre nagyon nem számított, és ezért a támadást kivédeni sem tudta.
A sárkány elrepült felette, megragadta karmos lábaival és elragadta.*
*Tyrant szétvágta igen csak tollhiányos szárnyait, és igyekezett magát lefékezni.
Még így is gyorsan közeledett a föld felé, de nem életveszélyesen.
Éppen látta, amint az ismeretlen sárkány elkapja Ninquét és eltűnik a hófehér pegazussal a sötét égbolton.
A landolás sebessége miatt osszeesett, de gyorsan talpra állt és folytatta a harcot immár a földön, mivel szárnyai használhatatlanná váltak.*
*Han csak úgy hasította a szelet, aztán meglátta a befejezetlen részét az "ösvény"nek.
Nem tehetett mást, még jobban gyorsított, a lények előtt elrugaszkodott és hatalmasat ugrott. Még így sem sikerült kikerülnie őket, az utolsó néhány métert szlalomozva tette meg. Amikor ismét csak a hullákkal gyűlt meg a baja, felpillantott az égre és megpillantotta, akit már régen keresett.
Tovább vágtázott a várfal felé. Fizikai ereje elfogyott, így mágiájával tartotta magát tempóban. Nyaka hambzott a megerőltetéstől, de nem érdekelte. Már majdnem ott volt!
Amikor úgy vélte, hogy elég közel ért, a várfal felé egy óriási erősségű légáramlatot küldött, ami rengeteg sötét lényt letaszított a fal tetejéről.
*Hektor messziről jött. Muszáj volt a harc előtt elmennie, de sietett, ahogyan csak tudott.
Egy hatalmas tűzgömbbe közeledett. Többször pillantást váltottak Hannal, így pontosan tudta, hogy mikor érkezik a levegőlöket.
A tűzgömbb, amiben érkezett felgyorsult, és rohamosan közeledett a Sötét Nagyúr felé. Hektor lemaradt a tűzgömbtől.
*Zenit látta a két támadást. Úgy döntött, Ő is hozzáad valamit.
Gyorsabban repült a fal felé, hogy minnél nagyobb kárt okozhasson támadásával.
Útjára engedett egy focilabda méretű koromsötét gömböt, ami körül gomolygott a szürkeség. messziről ártalmatlannak tűnt és puhának, ami egyszerűen átrepül a lényen, de valójában gyémánt keménységű volt.*
*A számítások tökéletes összhangban voltak, így elméletileg először a levegőáramlat, majd a tűzgömb, végül a sötét mágia kellett, hogy elérje a várvédőket.* |
 Ködláng látta Rooll távolodását, és bár aggódott, nem tett ellene.
Tovább irtotta a felé rontó lényeket.
 Evandar a többi tünde-úrral érkezett, és magához intve más hozzájuk hasonlókat, Fényt lobogva belevágtattak egy kull hadosztályba.
Nem sokon múlt...de végül a kullok megfutottak.
Evandarék pedig szembenézhettek a földi sárkáyok haragjával....
 Sötét Szeráf társai végre megérkeztek!
Az eriszi sárkányok mesterei voltak a légi trükköknek, így hiába voltak az ellenfeleik nagyobbak, vagy gyorsabak, rohamosan fogyni kezdett a számuk.
A zűrzavar kellős közepébe robbant be az őreg Dragonor, a vele maradt fiatal sárkányokkal, és a meglepetés ereje hamarosan kivégezte a hatalmas fekete sárkányt, a főnököt, aki, bár sok ifjú lényt halálra mart, nem volt legyőzhetetlen...... |
 Rooll elvállt társaitól.Tudta, hogy nagyon egymásba boronáldtak, tehát otthagyta őket kettesben.Bár nem ez a legalkalmasabb pillanat a kettesben léthez, de mégis...
Rooll ahogy elvállt tőlük nekirontott a hárpiáknak.Tetszett neki ez a sok szárnyas lény, de csak akkor, ha irtani lehet őket.Fekete villámokat szórt egy-egy hárpiára, amelyek azonnal feldobták a talpukat.Aztán szarva zölden izzani kezdett.Ezt izzást lövelte ki előre egy oszlopban, amitől egy sor hárpia azonnal elégett. |
 Harcolt, de nem tekintette csatának, inkább játéknak.Az orkokat könnyű volt legyőzni, a hárpiákkal meggyűlt a baja, de egy idő után leszálltak róla.Magában várta a nehezebb falatot... |
Ködláng lángolt, és pusztított, pusztított.
Lelkét már akkor elkezdte felvértezni, mikor kiléptek az esőerdőből.
Most nem volt választása. Nem önmagáért csinálta.
És.....itt volt Ízisz....Sosem hagyta volna itt.
Elméje kis része (bár azon is csodálkozott, hogy van még ilyen szabad része) elmerengett azon, hogy mi is köti össze őket.
Már nem egyszerűen arról volt szó, hogy együtt utazzák be a Birodalmat.
Ez már.....nem erről szólt.
A kancára pillantott, aztán leszegte fejét és tovább öldökölt. |
| Végre megérkeztek.Az út nem volt az, mégis hosszúnak tűnt, azonban nem kimerítő.megvárta a többieket, majd felágaskodott, harciasan felnyerített, újra vágátba ugrott, s belevetette magát a tömegbe.Harcolt mágiával, testi erővel, de nem ment messze Ködlángtól, hátha szüksége lesz rá (az emlékek miatt). |
 Jégvihar még egy darabig egy helyben lebegett, majd felnevetett gúnyosan.
-Ennyire ostobának nézel?!Jól tudom én milyen erős és alaposan lebecsülsz képességeimben!-mondta hallkan, és folytatta útját.....Óóóó nem az volt a szándéka, hogy megölje....nem, csupán a saját fegyverét használta ellene.Megállt a falaktól, és ott pusztított, ahogy tudott, még a Nagyúr ablaka mellett is el szállt vagy lövelt tűz golyókat, s ha a Nagyúr célba vette volna, übyesen kitért a mágiák elől.....
Közben a többiek harcoltak, nemis kevés sebet ejtve, de bizonyos unikornisok miatt hamar begyógyultak....például egy zebracsíkos, vagy éppen ujdonsült anya vérkönycseppeket hullat minden egyes társán és magán lévő sebért....:D |
 Maszatot újabb hárpiák támadták le.Kettőt azonnyomban le is döfött.A többivel viszont nehezen bírt.Minden mágiának ellenálltak.Már ezek is tépázták Maszatot, már összeesett, de megjelent változás.Teste tűz vörössé vált és egy tűzes oszloppal azonnal mindet elégette.Maszat egyhelyben feküdt.Változás arrébb vonszolta majd visszaindult csatázni.
 Xerox folytó füstöt ersztett egy kisebb hárpia csapatra.Ezután tüzes nyilakat és tüzes labdákat lövöldöztek rájuk Kyleival!
Ashaz bonyolult mágiával indult harcba.Folytó és bénító hatású füstmágiát eresztett a tömegbe.Vigyázott azért társaira.Amelyik hárpia megbénult azzal Aqene végzett.
Sunyi psiho technikájával harcolt.Egy 3-4 fős hárpia csapatot saját társai ellen tudott fordítani, csak néha persze őket is lekaszabolták Xeroxék és persze a többiek is. |
*Sora, Albus, Szövetség, Ninque és Üstökös teste sorra felragyogott, majd csapatba álltak és erejüket egyesítve vastag fénysugarat hoztak létre.
Ahova a sugarat irányították a lények ha tudtak, arrébb álltak. Nem véletlen nem szeretik a Sötét szolgái a Fényt.*
*Jónéhány pegazusnak meggyűlt a baja a hárpiákkal, sokan inkább leszálltak a levegőből és a földön vívták tovább a csatát.*
*Zenitéket nem zavarták a hárpiák. A pajzs megvédte őket.
Egyre közelebb és közelebb értek a falhoz, ahol a Sötét NagyÚr tanyázott.* |
 - Bolond. - mondta hidegen.
- Elszállnak? Hogy képzeled? Elpárolognak? - kezdett gúnyolódi, aztán újra jégideg lett.
- Nem gondolod, hogy ha egy egyszerű sárkány elpusztíthatná, akkor már régen vége lenne? Nem leszel rá képes.
Félreállt a lény útjából.
- De megnyugtathatak: nekem nem lesznek könnyeim hol tetemed felett, mikor levág! A gazdád meg bizonyára örülni fog, hogy ennyire tisztában voltál a képességeivel!
Felkanyargott a magasba, és fekete lángot lövellt a tömegre, ami azonnal hatott: akit elért, darabokra szakadt! Nem megégett, vagy elporladt, hanem, mint pehely a szélben, szétoszlott!
- Nem gondolod, hogy mi is tudjuk, hogy a kulcs a Nagyúr? De csillogó szemekkel figyelem próbálkozásaid! - rikoltotta még, majd vad kanyargással otthagyta a jégszín lényt. |
-Akkor még nem ismered őt-halvány mosoly futott szájára, majd hátra nézett.És valóban....Koni nyilaival tényleg nem ment sokra.....de egy jól időzített pillanatban kihúzta szárnya legnagyobb tollát, ami szablyává alakult, így harcolt tovább.
Visszanézett, majd folytatta:-A csata csak akkor folytadódik, ha él a vezér, s ha megöljük, lényei elszállnak, vagyis nem kell tovább harcolni. |
Félelem nélkül nézte a hagyományos külsejű lényt.
- Nem a Te dolgod. Ne menj oda.
Fejével a másik sárkány háta mögé bökött.
- Inkább tartanád szem előtt azt, ami a dolgod. A nevelődet fel fogják koncolni azok a trollok, ha továbra is el lesz vágva a lényeitől. Nyilak ide avagy oda, a tömegekkel még egy angyal-tünde sem tud mit kezdeni. |
| Szárnyait hírtelen előre lendítette a , szinte majdnem át ölelte a másik sárkányt.Bizalmatlanul nézett rá, s válasz helyett a város fele bökött orrával. |
[149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Machos kétségbeesett dühvel kavargott. Nagyon belekavart a mágiájába a Nagyúré!!!
Aredhel döbbenten látta az előrenyomulást! Aztán Fényvihar uhanását.....aztán Rayo és Yidreos égését.......aztán a nekilendülést.....
Antulorian minden dobbantására hasadékok nyíltak alatta, de az özönlő tömeg egyre jobban hátraszorította.
Ködláng látta Rooll távolodását, és bár aggódott, nem tett ellene.
Evandar a többi tünde-úrral érkezett, és magához intve más hozzájuk hasonlókat, Fényt lobogva belevágtattak egy kull hadosztályba.
Sötét Szeráf társai végre megérkeztek!
Rooll elvállt társaitól.Tudta, hogy nagyon egymásba boronáldtak, tehát otthagyta őket kettesben.Bár nem ez a legalkalmasabb pillanat a kettesben léthez, de mégis...
Harcolt, de nem tekintette csatának, inkább játéknak.Az orkokat könnyű volt legyőzni, a hárpiákkal meggyűlt a baja, de egy idő után leszálltak róla.Magában várta a nehezebb falatot...
Jégvihar még egy darabig egy helyben lebegett, majd felnevetett gúnyosan.
Maszatot újabb hárpiák támadták le.Kettőt azonnyomban le is döfött.A többivel viszont nehezen bírt.Minden mágiának ellenálltak.Már ezek is tépázták Maszatot, már összeesett, de megjelent változás.Teste tűz vörössé vált és egy tűzes oszloppal azonnal mindet elégette.Maszat egyhelyben feküdt.Változás arrébb vonszolta majd visszaindult csatázni.
Xerox folytó füstöt ersztett egy kisebb hárpia csapatra.Ezután tüzes nyilakat és tüzes labdákat lövöldöztek rájuk Kyleival!
