|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.22. 18:28 - |
 Indrassan elindult a partról. Egyenesen a völgybe.
-Hmm. Furcsa. Sötét. És félelemetes. Valyon hol vagyok? |
[127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
| -Elnézést, hogy félbeszakítom ezt a kedves beszélgetést, csak meg szeretném kérdezni, hogy ne menjek-e el, mival látom, teljesen fölösleges vagyok. Nos, mi a válaszotok? |
 -Mentor? Nem...-rázta meg kecsesen a fejét.
-Saját magam fedeztem fel mind a varázserőm, mind a képességemet, mivel...híján voltam a segítségnek.-fejezte be kicsit elszomorodva, mert eszébe jutottak azok az idők, mikor csikó korában egyedül rótta a környéket.
Sörénye meglibbent, pedig a levegő nem is mozdult... |
 -Ez nem optimistaság, csak a puszta tények. Ismerem én a fajtájukat; aljas, gyáva népség ez. A legkevesebb, hogy megmérgezi az ellenségét, mert gyáva ahhoz hogy szemtől szemben kiálljon vele... Mindegy, nem érdekes. Hála neked, mind elkotródott már innen! -*pillantott ismét elismeréssel Carnenre.*
-Tényleg, hol tanultad ezt? Talán volt egy mentorod? -*tudakolta udvariasan a kancától.* |
-Nahát, milyen optimista és előrelátó vagy!-jegyezte meg csípősen, de közben mosolygott.
-Egyébként szóra sem érdemes.-legyintett.
-Ez a legkevesebb azért, amit kevesen tudnak: megnevettetni.-mondta. |
*Feno könnyedén biccentett a kissárkány felé.*
-Minden rendben van, kölyök! -*mondta bíztatóan, majd Carnen felé fordult.*
-Előtte se fájt a szárnyam. Több kell ahhoz, hogy valaki fájdalmat okozzon nekem; nem elég hozzá egy vacak nyílvessző... csak hát meglehetősen kellemetlen érzés volt, és valószínűleg két-három napon belül komolyabb bajt okozott volna, ha azalatt nem mutatom meg valamelyik Szilnori gyógyítónknak. Ezek a nyomorultak ugyanis mindig mérgezett nyilat használnak... könnyen lehet, hogy néhány nap múlva az a szárnyam lebénult volna, vagy elfertőzödik. De hála neked... -*itt csibészes mosolyt küldött a kanca felé* -...ezt sikeresen elkerültem. |
| -Értem. Akkor nem is veszem annak. |
Bólintott.
-Elmúlt a veszély.-nyugtatta meg Indrassant.-Hála nekem.-húzta ki magát, de aztán elmosolyodott.
-Ezt nem dicsekvésnek szántam... |
Indrassan mindeközben egy szikla mögött volt. Előbújt.
-Jól vagytok?- kérdezte Ind.- És a kérdésetekre visszatérve. A szüleimről nem tudok semmit. Egy unikorniskancanevelt fel. Vele pedig telepatikus kapcsolatban állok, így bármi baj van a segítségemre siet. |
Újra normális mérete volt, és nevetett Feanor megjegyzésén.
-Rendben! De te mondtad!-mosolygott a ménre.
-A szárnyad nem fáj már?-kérdezte aztán. |
*Feno döbbenten meredt a visszatérő kancára.*
-Öh... Hát ezt meg hol tanu... Ez... Hát ez... Tudod mit? Ha ezentúl bármiféle megjegyzést is teszek arra vonatkozóan, hogy nem illesz ide, nyugodtan üss le! -*erőltetett végül egy kínos, huncut mosolyt az arcára.* |
-Nem láttam őket idefele jövet.-rázta fejét, és gyűlölködően nézett az otromba kis lényekre.
-Kis mitugrászok.-szólta le őket, és ügetni kezdett feléjük. Aztán hátranézett.
-Oh, rólad sem feledkeztem el!-mosolygott, és egy puszit nyomott Feanor szárnyára. Az nyomban begyógyult. Aztán a fél-baglorok felé vágtatott.
-Mit képzeltek!-kiáltotta. Azok dühösen néztek rá, és felé indultak, de Carnen ezzel még nem fejezte be. Ahogy közeledett feléjük, mintha egyre csak nőtt volna, végül megállt előttük, és lesajnálón nézett végig rajtuk.
-Csak ennyit tudtok?! Másokat hátba támadni! Cö!-mondta megvetően, mire a lények elbizonytalanodtak.
-Nagyon gyorsan húzzátok el innen a csíkot!-mondta, és dobbantott a háromszorosára nőtt patájával, úgy, hogy a föld is beleremegett.
A lények visszavonuilót fújtak, de egyik-másik dühösen rázogatta öklét Carnen felé. Az rájuk se hederített, helyette felderülve visszaügetett Feanorhoz és Indrassanhoz.
-Na! Ez is megvolt...-lobogtatta meg sörényét, és kihúzta magát.
-Úgysem mernek visszajönni...láttam a hitvány kis lelkükben. |
-Itt elég sokan nőnek fel árván, te szerencsésnek mondhatod magadat; örülhetsz, hogy legalább édesapádat ismerted. -*biccentett halvány mosollyal az arcán.*
*Épp szólásra nyitotta a száját, hogy a kissárkányt is újra megkérdezze a családjáról, de a torkán akadt minden hangja, amikor hirtelen egy fekete tollas nyílvessző süvített el a füle mellett, és rögtön utána egy másik átdöfte jobb szárnyát.
A fájdalomtól dühödten nyerített fel, és acsarkodva pillantott hátra.
Kissé görnyedt tartású, szürke bőrű, ijesztő ugrásokkal közeledő alakok derengtek fel mögötte a sötétben. Néhányuk otromba, hosszúíjat szorongatott vékony, de kegyetlenül erős ujjai között, mások rövid karddal és lándzsákkal voltak felszerelkezve.
-Már csak ez hiányzott. Fél-baglorok, ha jól látom... Szutykos egy népség. -*vicsorgott dühösen Feno, miközben fogai közé kapta a szárnyából kikandikáló nyílvesszőt, és egy határozott mozdulattal kirántotta. Rá kellett harapnia a nyelvére, hogy ne üvöltsön fel a fájdalomtól.*
-Láttad őket idefelé, Carnen? Vagy ezek újonnan kerültek ide? Nem valószínű, hogy követtek minket, talán csak egyszerű portyázók, de akár még az is lehet, hogy miattunk vannak itt... |
Vállatvont.
-Nincs igazán családom. Édesanyám már az ellésnél meghalt, testvérem nincs, édeapám pedig öregségben hunyt el nemrég.-mondta kicsit elszomorodva, de aztán újra mosolygott.
-Ez elég régen történt...egyébként ezekhez képest egész szép gyermekkort tudhatok a magamévá. |
-Megértelek. Engem egyenesen kiráz a hideg tőlük, bár ha kell, eltűröm az olyan helyeket is. -*értett egyet Feno.* -A csikókoromból kimaradtak sajnos - vagy szerencsére, kimaradtak a rózsaszín, virágos hejjdeszép-dolgok... De az már régen volt, hagyjuk.
-Na és te? Veled mi a helyzet? Család? Gyermekkor? |
Nevetett.
-Elhiszem!-mosolygott Feanorra.-Bevallom, tényleg nem lehetek itt mindennapi látványosság... -vállatvont.
-Nem tudom, miért, de nekem az ilyen helyek jobban tetszenek, mint a rózsaszín, kis virágos mezők.-mondta. |
-Nem feltétlenül a színedre céloztam ezzel. -*felelte Feno.* -Bár igen, igazad van, hogy az is elég meglepő itt. Nem sok fehér lénnyel találkozni...
*Megenyhülve finoman oldalba bökte Carnent.*
-Jól van na. Nem piszkálni akartalak. -*mondta mosolyogva.* |
Felvonta szemöldökét, de azért Feanorra mosolygott.
-Mindenki ezt kérdi.-csóválta fejét mosolyogva.-Miért is nem festem magam feketére? |
*Feanor egy csibészes félmosolyt küldött Carnen felé.*
-Rád is visszatérünk ám! -*pimaszkodott.* -Már úgyis fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon mégis hogyan kerül egy ilyen kanca egy effajta helyre. |
Carnen is kérdő tekintettel fordult Indrassan felé.
-Jó kérdés. Már bennem is felmerült. |
| -Örvendek. -*mondta Feno, és a kis sárkány felé fordult.* -Nos, Indrassan, most már csak annyit árulj el nekem, hogy a szülid hol vannak. Engedik, hogy ilyen sötét helyeken kóborolj egyedül - egy farkassal? -*kérdezte összeszűkült szemmel.* |
[127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Indrassan elindult a partról. Egyenesen a völgybe.
-Mentor? Nem...-rázta meg kecsesen a fejét.
-Ez nem optimistaság, csak a puszta tények. Ismerem én a fajtájukat; aljas, gyáva népség ez. A legkevesebb, hogy megmérgezi az ellenségét, mert gyáva ahhoz hogy szemtől szemben kiálljon vele... Mindegy, nem érdekes. Hála neked, mind elkotródott már innen! -*pillantott ismét elismeréssel Carnenre.*