|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.16. 23:52 - |
 *Levia peckesen ügetett a fák közt. Bármerre járt, mindenhonnan szörnyülködő tekintettel meredtek rá az állatok, de őt nem zavarta. Ha észrevette, hogy valaki meredten, elborzadva bámulja, csak vállat vont.
~Felőlem...~*gondolta ilyenkor, s nem törődve a barátságtalan szemekkel, tovább ment.
Rendszerint fásult és nemtörődöm volt. Soha semmi sem érdekelte igazán, az paróbb örömökkel tette színessé életét. Mások ijedelmén szórakozott, s kuncogott magában, vagy mással ütötte el az időt. Ezek az apróbb dolgok szórakoztatták ugyan, de... de most... most boldog volt. Igen, boldog volt, hiszen egy kiscsikót hord a szíve alatt! Ez a csikó mindent megváltoztat majd... bizonyos, hogy mindent csak jobbá tesz majd... |
[129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
Frostigas homlokráncolva hallgatta Cassandrát. Nem fűzött a hallottakhoz semmit, csak a mondanó végére érve hümmögött.
Érzékeit kiterjesztve figyelte a körülöttük elterülő erdőt. Amióta elindultak, az erdő mintha még komorabb és vészjóslóbb lett volna, mint korábban. Frostigas vetett egy gyors pillantást társaira, majd amikor meggyőződött róla, hogy azok ketten nincsenek túl messze, visszafordult Cassandrához.
- Legalább azt tudjátok, hogy életben vannak. Első lépésnek ez is jó. A következő lépést meg remélhetőleg most mi megtesszük. |
Selene messze előrerohant, Astaroth meg lasabban, lazán, távolabb maradva a fák közt követte őt, bár a csoporttól annyira nem szakadt el.
Cassandra közelebb húzódott az unikornishoz, és halkan válaszolt, mikor látta, hogy laza legyezőben a többiek követik őket, de talán nem hallótávolságra.
- Mindenféle lény, Frostigas! - suttogta, és egy pillanatra kiült az arcára a rémület - Az árva csikókat még kihozta, de Eső maga nem jött ki az utolsó csoport után. Az a két megveszekedett baziliszkusz és két másik hozzájuk hasonló is itt élt, de mikor Eris kérésére páran eljöttek ide, hogy mégis elhívják őket a Szigetre, egyiket se találták meg! Semmiféle fürkészvarázs nem jelezte, hogy valaha is jártak volna itt! Fiatalok, számtalan természetmágus.....és nagyhatalmú fénylények, maga a Fény két Leánya sem került elő innét - mondta ki végül borzadva.
- Semmiféle logika nincs benne. Gyenge és hatalmas, fiatal és öreg, magányos és ménesben járó, és mindenféle elemből....eltűntek, és bár a hálóban érezzük, hogy élnek, nem találjuk őket. Maga Eris sem! Senki sem, még a legnagyobb mágusaink se értik a dolgot, mintha a térnek egy olyan részében lennének a társaink, ami...nem létezik! Ez a csoport egyfajta utolsó próbálkozás, hogy az Úrnő Raffaellónak adott tanácsát követve feltúrjuk ezt az erdőrészt, ha tudjuk. Hátha...hátha...akad valami, ami segít.
Végszóként Saphira, aki nézte elinduló társait, elrúgta magát a talajtól mögöttük, és tovatűnt a vigasztalan ágak közt. |
- A döntés természetesen a tiétek. - válaszolta Frostigas. - A legfontosabb, hogy amiket itt, remélhetőleg hamarosan megtudunk, azok az információk kerüljenek is ki ebből az erdőből. Gondolok itt minden apró részletre a kastéllyal és lakóival, környékével kapcsolatban. - mondta mindenkinek és biccentve Astaroth felé, elindult a korábban említett ösvény irányába.
Útközben Cassandrához fordult, mivel őt sejtette az erisziek vezetőjének, vagy legalábbis szószólójának.
- Sok eriszi járt már erre? Hányan tűntek el? Milyen eleműek, mágiájúak voltak? - érdeklődött. |
Cassandra a többiekre nézett.
- Aredhel - mondta végül higgadtan. Csakhogy a kanca határozottan megrázta a fejét.
- Menjen Saphira! Neki van egy csikója. Nekem nincs. Menjen vissza ő. Kell ide egy fénylény is. Akár csalinak, akár harcosnak. Velem jobban jártok, mint bárkivel! És már veletek vagyok. Elvállaltam, hogy jövök. Tűrtem, hogy rejtőzködnöm kell, mint valami halnak a pocsolya sarában. Nem fordulok vissza! - nyerítette harangként zengő hangon, megrázva sörényét.
Mindenki meglepődött Aredhel kifakadásán, Saphira viszont csak elmosolyodott.
- Igaza van - mondta halkan, Cassandra szemébe nézve - Szükségetek lehet rá. És én, ha kell, vissza is tudok jönni, gyors és erős a szárnyam. Elmegyek néhány társunkért, és visszajövök, mielőtt bármi történhetne veletek! - mondta szeretetteljesen.
- Nem.... - döntött Cassandra, a fejében hallva a többiek egyetértését - Aredhel jól mondja. Jobb, ha a csikóddal maradsz odakinn. Ne küldj senkit, a vorstandiakkal megleszünk!
- Akár indulhatnánk is - jegyezte meg nemtörődöm, kegyetlen-laza hangon Astaroth.
- Megfelel nektek, ha én megyek? - kérdezte Saphira a vorstandi triót. |
Frostigas csak egy pár pillanatos mosolyt engedett meg magának.
- Igen, oda. - vágta rá Aeneas szinte azonnal.
Black Sorrow némán a ménre pillantott, Frostigas pedig egy rosszalló horkantás kíséretében ismét megrázta sörényét.
- Ez alkalommal fontos lenne, hogy a jelenlevők közül legalább egyikünk visszajusson a sajátjai közé és elmondja, mit találtunk. - osztotta meg gondolatait Frostigas a többiekkel, miközben az ösvény irányába fordult. |
Meglepetten nézte a vorstandi triót.
- Kereshetnéd éppenséggel Crimoent is - jegyezte meg végül lágy mosollyal, aztán a két újonnan jöttnek végigszaladt még egyszer a neveiken.
- Mivel nem tudjuk, hogy mi történt itt a többi eriszi kutatóval, egy kicsit öngyilkos küldetés, amire vállakoztunk, de eldöntöttük, hogy jövünk. Valakinek előbb-utóbb muszáj lesz rájönni, hogy mi folyik a Birodalomban, és ami csapatunk elég vegyes elemek tekintetében, hogy legyen esélyünk a fehér kastélyig elérni. Megyünk amíg tudunk.... - mondta el a vorstandiaknak, hogy ők miért vannak itt - Jó lenne ráakadni a társainkra is - tette még hozzá halkabban.
- Selene, találtál valamit? - fordult a karcsú, fekete, hallgatag, holdas unikornishoz.
- Igen - mondta dallamos, hűvös, halk hangon amaz - Kelet felé van egy kisebb völgy. Az alján egy kitaposott ösvény vezet, nem olyan régen is jártak arra. A környéken az az egyetlen pont, ahol gyakori lénymozgásnak ekkora nyomát leltem. Nem tudom érdemes-e tovább követni, de sehol máshol nincs nagyobb nyoma életnek, mozgásnak. Átjáró, kódorgó lények nyomából akad mindenhol elég, de egy se tűnik fontosnak, javarészt itteniek...De az az ösvény...szinte úttá van taposva. Ha valami nagyobb hely, például egy kastély fontosságát nézem, lehetséges, hogy az az út vezet oda.
- Akkor? Odamegyünk? - kérdezte Fekete Márvány némiképp felélénkülve, megdöbbentően csábító és gyönyörű hangjával megborzongatva a jelenlévőket. |
Forstigas egy ideig csak nézte Cassandrát és az utolsónak bemutatott unikornist, ám végül egy sörényrázással elfordult tőlük. Egyikük sem tartozik magyarázattal, ez tény, ha pedig eljön az alkalom, úgyis megtudja, amit meg kell tudnia. Ha pedig mégsem, az sem jelent semmit.
- Mi mást tennék? Lazítani tudnék kellemesebb vidéken is. - válaszolta a kérdésre, majd az ég felé bökött orrával.
- Van velem két pegazus. - alighogy ezt kimondta, nagyon távoli szárnycsapásokat lehetett hallani, majd lombsuhogást, végül pedig patadobogásokat és feltűnt nem is olyan messze a lényektől a két pegazus.
- Black Sorrow és Aeneas - mutatta be a két szárnyast, akik biccentéssel üdvözölték a többieket. |
Bólintott Arilin említésére, aztán bemutatta a társait:
- A két mén Animus és Susurrus. Saphira egy szileriszi, a csapatjuk egyik vezére. Aredhel egy hajnali csatalény. Selene és Astaroth meg két éjunikornis - fejezte be egy kicsit zavartan a ferdítés miatt. De nem most fogja kitaglalni, hogy pontosan mire is képes az utolsó társuk.
- A fehér kastélyt keresed? - kérdezte csendesen Frostigas szemeit fürkészve. |
A nevét hallva aprót biccentett.
- Megtisztelő, hogy Arilin megőrzött emlékeiben. Merem remélni, hogy jelenleg jól van.
Gyorsan végignézett a csapaton, ám egyikükön sem időzött túl sokat. Nem ismerkedni jött és nem is szánt erre túl sok időt, ezért hát pár pillanatos szünetet követően válaszolt is.
- Nem akarok senkit sem megbántani, de nem. Rólad ugyan hallottam, Cassandra - itt a megnevezett felé fordult -, de nem ismerlek titeket. |
Az eriszi csoport egy darabig szoborként, moccanatlanul állt, legföljebb a szemük méregette az unikornist, aki előlépett a fák közül. Aztán, mintha varázs tört volna meg, Cassandra hirtelen nagybátran előrelépett.
Valószínűleg éppcsak megelőzve ezzel Selene-t és Astaroth-t, csak ők nem épp úgy reagáltak volna, ahogy a pegazus kanca.
- A te neved Frostigas - mondta magától értetődő, bár kicsit távoli hangon. Aztán valamivel közvetlenebbül, mintha álomból ébredne, vagy bizonyosságot szerezne épp valamire, folytatta: Arilin nagy barátjának tekint téged. Emlékszik rád. Felismert rajtam keresztül, és üdvözletét küldi - mosolyodott el halványan - Mi erisziek vagyunk. Tudod a nevünket? - intett a társai felé. |
Frostigas egyik pillanatról a másikra egy csapatnyi élőlényt érzékelt maga előtt. Mivel nem akarta halogatni a találkozást, tartotta tempóját és csak akkor lassított ügetésre, végül pedig lépésre, amikor látótávolságon belülre került.
Két szárnyas társa a levegőből csak annyit érzékelt, hogy változtatott tempóján. Mivel a távolságot meg kellett tartsák, ők is egy gyors megállást eszközöltek.
- Úgy volt, hogy közli, ha történik valami. - suttogta maga elé az amúgy is túlfűtött Aeneas.
- Ha érdemesnek tartja beszélni a találkozásról, szólni fog. - válaszolta csendesen Black Sorrow.
Ezt követően feszülten várakoztak és minden erejükkel azon voltak, hogy Frostigasra koncentráljanak.
Eközben Frostigas lépésre váltott és lassan kirajzolódni látszottak a lények vele szemben. Hirtelen nem tudta felmérni, mennyien lehetnek, de nem is erőltette meg magát, mert az erdő ezen része tökéletes volt a rejtőzésre.
Továbbra is határozottan lépkedett előre és csak akkor állt meg, amikor már pontosan ki tudta venni az elöl álló lények vonásait.
- Nocsak - szólalt meg, miközben végignézett a kis csoporton. A lények sokszínűségét felismerve hamar rájött, hogy nem teljesen idegenekkel áll szemben. - Birodalmi lények. A vártnál nagyobb pozitívum. - vonta le gyorsan a következtetést. |
Selene úgy cikázott ki a fák közül, mint valami árnyék, vagy kegyetlenül tökéletes, kecses ragadozó, ami prédája felé oson.
- Valaki jön - mondta halkan. Eriszi körökben ez a két szó pontosan azzal a jelentéssel bírt, amit a szavaknak valójában jelenteni kellett: készüljetek fel mindenre!!
Animus és Susurrus egyáltalán nem tűnt meglepettnek, és egyszerűen abba az irányba fordultak, ahonnan ők is már alighanem megérezték a közeledő jelenlétet....Egy szót se szóltak, és semmilyen érzelmet nem árultak el, de ez náluk nem volt meglepő....
Astaroth lustán követte a mozdulatot, és kifejezéstelen, pupillátlan éjszín szemeit belefúrta a fák közt szétterülő homályba.
Ha ez a három unikornis nem ideges, a többieknek sincs rá oka, de Aredhel igenis megrémült. Ő a Fényt képviselte, és kiváló harcos volt, de kikezdte a békességét az elmúlt hetek sok utazása, a Mágiában beállt rengeteg változás. Kimerítette, hogy elfojtsa a saját erőit, és türelemmel mászkáljon a csoporttal Birodalomszerte, mindenféle veszélybe belemászva....A többiek mögé húzódott és megcsikorgatta a fogait.
Selene, Saphira és Cassandra megmaradtak Aredhel mellett, laza félgyűrűben, és türelmesen vártak a lassan már meghallható patadobbanások gazdájára. Talán ő is máguslény, mint saját maguk? Egyikük sem vágyott itt egy csatára...Jó lenne végre barátokkal találkozni, akikkel nem kínkeserves, ölremenő harcba keverednek. Hiába győzték le az eddig rájuk támadókat, már elkezdte őket elcsigázni, hogy a sok nehézség nem hozta meg gyümölcsét....
- Animus, Susurrus! - mondta halkan Astaroth - Ha nem baráti a közeledő....Most én szúrom át a szívét! - stoppolta le a lehetőséget ördögi és gyönyörű mosollyal a kanca. |
Frostigas rendíthetetlenül egyre beljebb és beljebb hatolt az erdőbe. Arcáról nem túl sok mindent lehetett leolvasni, de eltökéltsége messziről észrevehető volt. Fülei minduntalan abba az irányba fordultak, alig pár pillanatos késéssel, amerről zajt hallott. És neszekből nem volt hiány. Frostigas, egyedül haladva a kísértetiesen kopasz, kihalt fák között, pontosan tisztában volt azzal, hogy visszautasíthatatlan célpontkánt szolgál mindazoknak a ragadozó lényeknek, aki ezen a területen élnek. Ő azonban nem félt. A hatalmas, masszív unikornis, még ha kifejezetten közel is merészkedett hozzá egy-egy árny, csupán összeráncolta homlokát, és haladt tovább. Nem próbálta titkolni jelenlétét. Pont az volt a célja, hogy ha van az erdő ezen részén mágikus, vagy értelmes élőlény, találkozni akart vele. Ha holnapig nem talál senkit, akkor fel fogja magára hívni a figyelmet.
Black Sorrow és Aeneas nagyon messziről követhették csak Frostigast. Ha valami történt volna az unikornissal, biztosan nem értek volna oda időben, de az irányító megeskette őket, hogy csak a varázsérzék határán követhetik. A két pegazus némán suhant egymás mellett a fák lombkoronája fölött jóval, az egyre sötétedő erdőt fürkészve-pásztázva, minden érzéküket megfeszítve, hogy azonnal léphessenek, ha arról van szó. |
Egyikük sem örült, hogy itt kell lenniük...De mind hallották a hálón át, ahogy Raffaello tudatja: a Birodalom Úrnője szerint ide kell jönni annak, aki biztosat akar tudni az otthonukban történő dolgokról. Ha a fehér kastély valamerre erre van, mert esetleg Lady Catly erre gondolt, akkor igenis erre fognak keresni! De ha másra akadnának, ami segít, annak is örülni fognak.
Amíg ők is el nem tűnnek, akárcsak minden társuk, aki idejött....
Az erdőben a délután is alkonyatinak tűnt, és ha sötét lesz, csak még idegölőbb lesz itt átvágniuk. Kopár talaj, furcsán holtnak tűnő, barátságtalan fák, kísérteties ágakkal, és még kísértetiesebb, nyomottabb, aggasztóbb légkör.....A néha erre-arra elsurranó itteni "lakosokról" nem is beszélve....
Cassandra csak remélte, hogy jó döntést hoztak, mikor idejöttek. Bárcsak továbbmehetnének, amíg még világos van! De muszáj kicsit pihenniük...
Aredhel kinyújtóztatta szárnyait, aztán elkapta az Alapító rosszalló pillantását, és csüggedten összehúzta magát. A felvillant hajnali fények bárki idevonzhatnak! Animus és Susurrus ugyan nem jeleztek, hogy akármi közeledne, de a fénypeguninak muszáj visszafognia magát!
Saphira higgadtan, semmit el nem áruló arccal ácsorgott Cassandra mellett. Őrajta és a két trikornis ménen látszott a legkevésbé az utazás fáradalma, Cassandra irigyelte is ezért. De talán a csikója jelenléte az életében ennyit számít...Folyton hajtja tovább, mikor már megállna.....
Selene a fák közt cikázott. Az éjlény kancának több kell némi nyomasztó térvarázsnál ahhoz, hogy megijedjen. Ki tudja? Talán ő még a sötétben is otthonosan mozog majd itt. Főleg a sötétben...Most felderítette a közvetlen környéket, és szoktatta magát a környezethez....Később pedig könnyedén megvédheti őket a támadóktól....
Cassandra elfojtotta a borzongást, ahogy a csoport mellett ácsorgó utolsó tagra nézett. Szükségük volt rá, Selene önmagában nem lehetett elég, de örült volna, ha nem Astaroth tart velük....A hátborzongatóan gyönyörű alak teljesen kifejezéstelen arccal nézelődött, és nem tűnt zavartnak se a helyszín, se a csoportja viselkedése miatt.
Igaz, talán csak Cassandra érezte zavarban magát, és ő sem Astaroth, hanem Astaroth várhatóan bekövetkező tettei miatt.....
'Legalább a kastély némely részének épen kellene maradni' gondolta kicsit szorongva, ahogy elképzelte a kanca mire képes, ha nem pont azt találják majd ebben az erdőrészben, mint amire számítanak.... |
_____________________________________________________________ |
- Rendben, menjünk - *válaszolta párjának és a dombos erdő felé vette az irányt.* |
 Felkapta Claire-t és fellendült a levegőbe.
- Mehetnénk a dombos erdőbe! Ott van elég fény... |
*Gyorsan hátára emelte Faible-t és néhány méterre elemelkedett a talajtól.* |
Ő Claire-t ölelgette, és megrendülten nézte a kihunyt foltot. Tehát ez a csikók története......A Sötétség megtámadta őket is....És csak Faible és Claire élte túl...Ráadásul látták is....
Elgondolkozott kissé, saját múltján is, majd a Sötétség gonoszságán: a két csikó családja igazán nem lehetett komoly fenyegetés! Kétségtelen, hogy tehetségesek.....De ezért égettek föl egy fél erdőt?!
Megvizsgálgatta csendesen a varázst maga körül. Nagyon erős sötét átkok tomboltak itt! A kihunyó folt volt az egyetlen elütő dolog itt....Abból szeretet, végtelen szeretet sugárzott és erő.....Brünhilde, Claire-rel a szárnyaiban, Despota mellé lépett, és hozzásimult.
Sok-sok gondolat és érzelem kavargott most benne, némelyiket a sírba is magával akarta vinni, némelyiket fontos lett volna elmondani szerelmének.....De mégis csendben maradt.
Aztán halkan így szólt:
- Menjünk innen...Nincs értelme tovább maradnunk....... |
*Despota követte párját a levegőben, majd ugyancsak mellette ért földet.
Nem tetszett neki ez a hely. Meglepetten nézte Faible, aki először leszökkent a hátáról, majd céltudatosan ment a fehér folt felé.
Amikor meg a kis csikó beszélni kezdett, segélykérően nézett párjára. Bátorítóan átölelte szárnyaival a bánatos Faible-t.* |
[129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Levia peckesen ügetett a fák közt. Bármerre járt, mindenhonnan szörnyülködő tekintettel meredtek rá az állatok, de őt nem zavarta. Ha észrevette, hogy valaki meredten, elborzadva bámulja, csak vállat vont.
Felkapta Claire-t és fellendült a levegőbe.