|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.06. 18:19 - |
 Az úton lépdelt a fényfoltos lombok alatt, és bár gyakran magával ragadta a szépség, ami mindenünnét sugárzott, azért erősen koncentrálva figyelt előre. A fák világoszöldek voltak, magasak, sudárak, az egész erdő szellős, tágas, itt-ott tisztásokkal, egyszerűen mesés volt, örök tavaszt éreztetve... |
[270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 Nevetett ezen a kérdésen.-Valóban!-majd abbahagyta-Bizonyára mert itt mindent betölt a fény ereje...a sötétség birodalmában is a fák szomorú hangulatot árasztanak..... |
 Ő is mosolygott a megjegyzés hallatán.
-Igazad van!-mondta. Azután tekintete a fákra irányult...
-Vajon ezek a fák mitől csilloghatnak ennyire? Ők biztos nem a csillagok közül jöttek...-mosolygott. |
| Bólintott és elkomorodott.Kis idő múlva felderült és így szólt:-De, most itt vagyok és ez a lényeg!És van egy kis társaságom is!-mosolygott. |
| -Hát igen... az űr hiába nagy, attól néha elég magányos hely... ezt énis tapasztaltam.-mondta Rose, elmerülve régmúlt emlékeiben. |
Nevetve bólogatott!
-De nagyon nehéz!Az Angelidek egyike sem űr járó és magányos vagyok néha!De nem hibáztatom őket!Örülök, ha telepátiával beszélgetünk! |
Tátva maradt a szája.
-Ez komoly? Vagyis...-rázta meg csillogó fejét-ez megtisztelő feladat, nem?-kérdezte, miközben még mindig nem étrt magához teljesen első döbbenetéből.
"Nagy szerencsém van, hogy egyáltalán alkalmam nyílt ilyen nagyszerű lénnyel talákoznom."gondolta elismerően. |
Újult mosoly került arcára... hát igen, imádott dicsegedni, persze ezt is csak mértékkel!
-Én hozom létre az égi testeket! |
Meglepődött, hogy Göncölnek fia van.
"Pedig nagyon fiatalnak látszik..."gondolta.
-Milyen munkád van az űrben?-kérdezte kíváncsian. |
| -Ne is törődj velük!Én jóformán senkivel sem találkozom, csak a fiammal néha!Egész időmet az űrben töltöm...az az örökös munka! |
Elcsodálkozott a kijelentésem, de ahogy jobban szemügyre vette Göncöl csillogó szárnyait, rádöbbent, hogy igaza van.
-Valóban... szerencsésnek mondhatod magad, hogy szárnyakat alkottak neked. Engem inkább csak hátráltatnak, mert mindenki furcsán néz rám miattuk.-szólt Rose. |
| -Talán mert a szárnyamat alkotják! |
| -Nahát!-derült fel Rose.-Akkor úgy látszik, egy helyről jöttünk... csak azt nem értem, hogy körülöttem miért vannak fénycsillagok és körülötted miért nincsenek...-töprengett. |
Még szélesebbre húzta mosolyát!
-Én is kint születtem!Egy csillag keletkeztekor jöttem a viálgra...vagyis azt mondhatnánk, én magam vagyok a csillag!.... |
-Hát igen... én már így születtem, a csillagok között. Tulajdonképpen nem ezen a világon születtem meg... hanem kint, a nagy univerzumban.-mesélte Rose.
-És te honnan jöttél?-kérdezte Göncölt.
|
| -Göncöl!Örülök, hogy megismerhetlek!....Nahát! Különös, hogy csillagok vesznek körül! |
Mikor a kanca felébredt, egyet hátrébb lépett, de barátságos viselkedését látva ő is elmosolyodott.
-Köszönöm! Egyébként a nevem Blue Rose. És tiéd? |
Kinyitotta szemét.Kicsit ijedve látta maga körül a csillagokat, de azt hitte ő képezte álmában.Majd amikor felkelt, meglátta a másik kancát.Kicsit megijedt, de nem látszott rajta.Elmosolyodott:
-Így már mindent értek!-kuncogott-Elnézést!Azt hiszem elvetem tőled valamit.-Azzal a csillagok vissza vándoroltak az unikornishoz. |
Figyelmesen nézte a a pegazust, közben viszont nem vette észre, hogy a kis fénycsillagok, amik állandóan körülveszik őt, egyszerre a pegazusra is rátelepednek. Csodálkozva nézett, de aztán egy szigoú gondolattal visszairányította a fénycsillagokat magára.
"Hogyan lehetséges ez?" kérdezte magától. "A csillagjaim nem viselkednek így... legalábbis senkire nem telepedtek még rá rajtam kívül..." mostmár valóban érdekelte a kanca kiléte, honnan jött, mi az eleme.
"Lehet hogy ő is a csillagok közül jött?" |
| Valami álmot láthatott, mivel csillagok jelntek meg körülötte, belepték, sörényébe bújtak, arcára telepdtek, amire elmosolyodott. |
| Ahogy a ligetben sétált, egyszercsk Rose észrevett egy pegazust. Alakjában hasonlított hozzá. Kíváncsian közelebb merészkedett, de ekkor látta, hogy az idegen leheveredik, és nyomban álomba merül. Így hát a helyén maradt, hiszen tudta, hogy alvás közben nemigen szabad megzavarni valakit. |
[270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Az úton lépdelt a fényfoltos lombok alatt, és bár gyakran magával ragadta a szépség, ami mindenünnét sugárzott, azért erősen koncentrálva figyelt előre. A fák világoszöldek voltak, magasak, sudárak, az egész erdő szellős, tágas, itt-ott tisztásokkal, egyszerűen mesés volt, örök tavaszt éreztetve...
Nevetett ezen a kérdésen.-Valóban!-majd abbahagyta-Bizonyára mert itt mindent betölt a fény ereje...a sötétség birodalmában is a fák szomorú hangulatot árasztanak.....
Ő is mosolygott a megjegyzés hallatán.