|
Témaindító hozzászólás
|
2006.10.02. 18:49 - |
*Néhány órás keresés után végre megtalálta a megfelelő helyet.*
- Hát, elvileg itt kell valahol lennie...
*Alaposabban körbenézett, de nem látott semmi gyanúsat.*
- Eve, Te nem látsz valahol egy titkos ajtót? Vagy bejáratot? |
[173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
*Inkubonak több se kellett... majd Mistralon levezeti az energiáját!
Hirtelen megugrott Mistral felé, előreszegezett szarvval.*
*Mistralt legbelül nem érintette váratlanul a támadás. Könnyedén kitért Inkubo elől és szarvát előre szegezve állt meg Inkuboval szemben.
Ő aztán nem fog támadni.*
*Tyrant érkezett a levegőből.*
- Buli van, fiúk és nekem nem is szóltok? - *kérdezte felháborodottan, a két ménre nézve.*
*Egy ideig nézte az unikornisokat, majd Tyrant érkeztét, de nem látta értelmét. Inkább leengedte fejét és az eget fürkészte.
Ekkor vette észre a magasban vitorlázó pegazust.*
- Ninque!
*Miután a fehér pegazus ránézett, orrával a levegőbe bökött.*
- Illene üdvözölni. - *mondta a finom célzást.*
*Ninque először csak nézett, aztán gyorsan talpra szökkent és a levegőbe emelkedett.*
- Üdv! - *köszönt, mikor elérte a pegazust.* |
 Cassandra, ahogy mindenki, a Sziget felé szárnyalt. De pihennie neki is kellett, ha ritkán is, így egy alacsonyabb, erős áramlaton hasalt. Emiatt hallhatta meg a szóváltást alulról!
Nem értette a kiabálás okát, főleg ezen a békés tájon, így még alacsonyabbra ereszkedett, és körözni kezdett a szemei elé kerülő vorstandiak felett!!!!
'Ők veszekszenek?! ŐK?!?!?' önötte el furcsa döbbenet. |
*Nem messze a főhadiszállás bejáratától feküdt kinyúlva a földön. Szörnyen pocsékul érezte magát!
Az elmúlt napokban annyi minden történt... Akárhányszor megpróbálta végigvenni az eseményeket, amúgy is fájó feje szinte hasogatott. A kudarc viszont nem hagyta nyugodni! Annyiszor akarta még végiggondolni a dolgokat, amíg rá nem jön, hol hibázott.
Miután látszólag sikeresen kiszabadították Cathlienne Hercegnőt, senki sem törődött a részletekkel. Mindenki örült... de csak néhány napig. Alig telt el a sikeres akció után 2 nap, amikor Han érthetetlen hirtelenséggel lett rosszul. Hiába próbálkoztak mindenféle gyógymóddal, semmi sem volt hatásos. Ezek után Luna is rosszul lett. Ugyanazokat a tüneteket produkálták mindketten. Hektornak ekkor kezdett egy gondolatsor motoszkálni a fejében: valószínűleg akkor történt Hannal valami, amikor eltűnt. Senki sem tudja, merre járt, Han viszont nem mondott semmit. Lehetséges, hogy elkábították. Hektor elég jóban volt Hannal, sok szabadidejüket töltötték együtt. Hektor próbálkozott a kérdésekkel, de Han mindig csak hárított. A pegazus ezt nemigen tudta mire vélni, de ha nem akarja barátja elmondani, nem kényszerítheti rá...
Lunával pedig esetleg akkor történhetett valami, amikor a tömlöcbe vitték. Persze mindez csak Hektor feltételezései voltak. Nem hangoztatta őket mások előtt.
Miután a két vorstandi állapota nemhogy javult volna, hanem romlott, Hektor elküldte Ithildinát az erisziekhez, hogy ha tudnak, legyenek oly' jók és segítsenek. Ennek már vagy 1 hete, de se eriszi nem jött, se Ithildina nem tért vissza... Miközben várták fehér társukat, Catly Úrnő üzent egyik pávájával, hogy a Hercegnő ugyancsak "beteg".
Hektornak ekkor nem kellett több, eldöntötte, hogy körbenéz mégegyszer a Sötétség Birodalmának azon a részén, ahol jártak. Ninque mindenáron el akarta kísérni, de sikerült jobb belátásra bírnia a fehér pegazust, így hát egyedül ment. A lerombolt tábor helye ugyanolyan volt, mint ahogy otthagyták. Hektor kicsit körbeszimatolt és abba az irányba indult, amerre a tömlöc volt. Kíváncsi volt, hátha talál valamiféle nyomot, ami a segítségükre lehet. Nyomokat talált is bőven, csak épp nem olyanokra gondolt. A lerombolt tábor mögött egy új állt, természetesen tele lényekkel, akik mintha már várták volna. Alig volt ideje felfogni, hogy mit lát, a lények azonnal támadásba lendültek, körbe kerítették és több hálót rádobva akarták fogjul ejteni. Hektor inkább a halált választotta volt, minthogy ezeknek a lényeknek a foglya legyen. Ennek ellenére egy ideig hagyta magát. Kíváncsi volt, hogy mit tesznek vele. Hátha végre rájöhet, mit tettek a társaival! Nem telt bele 5 percbe és megjelent egy "orvos" kinézetű lény egy furcsa alakú, hegyes eszközzel. Hektornak több se kellett: elégette magáról a hálókat, kikapta a lény kezéből a furcsa eszközt és már ment is volna, ha nem zúdítanak a nyakába nyílzáport. Nem lett volna semmi gond, ha el tud teleportálni... de nem tudott... Minden igyekezete ellenére rengeteg nyílvessző eltalálta, valamint dárdákkal lyuggatták ki a szárnyait. Ezeket még túlélte, úgy volt velük, hogy előbb-utóbb úgyis helyrejönnek... Amikor végre sikerült a levegőbe emelkednie, borzasztó fájdalmat érzett a szügyében. Odanézett és egy vörös nyíl állt ki belőle. Eltörte a nyilat, hogy ne akadályozza a repülésben, de kiszedni nem volt ideje. Miután ez a nyíl talált, a lények beszüntették a támadást és csak figyelték a pegazust. Hektor akkor úgy érezte, minden ereje elszáll és minden egyes szárnycsapásért meg kellett harcolnia. Aztán eszméletét vesztette... Mikor újra magához tért, a Birodalom egyik idilli helyszínén találta magát. Tópart, mező, fák... először azthitte, meghalt, de néhány perc múlva kezdtek visszatérni az emlékei és akkor már tisztábban látott. Azt nem tudta, hogy került ide és vajon mióta lehet itt, de a lényeg, hogy kijutott és senki sem vette észre. Amelyik nyílvesszőket tudta, kiszedte magából. Arra gyorsan rájött, hogy sürgősen gyógyítóra lesz szüksége, mert a sebei elég keményen véreztek. A vörös nyilat sehogysem tudta kiszedni, pedig az nagyon fájt! Aztán eszébe jutott a fiola. Körbenézett és bosszúsan vette tudomásul, hogy az összetört, a tartalma pedig elpárolgott. Kis pihenés után a főhadiszállásra teleportált. Érdekesnek találta, hogy akkor sikerült...
Egy-két nap alatt a főhadiszálláson összekalapálták, már amennyire lehetett. Az utánalevő napokon az Ő állapota is romlott, bár tudatánál maradt. Semmi gyógyítós marhaságot nem engedett magára. ha úgy sem használnak, akkor hát minek?
Így most a földön feküdt és pihent, próbálta legyűrni az idegen kórokozókat. Magában megállapította, hogy ha azt a vörös nyilat nem kapja, nem lenne semmi baja... de hát így alakult.
Fejét felemelte a földről és a viták felé fordította. Igen, ez meg a másik volt. Mióta problémák adódtak, egyre több volt a vorstandiak között összeszólalkozók száma. Az elején megpróbált beleszólni és szétválasztani a párbajozókat, de csak újabb sérülésekhez és "kedves" megjegyzéseket kapott. Elege lett! A sok segítség és probléma megoldása után ezt kapja! Borzasztóan bántotta a dolog... így inkább már meg se szólalt, csak feküdt, szótlanul.
*Feldúltan ügetett a sárga pegazus mellé és kicsit odébb idegesen lefeküdt.*
- Én ezt egyszerűen nem értem! Egyszerűen nem! Mindig van valami bajuk! - *fortyogott félhangosan.* - Most épp Szövetség és Inkubo estek egymásnak...
- Szövetség? - *figyelt fel a névre és Ninque felé fordult.* - Már Ő is?
- És mi az okuk?
*Ninque idegesen megvonta a vállát.*
- Tudnom kellene? - *kérdezett vissza, aztán helyesbített.* - Szerinted egyáltalán van nekik okuk?
*Nem messze a két fekvő pegazustól valóban Szövetség és Inkubo estek éppen egymásnak.
Többen is a helyszínen voltak, mégsem állt senki közéjük.
*Mistral érkezett rohanvást. Messziről látta, hogy a két szürke mén egymásnak estek és felháborodva látta, hogy hagyják őket.
Gondolkodás nélkül nekifutott a két unikornisnak, akik így kénytelen voltak szétválni.*
- Elment az eszetek? - *rivallt rájuk.*
- Maradj ki ebből, Mistral! - *ordított vissza Inkubo.*
- Ha annyira harcolhatnékod van, menj a Sötétség Birodalmába, vagy a Gyakorlótérre! Vezesd le az energiádat, de ne az egyik társadon! |
*Megnézte, ahogy Angyal eltűnik a távolban, majd Zenithez fordult.*
- Nem ártana indulni... Az óra ketyeg...
*Zenit kicsit elmélázott, így villámcsapásként érték Dignified szavait.
Sebtében a levegőbe szökkent és igyekezett felidézni azt az érzést, amit annakidején a Sötétség Birodalmában érzett. Akkor aztán igazán suhant!
Normál tempóban kezdett haladni, majd egyre gyorsabban és gyorsabban! Érezte, ahogy a mágia a segítségére siet és irdatlan tempóban halad a cél felé. Vagy mégsem?
Csak késöbb jutott eszébe, hogy nem nézte meg az iránytűt. Emlékezete szerint jó irányba repült, azonban a tájoló észak-kelet helyett észak-nyugatot mutatott... Éles kanyarral a másik irányba fordult és arra haladt tovább. Néhány perc múlva a biztonság kedvéért ismét ránézett az iránytűre. Amikor megpillantott, hogy a szerkentyű észak-nyugatot mutat, dühödten felhorkantott.
Tollai közé csúsztatta az iránytűt és eddigi ismereteire támaszkodva vette célba a sziklákat.* |
 Fehér viharfelhőként robbant a magasba, és zúgva kavarni kezdte a szelet nagytollú szárnyaival.
Az iránytű nem kellett neki, csak egyszer, hogy belője az irányt.
Aztán lassan szarva felizzott kék-fehér villám módjára, és Angyal érezte, ahogy lassan abba a félálomszerű állapotba kerül, amiben egyszer már része volt. Akkor az életéért repült, most is megpróbálta ezt elhitetni magával és elérni a varázslatot. Igaz, hogy akkor ösztön volt....de most is szüksége volt rá!
Zihálása egyre hevesebb lett, de lassan az alatta suhanó táj összemosódott, és Angyal majdnem felujjongott (elrontva ezzel mindent). |
*Kilépett az aránylag sötét bunkerből a fényes nappalba.*
- A szabály az, hogy nincs szabály. A cél, hogy 10 perc alatt elérjétek a legmagasabb csúcsot. Bármiféle mágia felhasználható. - *mondta a két fehér lény felé fordulva.*
- Hát akkor hajrá. Óra indul! |
- Biztosan nyomós oka van - *mondta.
Időközben elérték a kör-termet.* |
- Áh, hát nem hiszem! Az én otthonom az az én otthonom! Nagyon fontos nekem - mondta komolyan, de mosolyogva.
- Hihetetlen, hogy egyáltalán volt merszem kijönni! |
*Érdeklődve hallgatta Angyalt.*
- Hamar meg lehet szokni. Már ha szándékodban áll itt kinn maradni. |
- Világos van - húzta össze kissé szemeit, és folytatta:
- Nagyon kihalt, máskor meg rémítően zsúfolt, és olyan...zajos! Gondolatok, hangok, életek.....Nem...sosem hittem volna, hogy ennyire hangos idekinn! - próbálta összefoglalni gondolatait. |
*Gyorsan bezárta maguk mögött az ajtót és aktiválta a védőberendezést.*
- Mire gondolsz? - *kérdezte és a kör-terem felé vette az irányt.* |
Hálás mosollyal sietett be, mert idegborzoló volt neki a kinti világ.
- Különös ez a vidék - jegyezte meg. |
- Jah, akkor már értem!
*Kezdte kapizsgálni a helyzetet.*
- Zenit a nevem - *viszonozta a bemutatkozást.* - Jó helyen jársz, bújj be! - *invitálta be a pegunit.* |
Eltüntette fényét, ahogy mágiát érzett a közelben, majd látni is kezdte egy álca eltűnését.
Csodálkozva nézte végig az idegen lény feltűntét.
Aztán elmosolyodott.
- Üdv! Angyal vagyok! Steel üzent, hogy jöjjek ide....vagyis, azt hiszem, hogy ide.... - kezdte vidáman, majd elbizonytalanodott. |
*Útközben feloldotta a bejárat álcáját és mire odért a kapuhoz, kint már látható volt.
Az ajtó kitárult és meghökkenve vette tudomásul, hogy egy hófehér peguni áll vele szembe.*
- Üdv. - *köszönt, amint megtalálta hangját.* |
Angyal finoman suhant végig a felhők fölött a Birodalmon.
Csak a Steeltől kapott üzenet vagy inkább utasítás és némi útmutatás volt a segítsége, hogy idetaláljon, olyan messze az otthonától, és ráadásul egy rejtett bejárathoz!
Horkantott egy nagyot, majd nagy, meredek spirált leírva leereszkedett.
Ledobdant a kopár tájon, és körülnézett.
Sehol egy teremtett lélek...
Félt idekinn, egyedül az új helyen, így felidézve a Steeltől hallottakat összegyűjtötte erejét, és hihetetlen fényességgel kezdett ragyogni. Remélte, hogy ha az a Zenit nevű akárki csak egy kicsit is fénylény vagy valami olyasmi, akkor előbb-utóbb megérzi a bűbájt. |
*Zenit arra a pontra meredt, ahol még néhány perce Steel állt.
Elismételte magában a hallottakat és a fontosabb dolgokra ügyelt, hogy jól jegyezze meg. Mélázásából a nem messze álló Hektor lépteinek zaja zökkentette ki. Végignézte, ahogy a mén előhívja, majd eltűnik a bejárat mögött.
Ő még egy ideig kint álldogált és nézelődött, csak késöbb ment be a főhadiszállásra.* |
 - Majd ideküldöm. De vigyázz rá, mert idegen neki a kinti világ.
Elkezdett eltűnni.
- Ideje mennem, nincs miért maradnom. Ha megtámadnak, Zenit, használd a szárnyaid. Ha ragyognak, nagyon vakítóak lehetnek, és visszaverhetnek egy erősebb támadást is. Talán Angyal majd megtanít a pengetollakra.... - mondta búcsúzóul, ahogy lassan átlátszóvá vált, majd kontúrjai is elmosódnak, ködössé lettek, és végül eltűnt. |
*Bólintott annak jeleképp, hogy érti a dolgot.*
- Valóban érdekes. |
- Ó igen - felelte higgadtan, majd testet öltött végre. Épp Zenit előtt. Kényelmesen megrázta sörényét, és szemügyre vette a fiatal lényt.
- Angyal egy nagyon különleges peguni. Fénylény, de a Sötétség Birodalmában él. Ami azt illeti, különös módon nagyon vonzódik oda. Elég rég..... |
[173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Cassandra, ahogy mindenki, a Sziget felé szárnyalt. De pihennie neki is kellett, ha ritkán is, így egy alacsonyabb, erős áramlaton hasalt. Emiatt hallhatta meg a szóváltást alulról!
Fehér viharfelhőként robbant a magasba, és zúgva kavarni kezdte a szelet nagytollú szárnyaival.
- Majd ideküldöm. De vigyázz rá, mert idegen neki a kinti világ.