|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.01. 21:45 - |
 Beügetett a tisztás kellős közepére.
- Szerintem szép. És biztosan semmi baj nem érhet minket itt! - mondta Picúrnak. |
[195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
 *Halványan elmosolyodott, mikor megérezte száján a kanca ajkait. Szinte soha nem mosolygott, Éji Táncos mégis mindig ki tudott csalogatni belőle egy-egy boldog, őszinte mosolyt. Behunyta a szemét, és lágyan visszacsókolt. Alig pár perc múlva azonban ellépett Táncostól, és szelíd tekintettel mérte végig. Aztán elkomorult.*
-Hogy kerülsz ide? -*máskor oly mély, tiszteletet parancsoló hangja most halkan és dorgálón csengett, teli aggodalommal, de halványan még így is átsütött rajta az öröm, hogy láthatja kedvesét.* -Azt hittem, megbeszéltük, hogy Te és Hajnali Táncos együtt maradtok, és mind a ketten a barlangrendszerben lesztek, ahol biztonságban tudhatlak titeket. Alig hittem el, amikor megéreztem a közelségedet. A frászt hoztad rám, azt hittem, valami baj történt... |
*Nyakával átölelte párja koromfekete nyakát és boldogan húzta magához. Ki tudja, mennyi ideig álltak így? Éji Táncosnak nem tűnt többnek néhány örömteli percnél. Idővel engedett a szórításon, majd Nefadarral szembe állt és párja szemeit fürkészte. Mennyire szerette azt a szempárt! Először orrát gyengéden párjáéhoz érintette, majd gyengéden megcsókolta a mént.* |
*Mindig oly szigorú arca megenyhült, tekintete ellágyult, amint megpillantotta párját. Nem szólt semmit, csak némán nézte az oldalához simuló, számára oly drága, oly kedves kancát. Lassan lehajtotta fejét, és arcát csendben belefúrta Éji Táncos selymes sörényébe, mélyen belélegezve a kanca illatát. Motyogva beledünnyögött egy halk "én is"-t a puha, éjfekete szálak közé, de valójában a szavaknak most nem volt jelentésük. Sokkal mélyebb volt az a boldogság, ami ebben a percben átjárta a testét, semmint azt szavakba foglalthatta volna.* |
*Eddig csak csöndben állt egy helyben, csukott szemekkel. Amint meghallotta az oly szeretett hangot, szemeit kinyitotta és kilépett az egyik fa árnyékából.
Először csak bátortalanul, szinte kétkedőn suttogott.*
- Nefadar?
*Miután meggyőződött, hogy szeme nem káprázik, sietve indult párja felé.*
- Nefadar. - *kezdte normál hangerővel, majd egyre hangosabban folytatta* - Nefadar, Nefadar!
- Úgy örülök! - *kiáltotta és párjához bújt.* |
*Komoran, kutató tekintettel méregette a fákat. Szemöldökeit bizalmatlanul ráncolta, miközben pillantása megakadt egy árnyon.*
-Táncos? -*kérdezte mély, szigorú hangján, szarvát bizalmatlanul megdöntve. Elvégre, az ember fia soha nem lehet eléggé óvatos...* |
 Bólintott a javaslatra.
- Az attól függ hová - felelte vidáman. |
 Bólintott.
- Értem. - kicsit elhallgotott - Szerintem hagyjuk is ezt a témát.Inkább beszélgessünk valami kellemesebbről. - ajánlotta fel - Mond csak,nincs kedved elsétálni valahova? |
Megrázta a fejét, de olyan hevesen, hogy sörénye teljesen a szemébe hullt.
- Nem! És azt hiszem nem is szeretnék...ők sötét lények.... - felelte "lelepleződve", majd kirázta szeméből a fehér szálakat. |
| - Oh,elnézést. - pirult el szerény mosollyal - Ez esetben unicornisokat.Találkoztál már velük? |
Felkacagott.
- Hüllők?! Ó, neeem!
Hosszan kacagott, ezüsttálba dobott arany csengésével, majd magyarázni kezdett:
- Eris két baziliszkusza két unikornis! Az átkozottságuk miatt hívjuk őket így......Persze, az én gazdám valódi baziliszkuszokkal is tud bánni, és tagadhatatlan, hogy szeretni is tudná őket, de azt hiszem én hálás vagyok az Égnek, hogy nincs neki egy se! - újra nevetett.
Aztán még hozzátette:
- Az a két lény.....nagyon....rémítő. Lehet, hogy inkább a kígyókat választanák sokan, ha róluk van szó! |
Bólintott.
- Megértem.Azt hiszem Én sem találkoznék velük szivesen.Igaz,vannak akik mást látnak bennük,mint pusztán gyilkos hüllőket.De hát ilyen a világ. |
Bólogatott.
- Nem sokkal azután, hogy az övéi lettek. Eris nem tesz különbséget jó és rossz közt, így talán fel sem fogja, hogy másoknak miyen rémítőek...De az biztos, hogy okkal, akarva engedte őket a falura...és nem is hagytak hátra bevégezetlen feladatot..... - mondta halkan, borzongva.
- Én nem ismerem őket olyan jól...De nem is szeretném, hogy újra itt járjanak.... |
- Újra? - hüledezett - Történt már ilyen?
Egy pillanatra egész teste megrázkodott.Ugyan még életében nem találkozott baziliszkuszokkal,de nem is kívánta.Nem is nagyon tudott róluk sokat,csak röviden annyit,hogy óriási kígyó-szerű lények,hatalmas méregfogakkal. |
Bólintott.
- Szerintem nem lesz baj.
Összeborzongott.
- Ha igen, Eris nem fog tétovázni, hogy elengedje a baziliszkuszokat...újra..... - mondta halkuló hangon, és a két utolsó szónál egészen összehúzta magát. |
- Áh,értem. - mondta - Ebben az esetben nincs mitől tartanunk.
Mosolygott.
- Nem is tudtam,hogy a falu újra benépesedett.De legalább már nem egy romos vidék lesz ott,reméljük megbecsülik új otthonukat az ember-félék. |
Ez még hozzá tartozik:
Minden nap tanított neki valamit....egy éneket, játékot!Mindent újra kellett tanúlnia, amit egy átlagos lénynek születésétől gezdve tudnia kellett.... |
 Megérkeztek!Kihúzott szárnyából pár tollat, összedörzsölte, majd a géles kenőccsel végig simogatta az eszméletlen unikornist.Kezdett végre ápolt lényhez hasonlítani!A régi sebek, amik elgennyesedtek, begyógyultak.A lány most kézzel fénylő simította végig a sebek helyeit, hogy a fájdalom elmúljon.Úgy gondolta ezt az unikornist kegyetlenül megbántották, s ezek a sebek fájdalmas emlékeket őrzött.
 Kinytotta szemét, még mindig fáradt volt.Koni bíztatón mosolygott rá, így valamennyire megnyugodott. Most a "hízlalás " következett.A lány egypár tollal megetette-nagy nehezen-így valamennyire megjött az ereje a beszdhez.
-Mi történt veled?
-Az emberek....
Koni bólintott.-Ne félj elmentek....de ilyen régóta voltál bezárva?!
-Nem tudom...
-De mostmár elmentek, többet nem bánthatnak téged!Hidd el!-mosolygott.-Fel tudsz kelni?Gyere segítek!És hogy hívnak?Én Koni vagyok.
-Enya...-állt fel-és köszönöm, hogy megmentettél....
-Szóra sem érdemes....és hogy kerültél ide?
Elmondta....Alig bírta, de végül sikerült.Közben megismerkedtek...és a többit már tudjuk:)
De még nincs itt a vége!Koni hosszas munkával ugyan, de kigyógyítta a fóbiából, és a fájdalmas emlékekből! |
Ő is nagyokat szippantott a levegőből.
Aztán megrázta a fejét, válaszul a csődörnek.
- A Birodalomban nincsenek emberek. Ez mágikus hely, nem jöhetnek csak úgy be! De a faluba visszaköltöztek olyan.....majdnem-ember lények. Van bennük mágia. De hogy ezt a tüzet ők csinálták-e, nem tudom. A nevelők közt meg egyedül a gazdám ember. |
Az út kicsit tovább tartott,mint gondolta.Minél inkább közeledtek a tűz forrásához,annál jobban lassultak léptei és óvatosabb lett.Mígnem megérkeztek.
Körülnéztek,de sehol egy lény.A már alig látszó füst egy pár,kövekkel körberakott,tüzifából származott.A hely egészen kitaposott volt.Melwalus kicsit bentebb lépkedett,hogy megvizsgálja a helyet.Körbeszaglászott.Kétely és zavar fogta el.
- Nem vagyok benne biztos,de... - szólt a kancához - ...mintha emberek műve lenne...Lehetséges,hogy vannak itt emberek? Tudtommal a "háborúban" mind "odavesztek".......Vagy valamiféle vándorok? Mit gondolsz? |
| Követte a mént. |
[195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Beügetett a tisztás kellős közepére.
*Halványan elmosolyodott, mikor megérezte száján a kanca ajkait. Szinte soha nem mosolygott, Éji Táncos mégis mindig ki tudott csalogatni belőle egy-egy boldog, őszinte mosolyt. Behunyta a szemét, és lágyan visszacsókolt. Alig pár perc múlva azonban ellépett Táncostól, és szelíd tekintettel mérte végig. Aztán elkomorult.*
Bólintott a javaslatra.
Bólintott.
Megérkeztek!Kihúzott szárnyából pár tollat, összedörzsölte, majd a géles kenőccsel végig simogatta az eszméletlen unikornist.Kezdett végre ápolt lényhez hasonlítani!A régi sebek, amik elgennyesedtek, begyógyultak.A lány most kézzel fénylő simította végig a sebek helyeit, hogy a fájdalom elmúljon.Úgy gondolta ezt az unikornist kegyetlenül megbántották, s ezek a sebek fájdalmas emlékeket őrzött.