|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.03. 17:40 - |
 *Lúthien kiügetett a fák közül, és végre kiért a nyílt partra. Könnyedén beleügetett a tengerbe, és a part mentén, a sekély vízben lépkedve várta Fényvihart. Patájával ráérősen kapálta a vizet, és mind a partot, mind saját magát alaposan lefröcskölte.* |
[326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
 Sidra hallványkék színben, teljesen kiszáradva sietett a tengerhez.Valahogy a mágia útja a sivatagba vezette, ami majdnem a halálát okozta.
Ahogy odaért a tengerhez rögtön inni kezdett.Még nem fejezte be az ivást, de már belegázolt a vízbe.Színe egyre jobban sötétedett, egyre jobban kezdett fényleni...... |
 Srokdons bólintott.
-Jó ötlelt!Tudom is melyik részre menjünk!-mondta, majd hatalmas szárnyait kibontva felszállt és bevárva barátját elindult a gyakorló pályák felé....
(reag a szélcsövekhez is) |
 Meglibbentette szárnyait, és métereket feljebb emelkedett. A szél szépen megtámasztotta nagy tollait, és könnyedén sodorta előre.
 Előttük a sor rendeződött, Éjfél is az élen haladt már, így hátrapillantott Éji Táltosra. Elmerengett, hogy vajon miről beszélhettek Éjféllel, hisz egyik mén sem tűnt túl boldognak, de nem szólt. Úgy érezte jobb, ha csak utaznak csendben......
|
 -Szerintem még sokáig!-mosolyodott el.
|
- Nem tudom még meddig..... - mondta halkan. |
Bólintott.-Tisztellek érte, hogy kitartasz! |
Ráhasalt a szélre, orrát a messzeségbe fúrva, és elgondolkozott. Lassan, minden szót megfontolva felelt:
- Ahol csikó van, ott már minden bonyolultabb.....Elszakíthatom-e Herut az anyjától? Ha nem maradunk együtt, vagy egyikünkre maradna, vagy passzolgatnánk....Ez miféle bánásmód? Ha nem is látja az anyját, tudom, hogy összetartom a családot és erre.....büszke lehetek....Még akkor is, ha csak egy üres és őrült dolog, amit hajszolok. Sokszor érdemes tudni, hogy megéri-e.....A házasság, aztán a küzdelem....Bevallom Neked: én nem tudom.....De amíg Remény kitart, úgy vagyok vele, hogy én sem adom fel... - mutatott előre.
- És persze.....megesik, hogy a szerelem átalakul szeretetté.....Ez is érdekes kérdéskör.....Ilyenkor érdemes házasnak megmaradni? Vagy minden házasság így végzi és épp ez a jó? És honnan tudjam, hogy mikor is van valóban vége???
- Levia......egy lenyűgöző jelenés volt számomra - idézte fel révedezve - Ez az emlék, a csikónk, és az esély, hogy viszontlátom és minden jóra fordul, egyelőre valóban kitartják a láncomat. Megaztán....hátha bajba esett és azért nem jön? Vagy talán valami rosszat hisz felőlem és az riasztotta el...? - töprengett, de ezen elnevette magát....Méghogy Levia félne!
- De.....azt is tudom, hogy eljöhet az a nap, amikor egy helyben fogok üldögélni, egyedül, zokogok egy egyre bizonytalanabb és egyre homályosabb kép után, és a szívem helyén nem lesz más csak hamvába dőlő hamu, amiben egyetlen szikra sem maradt..... - mondta nagyon csöndesen.
- És ezt talán jobb megelőzni.....Idejében.....Eltépni a láncot, mielőtt megfojt.....Én még várok......És nagyon tisztelem Kyarát és Marannát a bátorságukért...Igaz, az ő párjaik sokmindennek voltak nevezhetők csak tisztességes, megbízható és egyenes lényeknek nem....... |
Bólintott.Éjfél idősebb lény volt és bölcsebb; megfogadta a tanácsot és legyűrte a keserűséget.-Értem.S a lánc bizonyára szakíthatatlan...Még mindig szereted őt..... |
Vállatvont.
- Ezt Neked kell tudni...És jobb, ha nem bánkódsz, mert az megöli a halhatatlanokat......
- A könnyeid tiszták és őszinték voltak....A szíved nagyon szerethette az elhagyottad. Mi, máguslények, főleg a mének, talán ha egyszer vagy kétszer sírunk végtelen életünk során.......
Aztán szárazon hátrabökött fejével.
- Látod a fiam? Egyedül nevelem......Azt sem tudom hol az anyja...Ez a másik véglet....Amikor nem szállsz ki idejében és a lánc örökre megköt.....A hűségem Leviához köt....... |
Ez volt az utolsó könnycsepp, s válaszolt.-Nem elvesztettem, elhagytam. ...Éspedig itt, a tengerparton.Nem tudom, talán valóban jól cselekedtem-e... |
Heru rosszul mozdult meg, így éjfél lassított, hogy fia le ne essen. Ahogy lassan evezett óriási szárnyaival, feltűnt neki a mögöttük lebegő fényes dolog.......Lassan jött rá mik azok. Könnyek lebegtek a tengerbe ragyogón!
Viszonylag hamar megtalálta a forrásukat, mivel Éji Táltos melléjük ért.
- Üdv - mondta halkan, és mellé zárkózott.
- Kit veszítettél el? |
 Gondolkozott.
-Szívesen elnéznék a gyakorló pályák fele! |
Ő neki futásból, utolsónak szállt fel.Szárnyai szinte örültek a használatnak, ahogy a tollakat is borzolta a szél.Ő zárta a sort.S noha a társaság most viszonylag jókedvű volt, neki eszébe jutott Tinny....itt hagyta el, örökre!A gondolatra egy pillanatra elhagyta uralma a szárnyai felett, s még hátrébb csúszott, de feleszmélt, s újra a sorba küzdte magát.Csendesen suhant, magába mélyedve, csak külső érzék szervei irányították a testét, csak azok figyeltek a külvilágra....Fájt az emlék.
Az enyhe ellenszélben könnyek fátyola úszott utána.... |
Magához intette a fiát, és elmerengve nézegette a vizet. Lassan idér a tavasz......De a tenger őrizte az ünnepélyesen szürke komorságot és ridegséget.
- Mindenki! Maradjunk együtt!! - nyerítette, és bontogatni kezdte szárnyát.
- Ne veszítsétek szem elől Reményt! Őt kell követni! - intette óva a fiatalokat, és hátára vette a kelletlen Herut.
- Fiam, a tenger feletti szél ugyanolyan hihetetlen áramlatokat képes támasztani, mint a tenger maga. Majd, idővel, repülhetsz egyedül. De még nem - mondta halkan.
 Thalion már szorosan Remény mellett állt, és komolysággal leplezte izgatottságát.
A kanca végigmérte a csapatot, aztán szétnyitotta hatalmas, kék szárnyait, és a magasba lendült. A szél ma épp megfelelő volt, és ráhasalva kisuhant a víz fölé.
Körözni kezdett, bevárva a többieket.
 Maranna a hátára emelte a lányát, és Éjféllel egyszerre dobbantottak a magasba. Kicsit feljebb emelkedtek, hogy legyen hely Reménynek és a többi felszállónak.
- Thalion milyen ügyes! - jegyezte meg mosolyogva, mire lánya méltatlankodva felnyihogott, de a kanca csak nevetett rajta. Az idősebb, fehér kamasz valóban ügyesen lovagolta meg a szelet anyja oldalán. Úgy tűnt még élvezi is!
 Égető Ragyogás nem kockáztatott, és Hó is az anyja hátán utazott. Felröppentek, és Remény mellé suhantak.
 Anyja jelére megvárta, míg a szél kicsit csendesül, és nekifutásból a hullámok fölé ugrott! Egy hosszú percig kihagyott a szíve, mert azt hitte elrontotta a felszállást és a vízben végzi, de a következő pillanatban Kyara felszállásnak szele és a tengeré is egyszerre kapták fel, és Kyrador a következő pillanatban egyre emelkedőn elzúgott Reményék mellett!
- Juhééééééééééééééééééééééj!!!! - nyerítette ragyogó szemekkel.
Kyara örömteli és bocsánatkérő mosollyal suhant utána, hogy visszahozza a sorban kialakított helyükre, miközben Reményék is elindultak, laza láncba rendeződve. |
Ezen felnevetett.
-Hát akkor válassz, hogy hova menjünk!Én már unom ezt a helyet!-mondta mosolyogva. |
Kiúszott a partra.-Ó az én világom!Az én világom minden, ahol van elég tér, hogy elférjek benne. |
-Hát akkor menjünk ki!-javasolta, majd kiúszott a partra.
-Hát akkor megjártuk az Én világom, most nézzük meg a Tiéd!Hacsak az nem a Fellegekben volt!Bár vissza is mehetünk, ha gondolod! |
-Nem unom, bár a sós víz nem tesz kifejezetten jót a szárnyaimnak, pláne, hogy tollak borítják... |
Miután kiélte vízhiányát feljebb jött Illúzióhoz.Kidugta fejét a vízből, majd megvárta még társa is utána jön.
-Ez nagyon jól esett!-kezdte-Nah?Mit szeretnél csinálni?Nem vagy vízi sárkány....nem tudom unod-e a vizet??? |
Ő is nagy tüdővel rendelkezett, ezért nem volt akadálya, hogy az átlagnál hosszabb ideig maradjon víz alatt;viszont neki azért fel kellett jönnie!Hatalmas termete elől már messziról menekültek a halak, de őt ezt nem érdekelte...Vidáman úszott, néhány riadt hal rajt követve...Szegény halak! |
[326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lúthien kiügetett a fák közül, és végre kiért a nyílt partra. Könnyedén beleügetett a tengerbe, és a part mentén, a sekély vízben lépkedve várta Fényvihart. Patájával ráérősen kapálta a vizet, és mind a partot, mind saját magát alaposan lefröcskölte.*
Sidra hallványkék színben, teljesen kiszáradva sietett a tengerhez.Valahogy a mágia útja a sivatagba vezette, ami majdnem a halálát okozta.
Srokdons bólintott.
Meglibbentette szárnyait, és métereket feljebb emelkedett. A szél szépen megtámasztotta nagy tollait, és könnyedén sodorta előre.
Előttük a sor rendeződött, Éjfél is az élen haladt már, így hátrapillantott Éji Táltosra. Elmerengett, hogy vajon miről beszélhettek Éjféllel, hisz egyik mén sem tűnt túl boldognak, de nem szólt. Úgy érezte jobb, ha csak utaznak csendben......
-Szerintem még sokáig!-mosolyodott el.
Gondolkozott.
Thalion már szorosan Remény mellett állt, és komolysággal leplezte izgatottságát.
Maranna a hátára emelte a lányát, és Éjféllel egyszerre dobbantottak a magasba. Kicsit feljebb emelkedtek, hogy legyen hely Reménynek és a többi felszállónak.
Égető Ragyogás nem kockáztatott, és Hó is az anyja hátán utazott. Felröppentek, és Remény mellé suhantak.
Anyja jelére megvárta, míg a szél kicsit csendesül, és nekifutásból a hullámok fölé ugrott! Egy hosszú percig kihagyott a szíve, mert azt hitte elrontotta a felszállást és a vízben végzi, de a következő pillanatban Kyara felszállásnak szele és a tengeré is egyszerre kapták fel, és Kyrador a következő pillanatban egyre emelkedőn elzúgott Reményék mellett!