|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.10. 10:55 - |
| Picúr szép lassan ügetett Pokolvárosban!Még sohasem járt itt, úgyhogy szétnézett!Észre sem vette, hogy a többiek követik!Egy kis tűzgolyóvá vált és hihetetlen gyorsan elment és eltűnt Pokolváros másik felére! |
[140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 -Mi közöd hozzá, hogy hová rohanok?-kérdezte mérgesen. |
 -Nem is voltam útban! Hová rohansz ennyire?-válaszolt bosszúsan. A lénynek már sehol sem lehet nyugta... |
Lentart mérgesen vágtázott Pokolvárosban amikor majdnem nekirohant egy idegennek!
-Nem tudsz jobban vigyázni?-kiabált! |
Elmerengve járta Pokolváros útjait, és egy csendesebb részen, ahol egy kis lávafolyó csordogált, megállt, és visszanézett.
Elég kihalt volt a hely...Howl nem bánta, hiszen nem kedvelte a nagy társaságot. |
*A tömeg egyszer csak kikiáltott egy újabb legyőzhetetlen lényt és a kör folytatódott.
Han elunta ezt az egészet.
Kisétált a tömegből, majd amikor már csak maga volt, szélsebes tempóba ugrott és elvágtázott.* |
 Elhagyta Pokolvárost. |
- Nincsmit. - *válaszolta.
Továbbra sem mozdult. Figyelte a tömeget.* |
Elkerekedtek a szemei, és döbbenten suttogta:
- Legyőzték? Elment? Mikor? Hová?
Megrázta a fejét.
- Köszönöm. - mondta komoran, azzal megpördült, és hihetetlen tempóval vágtázni kezdett a tömeget széthajtva. |
*Han az érdekes lény felé fordította a fejét.*
- Kihívás kihívott egy pegunit, Feanort, aki legyőzte, majd mindketten leléptek. |
Odaért a térre, és azonnal feltűnt neki, hogy a tömeg elégedetlen (veszélyes!) és nemsokára rájött miért: nem dúlt harc!
Arca egyensúlya felborult, de most nem volt ideje kétségbeesni! Önuralma a helyére billent, és ő bevágott a tömegbe.
Észrevett egy unikornist nem messze, aki higgadtabbnak és értelmesebbnek tűnt a csőcselék többi tagjánál.
Odalépett hozzá.
- Bocsásson meg a zavarásért. Mi történt? Nem folyik harc? Mi lett a bajnokkal, Kihívással? |
*Han összehúzott szemekkel figyelte a harcot.
Már akkor is itt volt, amikor Kihívást ünnepelte a nép.
Nem tartotta ezt az egészet helyesnek. De hiába, neki itt nem volt ezekbe a dolgokba beleszólása...* |
Icekrystal lassan lépdelt végig a zsúfolt utcákon.
Nyugodt volt, és magányos, eltért a tomboló tömegtől.
Nagyon eltért.............
Ellentétben a mellette kialakuló veszekedésektől, verekedésektől, mindenféle csoportosulástól, ő könnyed léptekkel haladt végig az utcákon, láthatóan egy cél felé tartva. |
 Feanor némán nézett a távozó csődör után. Szokás volt ilyenkor a győztesnek az erejét fitogtatni, amit mindjárt azzal kezdett, hogy gunyoros, bántó, és sértő megjegyzéseket tett a vesztesre. Feanor azonban hallgatott. Nem akarta porrá zúzni Kihívás becsületét.
Magában is elismerte, hogy a csődör remek harcos és méltó ellenfél volt, és nem érdemelné meg ezt a bánásmódot. Feno amúgy is különbnek tartotta magát azoknál, akik így, ilyen nagyképű módon alázzák meg ellenfelüket. Ő maga azon a véleményen volt, hogy az ellenfélnek kijár a tisztelet. És ezt minden alkalommal meg is adta. Nem szólt hát, csak csöndben nézett Kihívás után.
Aztán ő maga is elhagyta a küzdőteret. Nem óhajtott többet harcolni. Feltébett szügyéből még mindig csorgott a vér, és lassan egyre inkább megfájdult a feje a vérveszteségtől.
Feno elhagyta a küztőteret, helyére új harcosok léptek, és a küzdelmek zavartalanul folytatódtak tovább. |
 Kihívás nagy nehezen lerázta magáról a szárnyas lényt, és felkelt.
Elindult a tömegben, ami mostmár Feanort ünepelte. Rá csak néhányan vetettek egy-egy pillantást.
Aztán.......jött az, aminek jönnie kellett....Az utolsó felvonása ezekek a küzdelmeknek az volt, ha valaki képes volt a lábán távozni, hogy a tömeg megalázhatta. Ezúttal kövek jöttek, hisz a vesztes nem volt elég jó küzdő, hogy győzzőn vagy haláláig küzdjön....
Kihívás tudta, hogy megölhette volna a pegunit. De az nem lett volna győzelem, csak egy halál.....Értéktelen halál....Bizonyára a peguni is ígyvélhette, azért döntött emellett a legyőzés mellett.
Megölhette volna azokat is, akik most köveket záporoztattak rá.
Nem tette.
Összeszorította a fogait, lassan ment, és elhagyta a teret. |
Feanor megrázta magát. Vér szivárgott a mellkasából... de nem esett újra ugyanabba a hibába. Elsiklott a fémes farok mellett, egyetlen hatalmas lendülettel elrúgta magát a földtől és a levegőbe lendült. Oda már a hideg fémekkel tarkított, dühösen csapkodó farok sem ért utána. Amint Feno kibontotta óriási szárnyait, enyhe fájdalom nyilallt a jobb oldaliba.
~Nyílván ott is eltalált a farka. ~dühöngött magában, majd lecsapott. Épp az utolsó pillanatban, mielőtt Kihívás cselesen félreugrott volna, felrántotta testét a magasba, és átlendült a vörös csődör másik oldalára. Kihívásnak nem maradt elég ideje a cselekvésre: Feanor teljes erejéből, négy lábbal - négy kőkemény patával - öklelte fel Kihívást, aki a lendülettől a földre hemperedett. Feanor hatalmas dobbanással ért rajta földet, két mellső lábával szorítva le a csődör fejét és nyakát. Két hátsó lábával a csapkodó, fémes farokra lépett rá, nehogy Kihívás belevághassa, és így nyerjen egérutat.
Feanor szorosan, határozottan és acélos keménységgel szorította a földre ellenfelét. Csöndben elszámolt magában háromig, majd egy gúnyos mosolyt dobott Kihívás felé, és felüvöltött:
- Ki az, aki utolsóként állva maradt????
Néma csend volt... a döbbenettől senki sem jutott szóhoz. Majd végül pár bizonytalan hang megszólalt:
-Feanor. Feanor!
És ahogy a tömeg felocsúdott, egyre többen és többen csatlakoztak az elsőként felszólalókhoz. Végül az összes odagyűlt lény egy emberként üvöltötte tolrka szakadtából:
-Feanor!! Feanor!!! |
Lesunyta a fejét, és nekirontott a peguninak.
Az félreperdült....és amit Kihívás akart, beteljesedett.
Fémekkel megerősített farka oldalra vágódott, és végigtépett Feanor mellkasán.
Aztán Kihívás kirúgott hátra. Nem érte a lényt, de az hátralépett egyet, és míg ezt tette, Kihívás megprödült, és újra nekiment!
A peguni egy óriási pofonnal oldalra sodorta őt, hogy a fémszarv ne tépjen bele még jobban mellkasába, de ezzel csak esélyt adott a vörös démonnak, hogy újra használja a fakát, ezúttal vállba és szárnyba vágni.
Ezúttal nem adott esélyt.
Feldobta magát a levegőbe, és ahány patájával tudott, belerúgott a lénybe. Hiába hátrált a peguni. Valahogy eltalálta! |
Feno is megfeszítette izmait, és ugrásra készen állt. Támadó pozícióba helyezkedett, és pár percig csak kerülgette a csődört. Kerülgette, és közben... figyelte. Megfigyelte... gyenge pontokat keresett rajta...
Szarvát egyszerre védekező és támadó módon szegezte előre, majd megdermedt... és a következő pillanatban már ugrott is. Kihívás jóformán fel sem foghatta, mi történik, és mégis sikerült elsiklania Feanor mellett, és megúszta egy apró karcolással. A vékony sebből apró patakként kezdett csordogálni a vér...
~A fenébe! Hogy lehet ennyire gyors?! ~ morgott ingerülten magában a hatalmas, bordó csődör. ~Mások egy ilyen hirtelen támadás után rendszerint felnyársalva rogynak a földre... ~ gondolta. Újra nekilendült, ám most érezte, hogy szarva húst ér: Feno - ha nem is túl súlyos - de újabb, mélyebb sebet ejtett Kihíváson.
Önelégülten mosolygott, de izmait továbbra is feszesen, ugrásra készen tartotta, és védekező testhelyzetet vett fel egy esetleges visszatámadásra. |
- Hehh..na csak gyere! - hörögte, és szemei valósággal felizzottak.
Fém szarván már volt egy adag vér, de most meg sem törölte....az előtte fekvőkben....csak megfeszítette az izmait, és várta, mit tesz a peguni. |
*Büszkén és dühösen szegte fel fejét, és dobbantva lépett elő a tömegből. Vicsorított, és megvetően felhorkantott.
-Vegyem kihívásnak? Félek, nem leszel ilyen magabiztos, ha elfogadom... |
Újra véres hullák és nyomorék lények terültek el a patáinál.
Kihúzta magát, és felnyerített:
- Ki az, aki utolsóként állva marad????
- Kihívás! Kihívás! - zengett az ezres tömeg.
A csődör körbenézett, új ellenfélre várt....
Ekkor vette észre a pegunit.
Megvillantak a szemei, és fejével fennhéjázón intett.
- Na mi van?! - kiáltotta oda, és vicsorova vigyorgott.
A tömeg tombolt...de ő csak a szárnyas lényt látta....Vajon hogy dönt? |
[140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
-Mi közöd hozzá, hogy hová rohanok?-kérdezte mérgesen.
-Nem is voltam útban! Hová rohansz ennyire?-válaszolt bosszúsan. A lénynek már sehol sem lehet nyugta...
Elhagyta Pokolvárost.
Feanor némán nézett a távozó csődör után. Szokás volt ilyenkor a győztesnek az erejét fitogtatni, amit mindjárt azzal kezdett, hogy gunyoros, bántó, és sértő megjegyzéseket tett a vesztesre. Feanor azonban hallgatott. Nem akarta porrá zúzni Kihívás becsületét. 
Kihívás nagy nehezen lerázta magáról a szárnyas lényt, és felkelt.