|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.01. 17:37 - |
 Illu megtalálta az utat és kinyitotta a bejáratot. Egy keskeny párkányról nyílt a magasban, egy őrjöngő folyó felett.
Tudta, hogy lenyűgöző látvány várja őket, de azért ő maga is meglepődött.
A bejárat ugyanis nem egy barlangrendszerbe vezetett, hanem egy kicsiny völgybe, amit virágok, magas, dús, biztosan mágikus, zöld fű és mindenféle gyümölcsfa töltött meg. Kétoldalt a sziklafalban üregek húzódtak, a völgy végében pedig egy nagyobb barlang szája ásított, pont szemben velük.
- Üdvözöllek titeket az Utolsó Reményben! |
[304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 - ugyan, nincsen mit. Segítek, ha tudok. Most szerencséd volt. Mondjuk érdemes lenne ezek után megtanulnod úszni... |
 - Igen.... - bólogatott elgyötörten.
- Köszönöm, hogy megmentettél... |
*Gamar tekintetével vezette az ágat. Az egyre közelebb úszott a sziklapárkányhoz. Végül pedig elérte azt.
Gamar kisegítette a pegazust a vízből.*
- Jól vagy? |
Szárnyaival görcsösen elkapta a faágat, és vadul lihegett.
- És most?! |
*Arpento látta, hogy a pegazus fárad. Sebesen kutatott az agyában valami megoldás után. Aztán...
A távolban megpillantott egy vastag, letört faágat. A faág felemelkedett a földről és villám sebességgel a pegazus mellett termett.*
- Markold meg a végét! |
Kiköpött egy óriási adag vizet, és felkiáltott:
- MI?!
De azért próbálta azt tenni, amit mondtak neki, és őrült csapkodásba kezdett!
Aztán lassan rájött hogyan is kell ezt csinálni, és még mindig kétségbeesetten és ügyetlenül, de megpróbált szembeszegülni az áradattal, és eljutni a kinyúló sziklához.... |
*Arpento messziről látta az eseményeket. Mivel szárnya nem volt, nem tudott odarepülni a bajbajutott pegazushoz.
Meglátott nem messze a pegazustól egy kinyúló sziklapárkányt, ahonnan segíteni tudna.
Gyorsan odavágtatott.
A sziklapárkányról odaszólt a pegazusnak.*
- Próbálj meg ide evezni a szárnyaiddal!!! |
Szonja már rég túltette magát a sokkon, elfogadta az új tényállást, és tette a dolgát.
Most pedig ott volt előtte!
A tegnapi összecsapást egyetlen egy ogre élte túl.
Három fejjel volt nagyobb, mint Szonja, de most a pegazus nem állt meg!
Harcias üvöltéssel kiugrott a sziklák fedezékéből, és lesodorta a párkányról, aminek a szerencsétlen a szélére mászott.
Csakhogy a haláltusáját vívó lény még mindig volt olyan aljas vagy kitartó, hogy elkapta Szonja szárnyát!
'NEEE!' sikította az elméje, de a szája szorosan összezárult, és csak tágra nyílt szemei nézték, ahogy vad prögéssel a sziklákhoz közelítenek....
Aztán végül a szerencse csak mellé szegődött, és az ogre koponyája verődött oda.
Aztán óriási csobbanással a vízbe suhantak alant!!!! A folyó árja elragadta az ogrét, de Szonja, aki végre kiszabadult szintén óriási bajban volt! Nem tudott úszni!!!!
A szárnyai, amik korábban a mennyekbe röpítették, most a mélybe húzták, és a kanca a rémülettől végül felkiáltott:
- Segítsééég! |
 Hirtelen összerázkódott.
- Máris?! - ordította el magát.
Álomra nézett és a szemeiben fájdalom volt.
- El kell mennem......Egy eriszi hív...
Hirtelen odalépett Álomhoz, magához húzta, és megcsókolta.
- Legyen Veled az Erő! - súgta.
Aztán leugrott a párkányról, és valóságos tűzviharban végigsuhanva a víz felett elhagyta a boldog tájat......... |
 Álom döbbenten hallgatta végig, és elborzasztotta, amit hallott. Végül még csak nem is tudott mit mondani, csak meredt maga elé... |
- Aki bizonytalan, az gyenge! És azt könnyebb megtörni! - kiáltotta a belépők után.
- És én a helyedben vagy gyorsan megtalálnám, hogy mi is vagyok, vagy rádöbbennék, hogy már rég tudom: Alakváltó! Fél-lény! - tette még hozzá, míg a járat elkezdett bezárulni.
- Jó szerencsét! - kiáltotta végül, és a járat lezárult...
Elfordult és elindult a párkányon a távolba. |
 -Nem, nem vagyok. Illetve az vagyok, de.... ez nagyon bonyolult. Tünde vagyok, de ugyanakkor új unicornis is. Egy átok miatt kell állandóan e két alakom között ingázni, de azt még én se tudom, hogy melyikhez is tartozom igazán... Ezért nem értem, hogy mit is akarnak épp tőlem. Hogyha tündék után vadásznak, mire kellene nekik egy ilyen... "fél-lény", amilyen én vagyok?
-Mindenesetre örülök a segítségednek, és nagyon köszönjük, hogy idevezettél. Megtisztelő, hogy megengeded, hogy itt rejtőzhessünk el. Köszönöm. -*bólintott hálásan Estel, majd Eviánhoz fordult.*
-Gyere, menjünk, Evián. -*mondta, és leszökkent a csődör hátáról, hogy előre menjen.* -Majd én világítok.
*Ezzel elindult befelé a barlang mélye felé.* |
- Nem vagy? - kérdezte csodálkozva.
- Akkor mi vagy? Mellesleg....az erődet nem kell feltétlenül megszerezniük.....Lehet, hogy csak meg akarnak ölni. Épp mert a Fényé vagy. De az is lehet, hogy megkínoznak, és úgy lehetsz az övék. Mondjuk zsarolnak a szeretteiddel. Vagy azt suttogják, hogy csak akkor mentheted meg őket a haláltól, ha átállsz és őket is feladod, mert így meg tudja őket védeni a Sötétség.....Vagy csak teljesen simán megkínoznak, hogy a társaid érezzék és ezzel őket is lehet gyötörni, zavarni ,csapdána csalni.....Vagy félig-meddig az elmédbe férkőznek és így kapcsolatba kerülnek azokal, akiket így el lehet érni.... - sorolta tárgyilagosan.
- És mellesleg már nincs messze. -állt meg hirtelen és egy szűk résre bökött mellettük.
- Ez egy nagyon hosszú mágikus járat. Nemrég ért ki a felszínre a barlangrendszer bejáratától nem messze. Aki nem megfelelő a járat mágiájának, azt elveszejti, de ez rátok nem vonatkozik. Sőt, bizonyos sötét lényekre sem! Szóval csak menjetek! A két nyílását mi elrejtettük. Afféle privát járatunk lett, de nektek most megengedem a bemenetelt. Nem lesz bajotok. Utánatok be fog zárulni, de nem kell félni: a járat nem ágazik el, csak menni kell benne végig. Nekem még van egy kis dolgom....Sok szerencsét!
|
-Milyen messze van ide a Barlangrendszer? -*kérdezte kíváncsian Estel az őket vezető kancától.*
-És mellesleg még mindig nem egészen értem... A tündék a fény gyermekei. Mit kezdene velük a Sötétség? Hisz' számukra a tündék ereje használhatatlan, nem? A sötétség lényei jelentik magát, a gonoszságot, míg a tündék testesítik meg a jóságot, a bölcsességet és a szépséget. Akkor mit akarhatnak pont tőlem? Hiszen még csak nem is vagyok egészen tünde... -*mondta, és a hangja teljesen elhalkult.* |
- Megeshet, hogy elszakadunk egymástól. Azt akarom, hogy tudd, milyen veszély leselkedhet Rád! A fél-lelkek emberek voltak....Azokból az emberekből alakultak ki, akik életben maradtak...Akik még az utolsó rettenetes támadások után is ott maradtak a faluban....A lelküket felzabálta a Sötét....Már nem lehetne őket kiszabadítani....Ha elvesszük őket a Sötéttől, meghalnak....Lassú, gyötremes halállal...Ha emberszerű lényt látsz, villogó szemekkel, szürke bőrrel, ragadozópofával, láthatóan állati küsővel, elhanyagoltan és ijesztő az egész kisugárzása, egy dolgot tehetsz, ha akarsz éppen: szólj hozzá. Ha nem válaszol, vagy tűnj el, vagy öld meg! A legjobb, ha azonnal megölöd...Mint már mondtam: az igaz emberek már elhagyták a Birodalmat. Aki pedig emberszerű, de nem állati és az arca nem halott, akkor lehet, hogy nevelő.....
- Látod?......Az erisziek nem mind gonoszak.....Mikor rájuk tört a kétségbeesés, tudták úgy levezetni, hogy azzal még jót is tettek.....Kegyetlen, de nem gonosz módszer....Azok az emberek nem voltak jók...Sosem...Kevesen tudják, de az átlag emberek is hatalmasok, más lényekhez mérten, egy dolog tekintetében: a Sötétség nem érheti el őket, csak ha beengedik......Ha hallgatnak rá....És az emberek közül a legtöbb a hatalom és a gyönyör ígéretére törik meg.....Van egy másik út....De az..... - a hangja hirtelen halt el.
- De az a Fájdalom útja. Ha valami okból egy erős akaratú személyt akar magának a Sötét, akkor lassan megmérgezi, megfélemlíti, végül az illető összezavarodik, és a Sötétségnek elég gyakorlata van már ebben ahhoz, hogy tudja innentől hogyan kell megszereznie a lelket és az elmét.....Könnyedén.....A zsarolás a szeretteiddel.....A félelemben tartás, hogy elveszíted őket....És idővel nem tudsz nem hallgatni a hangocskára a fejedben, hogy ő segíthet megmenteni őket...... |
| -Rád bízom! Ha nem szeretnél róla beszélni, én nem erőltetem. -*felelte megértően Álom. Draugherit válasza többé-kevésbé megnyugtatta: örült, hogy a gyerekeket és a többi, tiszta lelkű felnőttet elmenekítették. De kíváncsi volt a többi részletre is, ám nem szerette volna kedvesét olyasmire kényszeríteni, amit ő nem akar. Hagyta inkább, hadd döntse el a csődör maga.* |
Csodálkozva nézett Álomra, aztán elmosolyodott.
- Persze! Te nem tudod.
Elkomolyodott és folytatta:
- Mielőtt a Sötétség először lecsapott, az erisziek a legtöbb nőt és gyereket elmenekítették. Nagy árat fizettünk azért, hogy a figyelmeztetéseink eljussanak.......Akik maradtak, azokat mások vagy épp a Sötétség tartott vissza. Később, aki még önmaga maradt, két rendkívül veszélyes eriszi betörésekor elmenekült....Sőt, akkor még a Sötétség fertőzöttjei közül is jópár elhagyta a falut!! Akik maradtak....azok már nem éppen nevezhetők embereknek.......Új névvel illetjük őket: Fél-lelkek....Már a külsejük sem emberi....Nem akarok beszélni erről.....De ha akarod elmondom, mert talán mégis jobb, ha tudod... |
*Álom némán, komoran hallgatta Draugheritet. Mikor a csődör végzett mondandójával, még utána is sokáig hallgatott és merengett.*
-Hmm, értem. -*mondta végül, megtörve a rájuk boruló csendet. Valahol megértette Strangert. Ő sem kedvelte soha az embereket. És attól sem riadt vissza soha, hogy ha kell - akár önvédelemből, akár más okból - végezzen egy-egy emberi lénnyel. Soha nem sajnálta őket különösebben, nem érzett részvétet irántuk, és ha kénytelen volt ölni, utána nem érzett bűntudatot sem. Álom nem az a fajta volt. Jobban szerette a csöndet, a békét és a nyugalmat, és soha nem kereste a harcot, de ha kellett, ha rákényszerült, olyankor teljes lelki nyugalommal tette, amit tett. Nem kereste a harcot, de nem is riadt vissza tőle. Egy falu teljes lakosságának lemészárlását azonban még ő is kissé súlyosnak tartotta... Ártatlanokat soha nem bántott. És elítélta azt is, ha mások bántanak.*
-Talán... -*kezdte tétován, mintha még ő maga sem lenne biztos abban, amit mond.* -...talán a Sötétség mégsem fertőzte meg mindet. Mi van a gyerekekkel? Az ő lelkük még biztosan tiszta és ártatlan... |
Kis ideig még hallgatott, majd lemondóan sóhajtott egyet.
- Neked, de csak Neked, elmondom.
- Mint tudod, Strangerre tudat nélkül akadtam rá. De fejlődni kezdett és már azon a szinten van, hogy jól elvan önállóan is. De egy valami még hiányzott: az emlékei.
- Tudom mi történt...Stranger és köztem nagyon erős kapocs van, tudom mikor mi van vele....
- Azért támadta meg az emberek faluját, mert gyűlöli őket. Mert az emberek elvették őt a családjától, odaadták egy mágusnak....és......nos, a mágusok általában nem épp a szelíd módszereikről híresek, ha akarnak valamit......A mágus megkínozta őt, az emberek pedig készségesen teljesítették minden parancsát a hatalomért....És nem sajnálták a kölyök-teremtményt, aki visított a fájdalomtól....Stranger megszökött, de a mágus utolsó gonosztette az volt, hogy megtörte az elméjét.....
- Most bosszút áll.....Nem avatkozom bele, mert engem is megölhetne.....És mert nem sajnálom az embereket....Megérdemlik.....A Sötétség már mindent megfertőzte, nem kár értük.....
- Mellesleg....az utóbbi időben a vad máguslények egyszerűen eltűntek a falu körülötti helyekről.....Ez pedig gyanús...Stranger pedig úgy érzi nyomon van.... |
*Álom a szeme sarkából kérdőn pillantott Draugheritre.*
-Nos? Mi volt ez az egész nem-avatkozom-bele dolog? -*kérdezte kissé szemrehányóan, de hangjából érződött, hogy elfogadja párja döntését, csupán magyarázatot vár.* |
[304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Illu megtalálta az utat és kinyitotta a bejáratot. Egy keskeny párkányról nyílt a magasban, egy őrjöngő folyó felett.
- ugyan, nincsen mit. Segítek, ha tudok. Most szerencséd volt. Mondjuk érdemes lenne ezek után megtanulnod úszni...
- Igen.... - bólogatott elgyötörten.
Hirtelen összerázkódott.
Álom döbbenten hallgatta végig, és elborzasztotta, amit hallott. Végül még csak nem is tudott mit mondani, csak meredt maga elé...
-Nem, nem vagyok. Illetve az vagyok, de.... ez nagyon bonyolult. Tünde vagyok, de ugyanakkor új unicornis is. Egy átok miatt kell állandóan e két alakom között ingázni, de azt még én se tudom, hogy melyikhez is tartozom igazán... Ezért nem értem, hogy mit is akarnak épp tőlem. Hogyha tündék után vadásznak, mire kellene nekik egy ilyen... "fél-lény", amilyen én vagyok?