Témaindító hozzászólás
|
2006.05.17. 17:29 - |
Draugherit megérkezett és leszállt egy hatalmas sziklára.
Nézte amint társai utolérik és közben az útra gondolt, ami idáig vezetett. Valahol a lelke mélyén el kellett ismerje, hogy Szauron vihara nélkül nem érhettek volna ide ilyen gyorsan. És csak mindhármuk együttes ereje volt elegendő, hogy a Félelmek Országának határát átlépjék. Azokat a hatalmas viharokat leginkább egyáltalán nem lehet áttörni. Vagy bele kell repülni a közepükbe és remélni, hogy élve jut be (már ha egyáltalán bejut) a peguni, vagy elég erősnek kell lenni, hogy az erejüket elfordítsa magától és áttörjön hatalmas falukon.
Ezek a viharok is a sötét mágiának köszönhetik létüket. Bár ez a mágia vagy gyengül vagy átalakul, hiszen húsz éve a Félelmek Országa még nem volt elérhető a túloldal világából. Hogy pontosan hol is létezett, azt senki sem tudta, de aztán lassan de biztosan megjelentek az óriási viharok a normál világban és idővel fura lények meg a meséik is, hogy a Viharfalon túl egy másvilági ország terül el.
Ők átjutottak, bár ez sokban volt köszönhető a sárkányvarázsnak is, amit ő használt fel...
Felnézett az örökké szürke égboltra.
'Hát, itt Üstökös sem fog ragyogni...Ez az állandó sötét mágia, mindenkit elnyom egy kicsit. Ez az egész hely nyomasztó, de hamar meg lehet szokni. És ez elég szürreális világ, hogy kiválóan összeismerkedjünk Szauronnal...' |
[117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
*Szauron visszapillantott, és látta, hogy Draug összeesik.* ~Hahh, puhány alak! ~*mérgelődött magában, de azért egy éles kanyarral visszafordult és leereszkedett Üstökös meg a félájult sárkányivadék mellé.*
-Hé! Fel ne dobd nekem itt a patád! -*morrant rá Draugra, bár hangjában nem csak bosszankodás, hanem mintha egy egészen csöppnyi kis aggodalom is csendült volna.*
-Mit gondolsz, ha bele eresztenék egy villámot, jobban lenne? Állítólag attól feltöltődik vagy mi! -*fordult Szauron most Üstökös felé.* |
*Üstökös rémülten nézett az összeesett Draugheritre. Fogalma sem volt, hogy most mit csináljon.
~Szólni kéne valamelyik eriszinek~-gondolta. Mivel Draugheriten kívül csak egy eriszivel találkozott, rá gondolt.
(Hogy kire gondolt ? Razorra...)* |
Nem lett jobban. A szarva égni kezdett s ő már tudta mi történt. Remélte, hogy ez sosem fordul elő vele. Az emlékek megülték és belekapaszkodtak a lelkébe. Ez volt a legnagyobb titka: egy sárkánynak sosem lett volna baja az emlékektől, de tekintve, hogy benne két ellenséges faj találkozott, igenis megvoltak a hátrányai az egyediségének: ez akár el is pusztíthatta a lelkét és egy borzalmas hatalmú szörny született volna a testéből. Bár az eddigi első alkalommal csak majdnem meghalt, nem vált egy halott lélek bábjává. Összeszedte maradék erejét és efelé küszködött a lelke síkjaiban.
'Kár volt ilyen mélyre ásni az emlékekben' gondolta az utolsó tiszta gondolatszikráival.
Aztán felnézett az égre és így szólt vagy inkább sóhajtott Szauronnak:
- Örülök.....hogy.....tetszik......
Aztán összeroskadt.
'Ennyit az erőmről....' és minden sötét lett. |
*Szauron vállat vont.*
-Így is jó. -*mondta végül, és kissé sértődötten újra szárnyra kapott. Ő valóban csodálatosnak és elragadónak találta ezt a helyet, és igenis fájt neki, hogy a többiek nem osztották véleményét.* |
Szauronnak nem is válaszolt, inkább csak igyekezett nem kimutatni gyengeségét. |
*Üstökös megvető pillantást vetett Szauronra, azonban kérdésére nem válaszolt. Tudta, hogy Szauron azt várja, hogy a NEM -et mondja, így hát nem tette meg neki ezt a szivességet. Inkább hallgatott.* |
Draugherit igazi kínnal mászott ki az emlékekből. Nagyon nehéz volt. Valaha éltek sárkányok ebben az országban. Arról nem mesélt Üstökösnek, hogy a Rettenet Ura hogyan is irtotta ki őket.
Valahányszor emlékekhez folyamodott, kicsit átélte az eredeti tulaj egész életét. Most például egy brutális módon legyilkolt sárkány emlékeit nézte -és élte is- végig.
Kicsit szédült és minden tagja fájt.
'Ez kemény volt.' |
*Szauron nem szállt le melléjük azonnal. Tetszett neki ez a hely. Itt minden olyan kellemesen hátborzongató! Ha nem szorult volna belé annyi vándorló hajlam, akár még az életét is le tudná itt élni. Legalábbis elképzelni mindenképp eltudta, hogy örök időkig itt éljen. Hatalmas szárnycsapásokkal haladt, és jó pár kört lerótt a koromsötét égbolt alatt, miután végre leereszkedett Draug és Üstökös mellé.*
-Szívderítő hely, nem? -*kérdezte, és arcán elégedett (sőt, meg merném kockáztatni, hogy egyensen boldog)mosoly ült.* |
*Üstökös hallgatta Draugherit elbeszélését. A történet közben sokszor elgondolkodott, elmerengett. Alig bírta elhinni, hogy vannak olyan lények is a földön, akik ilyen mértékben lennének gonoszak...
Végül észbe kapott, hogy nincsenek egyedül, szóval ideje lenne visszazökkennie a valóságba.* |
Draugherit visszafordította tekintetét a Fővárosra. A szemébe előbb sóvárgás költözött (vagy leginkább valami olyasmi), majd a tekintete teljesen üres lett és mélyről jövő, üres, rekedtes hangon kezdett beszélni.
- Izabó talán jobban el tudná mondani, de én is ismerem a Történetet és más sárkányok emlékei miatt, tudja az ég, tán jobban is értem.
Ez az ország valaha épp olyan volt, mint a többi. De aztán egy erőskezű uralkodócsalád került az élére és egyeduralmat vezetett be. Róluk azt lehet tudni, hogy azóta sem születtek afféle lények a világban és senki sem látott korábban hozzájuk hasonlókat. Páratlanul erősek voltak a mágia terén. Talán az okozta az elváltozásukat is.
Sok-sok nemzedék követte egymást a trónon, mind hihetetlenül zsarnokoskodó volt, de mind hihetetlenül bölcs és ravasz is. Nem lehetett velük mit kezdeni, ők előbb tudtak a lázadásokról és összeesküvésekről, mint azok megalkotói. Nem tudom, hogy ezt önnön bölcsességüknek köszönhették-e vagy a mágiának. Viszont ilyen lázadásokból megdöbbentően kevés volt az évszázadok, évezredek során. Talán azért, mert igazán rossz és gonosz nem volt sok ezek közt az uralkodók közt.
Sokáig. Míg végül megszületett az, akinek azóta sem ejtik ki a nevét. A legerősebb volt mind között. Felfoghatatlanul hatalmas mágiával született és gonoszság égett a lelkében. Senki sem állíthatta meg később, mikor már nagyon is kellett volna. Először csak kisebb dolgok jelezték a veszélyt: máig a legnagyobb építmény a fővárosban a palotája. aztán hódító háborúk következtek és az eddig is nagy ország óriásira nőtt. Aztán végül kimutatta, hogy nemcsak gonosz, de őrült is. Mészárlások, eltűnések, nyilvános kivégzések koholt vádak miatt.....Minden arra utalt, hogy azt szeretné, ha a népe az akarata nyúlványa lenne. És sokan el is fogadták volna, de olyan dogokat kért és várt el, aminek a teljjesítésére senki sem lett volna képes.
Aztán egyszer különös, fehér lények jöttek az országba. Ő a palota egyik teraszán állt, ami akkor még a Város csúcsa volt. Átkokat szórt a szrányaló ragyogásokra, de olyan erőseket, hogy a táj akkor lett ilyan sima. Korábban dombok vették körbe a fővárost!!! A lények elpusztultak, de az átkok még messzebbre hatottak: akkor sötétült el az ég. Azóta nincs erre igazi napfény.
Aztán nem látták többé. A palotáján belülről uralkodott tovább. És a hosszú kín évei még nem értek véget! egy éjjel sok-sok évvel az elsötétülés után, újabb átok rázta meg a földet. Senki sem értete mi történt, míg utazók nem jöttek a hajdani határvidékről. Eredetileg az uralkodóhoz jöttek volna, de miután beszéltek az itteniekkel, elmentek beköszönés nélkül. Ugyanis arról számoltak be, hogy a határokat egy óriási viharokból álló "fal" vette körbe. Voltak, akik megpróbáltak kitörni...Legtöbbjüknek csak a holtteste került elő. Voltak, akik eltűntek mindörökre, ki tudja hová...
Az Utolsó Éjjelen mégis feltűnt az uralkodó a palotája teraszán. Rettenetes hangon (az egész Város hallotta, pedig láthatod mekkora!) kikiáltotta, hogy az országot kiemelte a világból s soha többé nem mehet "ki" innen senki.
Aztán bement. És másnap már mindenki érezte, hogy valami történt. Akkor telt meg a levegő mágiával...Ezzel a nyomasztó érzéssel....És három nap múlva kikiáltottak egy új uralkodót! A Rettenet Ura meghalt akkor éjjel!!!!
Mindenki megkönnyebbült. Néha a mágia fura dolgokat csinált, de idővel elvesztette tudatát és csak jelen volt. Nem lehet tudni, hogy mit is csinált a Palota mélyén, de alighanem örök éltre vágyott. Hála érte az égnek, de belebukott. Így is sokkal tovább élt, mint a többi a fajából, akik közül mind rendkívül hosszú életet kapott ajándékba. Idővel páran megtanulták felhasználni a levegő mágiáját. És párszáz évvel később az utolsó uralkdó is meghalt. A Rettenet Ura után haldoklásnak indult a faj...
Így ért véget. Az erő gynegül vagy átalakul, hiszen mi is átjuthattunk már, de azért érdekelne mi is lesz a vége ennek a történetnek.....
A tanulság biztos: a túl sok mágia önzőn és felelőtlenül felhasználva a legveszélyesebb dolog a világon. |
*Üstökös komolyan Draugheritre nézett.*
- Érdekel, hogy miért is ilyen ez az ország. - *bizonygatta.* |
Draugherit oldalról határozottan Üstökösre kapta fél-lény tekintetét.
- Csakis akkor, ha őszintén, igazán érdekel. Ez nem egy olyan történet, amit vígan fecserészve mesélnek egymásnak a cimborák. |
- Ha van kedved, elmondhatod. - *felelte Üstökös.* |
- Igen, hát még ha tudnád hogyan született! Mert nem így jött létre! Nem volt mindig ilyen.... |
*Kisvártatva Üstökös is megérkezett. Könnyedén leszállt a sziklára, amin Draugherit állt.
Körbenézett és megborzongott.*
- Már értem, hogy ennek a helynek mért is ez a neve. - *jegyezte meg Üstökös.* |
Feltámadt a szél és szétszaggatta a ködfelhőket egy irányból. Draugherit arra nézett és felvidult.
'A Főváros!'
A hatalmas toronynak látszó főváros roppant tömbje a látóhatáron csücsült, de a mágikus lényeknek amúgy is jobb a látása, Deraugherit is tisztán ki tudta venni a részleteket:
A torony kétharmadánál a Hatalmas Fundamentum felét egy óriási vízesés takarta el, a Fekete Víz. Néhol még látszottak a víz által elmosott városrészek! A hidak még innen is kiválóan látszottak! Ívek, amik mintha boltívként tartottak volna egy irdatlan, szétfolyóban lévő, fekete homály-masszából és díszekből összegyúrt tortát, halmot, szemétcsúcsot. Ezernyi hasonlatot fel lehetett volna sorolni, de mind szegényes lett volna a lényeg megragadásához.
Hát még a Fekete Víz hatása a látványra! És a csúcson lévő városba vezető út!
A tömb tövéből folytak szét a Fekete Vízből született folyók, ami még inkább a szétfolyó torta hasonlatát erősítette. A Városba vezető utak ezek közt kanyarogtak, míg végül egyetlen hatalmas útba torkolltak, ami spirálisan körbefogva-futva a Hatalmas Fundamentumot felvezetett egy párkányra, amire ha felmászott a szerencsétlen szárnynélküli utazó, megcsodálhatta a Városkaput. Ha egyetlen lényhez mérjük, irdatlan volt, de a Város folyamatos terjedése miatt már rég túlnőtte és így a hatás egy kicsit megcsappant. Bár elsőre a látvány még mindig félelmetes és lenyűgöző volt, olyasmi, mintha a lény egy gigantikus szörny szájába bámulna és látná, hogy az már egy egész világot nyelt le előtte.
A sötét sziluettben szinte barátságosnak hatottak az estefelé megnyújtott illetve az álllandóan égő tüzek fényei. Ezekre szükség is volt, hiszen a Félelem Országában a legfényesebb délben is csak a hajnalhasadás szürkeségéig világosodott ki. A tüzek, mint sok-sok kis fénylő szem pilogtak a távolba. Ez egyszerre nyújtott vigasztaló hatást (mintha a város fényei riadtan pillantottak volna ki a távolba, látva a nagy magányt a szürkeségben) és merészségről is tanúskodott (a Város elég nagy és erős, hogy egyedül is megmaradjon és maga hintse a fényt az éjszakába). Szürke, kék, vörös és narancssárga lángok villogtak hívogatón, csalogatón. Néhol lilák, zöldek és fehérek. A Félelmek Országát áthatotta a mágia...
'A Város lenyűgöző. Igen. És elég érdekes, hogy odamenjünk. Bármi is várjon ott.' |
Draugherit megérkezett és leszállt egy hatalmas sziklára.
Nézte amint társai utolérik és közben az útra gondolt, ami idáig vezetett. Valahol a lelke mélyén el kellett ismerje, hogy Szauron vihara nélkül nem érhettek volna ide ilyen gyorsan. És csak mindhármuk együttes ereje volt elegendő, hogy a Félelmek Országának határát átlépjék. Azokat a hatalmas viharokat leginkább egyáltalán nem lehet áttörni. Vagy bele kell repülni a közepükbe és remélni, hogy élve jut be (már ha egyáltalán bejut) a peguni, vagy elég erősnek kell lenni, hogy az erejüket elfordítsa magától és áttörjön hatalmas falukon.
Ezek a viharok is a sötét mágiának köszönhetik létüket. Bár ez a mágia vagy gyengül vagy átalakul, hiszen húsz éve a Félelmek Országa még nem volt elérhető a túloldal világából. Hogy pontosan hol is létezett, azt senki sem tudta, de aztán lassan de biztosan megjelentek az óriási viharok a normál világban és idővel fura lények meg a meséik is, hogy a Viharfalon túl egy másvilági ország terül el.
Ők átjutottak, bár ez sokban volt köszönhető a sárkányvarázsnak is, amit ő használt fel...
Felnézett az örökké szürke égboltra.
'Hát, itt Üstökös sem fog ragyogni...Ez az állandó sötét mágia, mindenkit elnyom egy kicsit. Ez az egész hely nyomasztó, de hamar meg lehet szokni. És ez elég szürreális világ, hogy kiválóan összeismerkedjünk Szauronnal...' |
[117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|