|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.23. 20:29 - |
 Maud unottan baktatott. A sötétben elég egyoldalú volt a látvány....A szarvával nem világított, mert ez egyfelől veszélyes lett volna, hiszen magánál sokal erősebb ősi ragadozók bukkanhattak volna rá, másfelől felesleges energiapazarlás is, hiszen a mágikus lények hat-hét-nyolc érzéke közül legalább párral tökéletesen érzékelt maga körül mindent.
És Ő egyébként sem félt a sötétben. Csak unatkozott.
'Bár jönne valaki! Még Mirautnak is örülnék, padig mi csak nagyritkán találkozunk és akkor is harc a vége...Már amikor nem kell valami világmegmentő akciójában vigyáznom rá és szövetkeznem vele.' |
[239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
 Egyenletesen ügetett, nyugodt volt, viszont rossz kedvű.Nem sajnálta, hogy segített a "kinti világnak" elkapni a gidát, de nagyon nagy kockázatot is válalt és meg is sérült, amikor hozzá ért a nap.Most itt akart regenerálódni.Ez a hely gazdalkodik ez édes sötétség energiájában...Tökéletes hely! |
 Az egyik táblán állt a Sötétség mélyén, és a távoba fülelt. Némi szél borzolta a sörényét, azt figyelte behunyt szemekkel. |
 Száguldott tovább, lassan elhagyva a nagy táblákat. Körülöttük a legtöbbön már legföljebb állva fért volna el egy sárkány. Nem a legnagyobbak közül!
Mithrandir itt lefékezett, és gondolkodóba esett.
Aztán hirtelen újra gyorsított, és a korábbinál is elszántabban repült át a Sötétség tájai felett.
Aztán elhagyta..... |
 A nyíl hatása még zengett Angelben és nem hagyta békén.Sajnos a nyíl hegyen méreg volt-szerencsére nem halálos, de súlyos.A kancában most felgyülemelett egy kis erő, hogy varázsoljon. Felemelte a fejét, majd szarvát a távolodó tömegre irányította, s egy hatalmas fénysugarat lőtt ki, ami a csapat fölött fényes tüskékké vált-minden orkra egy-egy jutott-ezek lehullottak egyenesen az áldozatuk felé, becsapódáskor átszúrva őket.Így már senki se üldözte őket, tehát Angel biztonságosan irányíthatta akaratát a merég elpusztítására (érthetőbben mély álomba merült, s ez alatt meggyógyította magát).
|
Hatalmasat sóhajtott.
- Angel! - mondta elfúló hangon, és magához ölelte a fehér lényt.
Visszafelé nézett, és aggodalma valóságos volt: a kiözönlő sötét lények valóságos armadája rontott feléjük!
- Mennünk kell! - csattant fel, és nem is szólt többet: Angelt feldobta a hátára, és már el is rúgta magát a talajtól.
A lehető leggyorsabb röptébe erőltette magát, és valósággal zúgott el a tábláktól. |
| Angel fejében megint csomó keletkezett a sok gondolattól, de Mitharndir hangja körül zengte, s lassan mozgolódott.Most először a szárnya sebe gyógyítására öszpontosított, ami ennek köszönhetően be is forrt, végül kinyitotta szemét.Mitharndirra nézett bocsánat kérően, majd hozzásimlut és pityergett..... |
Levetette magát ő is, mikor Angelt zuhanni látta, így szinte rögtön mellette lehetett a talajon.
- Angel... - suttogta, míg a szárnyaiba vette.
A párja nem válaszolt, így a csődör kétségbeestében kihúzta a nyilat, és nézte, nézte.
Angel nem ébredt fel.
Visszanézett a vár felé. Üldözőik kissé lemaradtak, így döntött....
Homlokát Angel fejének oldalához érintette, és behunyta a szemeit.
'Angel!' |
| Angel már csapta is a szárnyát, mikor az orkok ki özönlöttek a várból.Nyílzáport zúdítottak a két menekülőre, de azok már elérhetetlennek tűntek. Egy nyíl azonban mégis csak eltalálta Angel szárnyát.Még tudott repülni, de a nyíl átfúródott a tollak közt a húst is érintve kicsit.Mindez nagy fájdalmat okozott neki, de így még nagyobb tempóban szárnyalt. Mikor elég messze voltak, egyszerűen lelassított és lezuhant.Amennyire csak tudta fékezte az esést és használt is: nem sérült meg földet érése, miatt, viszont a nyíl miatt elvesztette eszméletét, mintha mély álomba merült volna. |
Mithrandir kétségbeesetten bámulta Angelt.
'Ne.....' akarta üvölteni, de tudta, hogy késő.
Felrepült Angel mellé, egyben megtudva, hogy nem tört el a szárnya, és gyorsan kifelé kezdte terelni.
- Tűnjünk innét! - ordította. |
| Angel felmérgesedett.Szerencsére párja nem sérült meg, tehát tűrtőztette magát, de amikor a köd őt támadta betelt a pohár!Egy erős suhintás a szarvval, és egy fénysugár tört ki belőle.A köd egyből megsemmisült, viszont az álca lelepleződött.Igaz a megszáradt sár még mindig borította a hófehér testet, de már az is hiábavaló volt.A várból vérfagyasztó ordítás hallatszott, jelezve a riadót.... |
Mithrandir gyorsan hátrálni kezdett.
- Ez nekem sem tetszik..... - mondta feszült hangon, aztán hirtelen érzékei vészcsengőként riadót fújtak!
- Vigyázz! - ordította Angelnek, és félrelökte.
A fekete ködből abban a pillanatban egy hatalmas csáp formálódott, és kivágott feléjük. Angelt épp kikerülte, Mithrandirt meg telibetalálta, és lecsapta a táblára.
A csődör félig-meddig elkábult, de aztán már talpra is ugrott, és rohanni kezdett el a vártól.
És tényleg szórakoztak velük! A csáp újra köd lett az akciója után, és nem üldözte őt tovább.....Mithrandir lefékezett és meredten bámult vissza. |
| Angel követte.Nehéz volt a ködöt kerülgetnie, mivel az valahogy mindig a kanca előtt termett:-Nem tetszik ez nekem!Mintha érezné az erőmet...-mondta, majd egy éles fordulattal kitért a előle és alacsonyabban szemlélődött.Egyszer csak észre vette a vár bejáratát. Közelebb repült, majd leszállt és óvatosan közelített az óriási fekete kapuhoz, amely kinyílt előtte.Angel riadtan felrepült Mithrandirhoz, majd mikor megnyugodott azt morogta kicsit mérgesen:-Csak játszik velünk!Ez nem vezet semmi jóra! |
- Azt akartam. - bólintott, és elrugaszkodott.
Gyorsan, suhanva elkezdte megkerülni az épületet, elkerülve a kanyargó, fekete ködöt. |
Bólintott.
-Hm... szerintem elég a sétából....mármint levegőből jobban megtudnánk közelíteni a várat... |
- Jó. - gyorsan bólintott.
- Gyere, nézzük meg hátulról! Valahogy...jobban érezném magam, ha legalább kicsit ismerném a terepet! |
| -Igen, csak kicsit megszédültem, ennyi az egész! |
- Biztos? - kérdezte, de közben feszülten figyelte a kastélyt.
'Olyan nagy a csend.....' |
-Nem, csak....érzem a mágust, vagy hasonló,.....de biztos nagy ereje van. ....Mostmár jobban vagyok.-mosolygott |
Aggódva nézte párját.
- Angel......nem kellene tovább mennünk...Ha nem akarod...Gyerünk innét! |
Egy pillanatra elerőtlenedett-majd nem elájult-de vissza nyerte azonnal lélekjelenlétét.
-Itt van.....közel.....és tárt karokkal vár.....-mondta halkan. |
[239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Maud unottan baktatott. A sötétben elég egyoldalú volt a látvány....A szarvával nem világított, mert ez egyfelől veszélyes lett volna, hiszen magánál sokal erősebb ősi ragadozók bukkanhattak volna rá, másfelől felesleges energiapazarlás is, hiszen a mágikus lények hat-hét-nyolc érzéke közül legalább párral tökéletesen érzékelt maga körül mindent.
Egyenletesen ügetett, nyugodt volt, viszont rossz kedvű.Nem sajnálta, hogy segített a "kinti világnak" elkapni a gidát, de nagyon nagy kockázatot is válalt és meg is sérült, amikor hozzá ért a nap.Most itt akart regenerálódni.Ez a hely gazdalkodik ez édes sötétség energiájában...Tökéletes hely!
Az egyik táblán állt a Sötétség mélyén, és a távoba fülelt. Némi szél borzolta a sörényét, azt figyelte behunyt szemekkel.
Száguldott tovább, lassan elhagyva a nagy táblákat. Körülöttük a legtöbbön már legföljebb állva fért volna el egy sárkány. Nem a legnagyobbak közül!
A nyíl hatása még zengett Angelben és nem hagyta békén.Sajnos a nyíl hegyen méreg volt-szerencsére nem halálos, de súlyos.A kancában most felgyülemelett egy kis erő, hogy varázsoljon. Felemelte a fejét, majd szarvát a távolodó tömegre irányította, s egy hatalmas fénysugarat lőtt ki, ami a csapat fölött fényes tüskékké vált-minden orkra egy-egy jutott-ezek lehullottak egyenesen az áldozatuk felé, becsapódáskor átszúrva őket.Így már senki se üldözte őket, tehát Angel biztonságosan irányíthatta akaratát a merég elpusztítására (érthetőbben mély álomba merült, s ez alatt meggyógyította magát).