|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.12. 21:55 - |
 Michaelangelo megállt és visszanézett. Az utolsó útdarabon kicsit előrerohant, lehagyva ezzel Lilinát, de most türelmesen várta, hogy ő is beérjen. |
[276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 Elkeseredetten hajtotta le a fejét.
- Akkor nem is számít.....
 Lehajolt a csikóhoz,és hozzábiccentette a fejét.
- Anoris, mi itt vigyázunk Rád! Igenis számítasz! Ahogy minden élet!
A csikó már felhorkanni készül, de folytatta:
- Tudom, hogy a szülő figyelmét és szeretetét nem pótolhatjuk! Tudom, én is egyedül nőttem fel! De vigasztalódj: élsz! Maradt hírmondó a családodból a Birodalomban! Gondolj a szeretteidre, és értük maradj jó! Az a lény nem is biztos, hogy az apád! Ezért is nem akartuk elmondani...hogy ne érezd magad rosszul. Kétséges ez az egész! Ne is gondolj rá! Ne tépelődj ezen. Most pedig menj vissza szépen játszani!
Csak bólintott, és beügetett a barlangba.
- Ez nem volt jó - mondta elgyötörten. |
 - Én ezt nem mondhatom meg. - *válaszolta.* - Nem tartozok közétek, így nincs beleszólásom a dolgaitokba. - *folytatta.*
- Ezektől eltekintve szerintem minden marad úgy, ahogy eddig volt. - *véleményezte a helyzetet.* - Esetleg reménykedhetsz.
- Majd megpróbálok beszélni Inkubóval. Mást nem tehetek... |
- De attól még láthatom, nem?! És igenis törődhetne velem! - csattant fel.
- Anoris, majd meglátjuk! Majd meglátjuk - mondta békítőn.
- Először is: nem is tudjuk merre lehet az a lény! Nincs mindenkinek olyan hálója, mint nekünk, eriszieknek! Másodszor: nem szabad elfelejtened, hogy ez nem biztos! Lehet, hogy nincs köztetek semmi kapcsolat, csak azonos unikornisfajtához tartoztok! Kérlek, hallgass rám! Nyugodj meg!
- De....de akkor most mi lesz velem? - kérdezte sírásra görbülő szájjal.
Meznoktóra nézett ő is. |
- Ahogy mondtad, csak lehet. Nem biztos.
- Az is lehetséges, hogy nem is tud Rólad. Valamint... Inkubo elég nehéz eset és nem túlságosan apa alkat... |
Döbbent értetlenséggel nézett egyik unikornisról a másikra.
- Nem biztos....? - suttogta.
- Mi az, hogy nem biztos? Az apám....Lehet, hogy él az apukám? Hol? És miért nem jött el ő értem? Honnan veszed, hogy ő az apám?
- Ssss! Ne légy ilyen hirtelen! Mondtuk, hogy csak feltételezés!
- Én nem vagyok hirtelen! Ha él az apukám, akkor miért nem törődik velem? Hol van most? Meddig várjak rá?!! - toppantott. |
*Meznoktó Azírára pillantott, majd mély levegőt vett és Anorishoz fordult.*
- Tudod, Anoris, nem olyan biztos az, hogy az egész családodat elvesztetted. De mivel sosem láttad az apádat, ezért a feltételezéseink egyenlőre alaptalanok. Csak azt tudjuk, hogy a hasonlóság közöttetek igen nagy, ez vonatkozik kinézetre és viselkedésre is. De megismétlem, ez még így is csak feltételezés. |
Erre megvillantak a szemei, és a bánat és fájdalom eltűnt az arcáról.
- Nem! Nem tetszel nekem! - mondta dühösen horkantva, és toppantva egyet.
- Ki vagy Te, hogy kérdezgetsz? Miért kell jónak lennem? Idegen vagy! Elveszett a családm, már tudom, mondhattok bármit! Akkor mit akarsz tőlem?
- Mi csak beszélgetni jöttünk! Hogy többet tudjunk meg Rólad! Minden csikóról többet kellene tudnunk! - próbálta békíteni az apró, mostmár igenis zaklatott, haragos csikót.
De nem járt sikerrel.
- A többiekkel nem beszélgettek! Mit akartok tőlem? - nyihogta toporzékolva, ide-oda kapkodva tekintetét.
Hiába, Azíra nem tudott igazán hazudni, és a csikókkal sem tudott bánni.
Anoris látta, hogy valami titok van előtte, és ez egyre jobban felpiszkálta!
Tanácstalanul, és rosszul leplezett riadalommal nézett Meznoktóra.
- Kecses aggódni fog, jobb lenne, ha visszamennél - kezdte bizonytalanul a csikónak végül, de ekkor már minden szóért kár volt.
- Nem megyek vissza! - sipította.
- Mit akartok velem? Mondjátok meg! Miért jöttetek!? - pengett élesen és határozottan a hangja.
Szemeivel szinte sakkban tartotta a kancát, és dühösen nézett a fekete csődörre. |
- Anoris, ne kiabálj, azzal nem oldassz meg semmit - *válaszolta nyugodtan.
Egy ideig a csikót fürkészte.*
- Félsz? - *kérdezte kíváncsian.* |
- Mintha hazudtam volna! De igazat mondtam! Úgy nézel rám, mintha gonosz lennék! Meg akarsz támadni?! - kiabált.
- Nem! - vágott közbe gyorsan.
A csikó elé lépett.
- Nem akarunk bántani! Sehogyan sem! |
*Meznokto egész végig, amíg Azíra és Anoris beszélt szinte meg sem mozdult.
Tetőtől talpig végigmérte a csikót, alaposan szemügyre vette és minden kis mozdulatára figyelt.
Amikor a csikó felé fordult, válasz helyett vissza kérdezett.*
- Hogyan nézek rád? |
Összehúzott szemekkel figyelt, de a csikóra gyorsan egy mosolyt vetett, mikor az ránézett Meznokto szavai után.
Élesen figyelte a fekete lényt. Nem értette mit akarhat az tőle. Furcsa hangon is beszélt! De megígérte, hogy jó lesz, így végül kicsit hallgatott bizonytalan tekintettel, majd lassan elkezdte:
- Sokat játszunk a többi csikóval és Kecsessel. Néha Sólyom is lejön. Enni mindig felmegyünk, valahova máshova. Én nem szoktam sokat aludni. A többiek szeretnek aludni....Jó itt lenni....De...De az anyukám hiányzik, és a többiek is... - hangja remegni kezdett.
- Megölték őket, ugye? Valaki mesélte a csikók közül.....Az a gonosz...ő ölt lényeket! Ugye? Az én családomat is megölték...Ugye? - felnézett a két lényre, ide-oda kapkodta a tekintetét.
- Én egy jó családban éltem! Az anyukámmal....és még sok unival. Egyik este sötét lett...nagyon sötét...ahogy még soha...futni kellett....sok zaj volt körben mindenütt....Anyu és én futottunk, aztán hirtelen ő eltűnt, én meg.....féltem....nagyon féltem! Mikor viszamentem, oda, ahol együtt voltunk, tűz volt mindenütt, és nem találtam senkit.
Potyogtak a könnyei, és lehajtotta a fejét.
- Anyu meghalt, ugye? Én tehetek róla? Ugye nem? Ugye az a gonosz tehet róla? Én.....úgy hiányzik Anyu! Szeretném, ha viszajönne! Visszajöhet? Aki elég erős, az visszahozhatja? Az erős mágia nagy hatalom! Kecses is gyakran beszél erről.
- Elég lesz, Anoris! - mondta gyorsan, és kicsit megölelte a csikót.
Várt egy darabig, míg a kis lény megnyugodott. Azíra tudta, hogy nem volt igazi ölelés, és a csikó is éppolyan jól tudta, de a semminél azért több volt.
- Visszamehetsz játszani, ha akarsz.
Megrázta a fejét, és megtörölte a képét. Elszántan nézett a fekete csődörre.
- Miért kérdeztél rólam? Én jó csikó vagyok! Ha lehetne, visszahoznám az anyukámat! Itt is jó vagyok! Nem bántottam a többieket, békén hagyom őket! Ők is úgy jártak, mint én, tudom! Azért vagyunk itt, nem máshol! Azért vigyáznak ránk.....De nem tettem semmi rosszat! - mondta határozottan.
- Tudjuk, tudjuk! - csitította a kis csődört.
- Meznokto és én....csak azért jöttünk, hogy beszélgessünk kicsit, és hogy megismerkedjünk, mivel..... - itt elakadt....
- Mivel hallottunk rólad, és nagy dolognak tartjuk, hogy életben maradtál! A Nagyúrnak terve lehetett Veled is! Hős vagy! - mondta, és megkönnyebblt, ahogy látta a csikó szemeinek elkerekedését.
- Bizony, lehet, hogy különleges vagy, és ezért történt az a sok szörnyűség...ezért kellett meghalnia a többieknek is...mert kellettetek a gonosznak.....Szerencsés vagy, hogy ilyen fiatalon és egyedül megmenekültél!....És...sajnálom, de nincs az a hatalom, ami a holtakat visszahozhatná....Én, és mostmár te is, Eris lényei vagyunk. Ő a Boszorkányúrnő, nagyon hatalmas lény! Ha ő nem tud erre módot, akkor nincs is.....Sajnálom, de az Élet néha ilyen kemény és borzasztó, és mi nem szegülhetünk szembe, hanem el kell fogadjuk, és tovább kell éljünk...Így kell lennie...Valamiért így jó...már ha ez jó egyáltalán bárhogyan is...De ezzek az erőpróbák mindenki életében eljönnek, és mi nem tehetünk mást, minthogy megpróbáljuk őket kiállni, és jobbként kikeveredni belőlük... - mondta bizonytalan, halk hangon, Anoris szemébe nézve. De úgy tűnt célt ér el, és a csikó komolyan hallgatta őt, kissé megbékélve.
- Mondd, ki volt az apád? - bökte ki.
Elszomorodott.
- Nem tudom...Én sosem láttam....
- Semmi baj! Van ilyen! - mondta megnyugtatón, és gyors pillantást váltott Meznoktóval.
'Szerintem ennyi legyen elég!' üzente a szeme, azzal lehajolt Anorishoz.
- Béke legyen a szívedben! Olyan ifjú vagy még, és az én szememben máris olyan nagy lénnyé értél annyi sok borzalom után! Anoris, ha hatalmamban állna, és tudom, hogy sokan mások is így gondolják, visszaadnék Neked mindent, amit elveszítettél! De nem tehetem, mert ahogy mondtam, az Életet elfogadni és élni kell, küzdve és megbékélve, és Neked is ezt kell tenned....Béke legyen a szívedben, és próbálj meg olyan boldog lenni, amilyen boldog csak lenni tudsz! Igaz szavamra, megérdemelted! És úgy jó az Élet......Remélem, hogy boldog leszel...Köszönöm, hogy beszéltél velünk! És nem kell többé félned a gonosztól, mert őt legyőztük. A Birodalomban Béke van! Édesanyád áldozata nem volt hiábavaló: Te egy jobb világban élhetsz....és felkutathatod a következőt!
Azíra kiegyenesedett, és egy darabig még némán nézték egymást Anorisszal, majd a csikó elfordult tőle.
- Te miért nézel rám így? - kérdezte hirtelen a fekete mént, azzal a szívszorítóan őszinte és követelődző hanggal, amire csak csikók képesek. Úgy tűnt ő még nem tekintette befejezettnek a társalgást. |
*Meznokto szokásától eltérően a diplomatikusabb úton való ismerkedést, vagyis a beszélgetést választotta, hogy kicsit kiismerje a csikót.*
- Szia Anoris! - *köszönt Ő is a csikónak. Megpróbált kedves hangot megütni, ami elég kemény elvárás volt tőle, de meglepően jól sikerült, így folytatta:*
- Mivel most látjuk egymást először és ezáltal nem is ismerjük egymást, arra gondoltam, hogy mesélhetnél magadról, a szokásaidról - *itt kicsit hallgatott, a csikót fürkészte* - és az emlékeidről. |
- Nem...Kérdezhetsz Tőle, főleg, hogy jól van. De ha felzaklatod, menned kell - mondta az utolsó mondatot nagyon szigorúan.
Azzal befordult egy szűk, nagyon sötét járatba, ami olyan hirtelen kezdett lejteni, hogy Azíra éppenhogy meg tudta őrizni az egyensúlyát. Csikorogva-csúszkálva leért a rövid járat végére, követte az éles kanyart balra.....és máris egy hosszú, már kivilágított folyosón lépdelt, amiből jobbra-balra kivilágított barlangok nyíltak.
Az egyik szájában megállt, és bekiáltott.
Kecses könnyedén jelent meg előtte egy pillanatra rá.
- Segíthetek? Megleptél, Azíra! Örülök, hogy itt vagy! - mosolygott.
De mikor a ködfehér lény elmondta miért jöttek, és bemutatta Meznoktót, a pegazus elkomorult.
- Nem örülök ennek! De - hosszan nézte Meznoktót - legyen. Hátha családjára talál...De legyetek óvatosak! - fejezte be szigorúan.
Azzal bement a barlangba, ahol sok-sok csikó játszott, evett, aludt és töltötte csikókorát nyugodtan, biztonságban.
Nem voltak nagyon sokan, jópárat elvittek közülük ki, de így is eltelt pár percbe, hogy Kecses kivezesse a kíváncsian nézelődő fiatal unikornis csikót.
- Anoris, ez a két lény beszélni szeretne Veled! Légy jó, és kérlek fogadj szót nekik. Nem kell félned.
Biccentett Azírának, és visszament az "óvodába".
- Sziasztok! - köszönt sokkal tisztábban, mint ami egy ilyen korú csikótól elvárható.
- Szia! Azíra vagyok, ő pedig Meznokto. Kérlek válaszolj néhány kérdésére. Nem akarunk bántani, csak nagyon fontos lenne....Ha nem akarsz velünk beszélni, szólj, és nem erőszakoskodunk.
Bizonytalanul nézte a két nagy unikornist.
Aztán kelletlenül bólintott. |
| - És az ütközik az elveitekkel, hogy Én ezekről kérdezzem a csikót? - *kérdezte, miközben követte befelé a járatba Azírát.* |
Megrázta fejét, méghozzá olyan hévvel, hogy sörénye körbelebegte egész nyakát.
- Semmit sem tudunk róla. Elvünk volt, hogy az összeszedett csikóknak nem tettünk fel kérdéseket, csak megadtuk nekik a segítséget, ami kellett. Az az igazság.....hogy egész véletlenül láttuk Inkubót egyszer, és mikor a csikót megláttuk, akkor kezdtünk el gondolkozni a hasonlóságon. De komolyabban nem fontoltuk a keresést, míg a csikó jól van. Csak épp....összefutottunk...és meg akartam kérdezni....
Közben elindult befelé, és egész könnyedén mentek lefelé a sötét járatokban. |
*Meznokto alig lemaradva ért a barlangrendszer bejáratához. Hatalmas ugrásaival megkönnyítette haladását, így kevésbé volt kifáradva.
Furcsállva nézett Azírára.*
- Első sorban látni szeretném. A képességeiről tudtok valamit? Tudja, hogy Inkubo az apja? |
Azíra odaért a bejárathoz, és egy pillanatra megállt. Kifújta magát, mert nem egyszerű terepen vágtak át, majd dobogott egy sort, és kibökte mondandóját:
- Bent hatalmas ünepség folyik. A legtöbb csikó is ott lehet, ha jól emlékszem. De azt tudom, hogy őt külön tartják. Levezetlek a járatokban hozzá, de szeretném tudni, hogy mit akarsz majd mondani.....neki. - fogalmazta meg óvatosan szándékait. |
 Lidércfény követte. |
 Könnyedén ügetni kezdett, és elhagyta a járatot. |
| -Persze!Menjünk oda!-mondta kitörő örömmel és Teenoio mellé állt. |
[276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo megállt és visszanézett. Az utolsó útdarabon kicsit előrerohant, lehagyva ezzel Lilinát, de most türelmesen várta, hogy ő is beérjen. 
Elkeseredetten hajtotta le a fejét.
Lehajolt a csikóhoz,és hozzábiccentette a fejét.
- Én ezt nem mondhatom meg. - *válaszolta.* - Nem tartozok közétek, így nincs beleszólásom a dolgaitokba. - *folytatta.*
Lidércfény követte.
Könnyedén ügetni kezdett, és elhagyta a járatot.