|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.09. 23:11 - |
 Machos csendben a tó partjára ment és belebámult. A sötétség szinte égette a szemet, az átlag teremtmények például semmit sem láttak volna itt, a tóban is legföljebb a körvonalaikat vehették ki a legerősebb szeműek. Nem úgy ő. Ő kifogástalanul látta magát a tó tükrében és bár már megszokta a külsejét a sok-sok év alatt, mégis most örült, hogy egyedül van. Nem szeretett másokkal lenni, ezalól alig néhányan képeztek kivételt. Az élete kemény volt és óvatosságra, visszahúzódásra, keménységre nevelte őt. Ez volt az egyik oka, hogy miért nem mutatta ki az érzelmeit. A másik az volt, hogy keveseket érdekelt és így már nem is próbálkozot...
Ezért állt most egyedül a tó partján. Fájt ez a mostani, újabb bizonyíték, ami miatt most például nem játszott a többi eriszivel a cseppkőbarlangban. Ide hallotta őket. De nem érdekelte.
'Közülük vajon hányan fogadtak el igazán?' kesergett. Itt, egyedül, megtehette, másnak sosem mutatta volna ki ezeket a gondolatait. A sötétségben volt egyedül igazán őszinte. Máshol kemény és zárkózott. Bár a gazdája is így talált rá és valósággal kirobbantotta abból az életéből, ami korábban az övé volt, hogy helyette egy őrjítő örvénybe lökje. És az is igaz, hogy akkor és ott, szinte rögtön kapott két barátot, akik azóta is mindig vele voltak, ha kellett.
Felkapta a fejét.
'No igen..Innen nézve már nem is olyan rossz.' Visszanézett a tükörbe.
'Ha ők elfogadtak így, akkor nem lehet akkora baj. És Eris is rajong értem. Így.'
Hátat fordított a tónak és ügetni kezdett a vidám zsivaj felé.
- Kösz. - szólt hátra elmentében. - Még jó, hogy van valaki, aki mindig a megfelelő irányba tereli a gondolataim!
- Szívesen - válaszolta a sötétből egy testnélküli hang.... |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 Nemsokára elmaradt mögöttük a barlangrendszer, és Draugherit arra eszmélt, hogy a levegőt szántja. |
 - Ennek örülök.
*Megindult Draugherit mellett.* |
Visszafordult és hosszan, némán nézett Hektor szemeibe. Aztán....ennyit mondott:
- Nem.
Visszafordult, és újra nekiindult. |
*Gondolt egyet és Draugherit után lépdelt.*
- Nem veszed tolakodásnak, ha veled tartok? |
Ekkor egy pillanat alatt a pegazus tekintetébe fúrta sajátját, ami élő, ragyogó, vad lángként izzott, és vad, ragadozó-vigyorral így szólt:
- Nem kell féltened...Ahol Árny van, ott hatalmas baj van. Ezt pedig el kell intézni. Éppen nekem való feladat. A Félelem rosszabb, mint a Sötétség, de én nem a Fényhez tartozom. A látás pedig....a legrosszabb minden érzék közül. A legkönnyebben becsapható, mind közül. Nekem nincs is rá szükségem. Jó, ha van....De a sötétben látni...elég közönséges dolog nekem. A sötétben érezni....tökéletes dolog nekem. A veszély....az érezteti, hogy még élek.
Horkantott, és elfordult.
- Ha jól sejtem, Neked van elég dolgod. Mint minden főnökségi...véded a Birodalmat. Én is ezt fogom tenni. Úgyhogy ki-ki tervei szerint, a maga útján..... - mondta, míg kifelé lépdelt. |
- Nem ajánlom... Rengetegen voltak. Meg vannak is. Árnyak, Wrightek, és még ki tudja miféle szörnyek. Abban a sötétben nem lehetett semmit látni.
- Egymagadban meg kész öngyilkosság. |
Még mindig a vízre meredt.
- Izabót valaki elintézte...Aki ezt tette, még mindig odakinn kóborol szabadon. Nem éppen a bosszúvágy hajt.....hanem a tudat: ez mással is megeshet...Ezért akarom tudni a részleteket....Mi vár rám ott.....Izabó... - elharapta a mondatot. |
*Tekintetét a másik lény szemein tartotta.*
- A félelemben találtuk meg. Kihoztuk és utána hazahoztam. Részleteiben is érdekel? Ha igen, akkor pontosan mi? |
'Nem a neved érdekel...A név fontos dolog, sokmindent elárul a lényről mögötte, de engem érdekelne önmagában a lény is.'
Visszapillantott a vízre.
- Ahonnan Izabót - furán ejtette a kanca nevét - elhoztátok.....mi volt ott? |
| *~Hiszen már mondtam...~* |
Draugherit könnyedén felemelte a fejét, és a másik szemeibe nézett.
Nem szólt egy szót sem, így is jól meg tudta értetni magát.
'Ki vagy?' kérdezték az izzó szemek. |
*A tó másik oldalán álló eriszire pillantott. Szemeiben feltűntek a lángok, majd eltűnt...
Néhány pillanat múlva feltűnt a sárkánypeguni mellett.* |
Draugherit kiment a tóhoz, és belenézett.
Nem messze tőle, egy cseppkő mögött ott állt a főnökségi idegen.
Draugherit azonban alig törődött ezzel. Nagyon-nagyon elmerült sötét gondolataiba.
A tó környékén vaksötétség uralkodott, így Draugherit kissé felderült, hogy lidércként tükröződik vissza a vízen két szemének izzása. Ez valahogy....fellendítette a kedélyét....csak azt nem tudta hová... |
*Hektor a tó mellett állt.
A tó sima víztükrébe meredt és gondolkodott.* |
| Bólintott egyet, szelleme visszatért, szemei felizzottak, és Steel semmítődött. |
- Ugyan, semmiség. És igen, tudom. Épp ezért nem is maradok tovább. Az Erő legyen veletek!
*Néhány láng felcsapott a földről, és Hektor eltűnt.* |
Mágia ragyogott fel, és szarvak, pengés szárnyak, izzó pillantások tömege szegeződött az érkezőre.
Forró varázs lobogott krtte, és már csaknem bezárult volna, mikor..
- Állj! - zengett a hangja.
Nemsokára meg is jelent.
- Izabó van ezzel a lénnyel, aki mellesleg az Úrnőé. Ugye nem akartatok őrültséget csinálni?
A lények elhallgattak, Steelre bámultak, majd szétszéledtek, vissza-visszanézve a nagy csődörre.
A szellemek leemelték a sötét pegzust Hektórról, majd eltüntették valahová.
- Köszönjük, hogy elhoztad. Bocsásd meg a reakciójukat...De úgy gondolom tudod mi történt..... |
*Néhány láng kíséretében megérkezett a földalatti tó és környékéhez, de azon belül is egy érdekes helyre.
Rengeteg lényt látott. Egy különlegesebb volt mint a másik.
Aztán feleszmélt, hogy hol is van...* |
 Lightflare csak bólintott.
 - Sors bona, nihil aliud! - kiáltotta a peguni után.
Azzal kivágtatott ő is, nyomában a különös lénnyel. |
*Triopo követte a két lényt kifelé.*
- Szerencse kísérjen utatokon. - *köszönt el, azzal kiügetett az egyik általa ismert kijáraton.* |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Machos csendben a tó partjára ment és belebámult. A sötétség szinte égette a szemet, az átlag teremtmények például semmit sem láttak volna itt, a tóban is legföljebb a körvonalaikat vehették ki a legerősebb szeműek. Nem úgy ő. Ő kifogástalanul látta magát a tó tükrében és bár már megszokta a külsejét a sok-sok év alatt, mégis most örült, hogy egyedül van. Nem szeretett másokkal lenni, ezalól alig néhányan képeztek kivételt. Az élete kemény volt és óvatosságra, visszahúzódásra, keménységre nevelte őt. Ez volt az egyik oka, hogy miért nem mutatta ki az érzelmeit. A másik az volt, hogy keveseket érdekelt és így már nem is próbálkozot...
Nemsokára elmaradt mögöttük a barlangrendszer, és Draugherit arra eszmélt, hogy a levegőt szántja.
- Ennek örülök.
Lightflare csak bólintott.
- Sors bona, nihil aliud! - kiáltotta a peguni után.