|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.26. 14:09 - |
* Ari felmászott a sziklaszírt tetejére és felnézett az égre könnyes szemekkel * < vajon mit rontottam el? > |
[290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 - Értem - nyögte a kötésére meredve.
- Vajon....miért hipnotizált egyáltalán? Hisz nem vagyok a növények ismerője!.......Mi haszna lehetett belőlem? Vagy rájött, hogy tévedett és ennek köszönhetem, hogy elengedett?
Megrázta a fejét.
- Ez....olyan ijesztő! |
 Nika nagyon meglepődött ezen a "gyógyító" fán.
-Hát...hát megláttad a fát és..és hipnotizált valami.El kezdtél rohanni felé és legurultál.Aztán a fa meggyógyított....azthiszem. |
Nagy sóhajjal kinyitotta szemeit, és hirtelen megpillantotta a fát!
Mintha meg sem hallotta volna a kancát, felkelt (bár majdnem összeesett), és maga után húzva fájó szárnyát (most nem is érezte) elindult újra.
Megállíthatatlanul küzdötte előre magát, de a völgy olyan szűk volt, hogy nem is kellett messzire mennie.
Megállt a fa előtt, meredten nézte, aztán előrehajolt, és orrával megérintette az első leveleket.
Eszelős, zilált csilingelés töltötte be hirtelen a teret, ide-oda verődve a sziklafalak közt, aztán hirtelen a fa rohamosan nőni kezdett széltében!
Benőtte Bukephalost is!
A mén úgy állt a levelek és ágak közt, mintha hipnózis alatt állna, de ekkor a levelek hullani kezdtek körülötte, és megrázva fejét magához tért.
- Mi....mi történt? - kérdezte, azzal kimászott az ágak közül. Lerázta magáról a ráhullott leveleket, és ekkor vette észre, hogy szárnyán egy kicsiny, kecses ágakból összefonódott sín van, amiben mégis tudja mozgatni azt, testén pedig több helyen sebek vannak, amiken ottmaradtak a levelek.
- Mi történt? - hüledezett. |
-Te jó ég!Bukephalos!
Azonnal leszárnyallt hozzá.
-Te jó ég!Mi történt?Mit csináljak? |
Újra hátramosolygott, és kecmergett tovább.
Az ösvény oldalai hirtelen emelkedni kezdtek, lassan Bukephalos fölé értek, szinte egy kanyonban tartva őt, de nem izgult a szűkös helyen, sőt! Kezdte biztonságban érezni magát, főleg, hogy kétoldalt támaszkodhatott szárnyaival.
A hasadék kanyarodni kezdett, Bukephalos pedig kíváncsian gyorsított.
Aztán hihetetlen látvány tárult a szeme elé!
Egy kisebb, szűk völgy terült el előtte, mindenütt éles, kegyetlen kövekkel, sziklákkal. De középütt egy patak csobogott, szökdécselt, lenyűgözően tisztán, vidámmá formálva a kopár képet. Mégis, igazából a fa nyűgözte le a pegazust. Mert a patak mellett egy alacsony fa állt. De sosem látott még ehhez foghatót! Amilyen kicsi volt, olyan kecsesen nyújtózott színezüstnek látszó törzsével a víz mellett, levelei pedig vad zöldben és hófehérben pompáztak.
- Mágia - suttogta Bukephalos, és úgy érezte muszáj odamennie a fához!
Hirtelen lódult meg előre, csetlett-botlott, minden vágya és gondolata a fa lett!
Aztán valami megmozdult oldalt, bár alig vette észre szédültségében, és Bukephalos elvesztve egyensúlyát elzuhant és gurulni kezdett a lejtőn!
A sziklák csúnyán megütötték mindenét, és elgyötörten puffant le végül az éles kövekre. Egyik szárnya beakadt útközben, és most pokolian fájt.....
- Jaj - suttogta elhaló hangon. |
| -Vigyázz magadra!Nem tudom mit tennék ha legurulnál!-mondta kicsit féltve Bukhepalost. |
Megállt egy pillanatra egy biztonságos ponton, és hátramosolygott.
- Egy különleges eriszi. Nincs még olyan lény, mint Ő és két társa! De tagadhatatlan, hogy Draugherit a tökéletes egysége a sárkányoknak és a peguniknak....Emiatt elég érdekes az élete története... - különös hangon mondta az "érdekest" - de egy sor hihetetlen képessége van! Például bármilyen felületen állhat......Akár fejjel lefelé lógva is sétálhat, vagy vágtázhat egy sziklamennyezeten.......Most irigylem őt!
Óvatosan újra elindult.
- Bevallom, érdekel, hogy hová visz ez az út, mert ahogy látom egy rejtett völgybe, de nem kellemes itt egyensúlyozni! Eltartana egy darabig összeforrasztani a lábam, ha legurulok...... |
| -Ki az a Draugherit?-kérdezte röviden. |
Kíváncsian körbeforgatta a fejét, majd egy kellőképpen járható ösvényt kinézve elindult lefelé.
Szárnyait kétoldalt tartotta, farkát pedig kifeszítve, hogy egyensúlyozhasson. Kissé mókás látvány volt: mint egy naaagy, színes, röpképtelen madár, de Bukephalos inkább a patája alatt megcsikorduló, meg-meginduló kövekre figyelt. Hiába van valakinek szárnya, ha elesik, és rosszul esik, könnyen rajtaveszthet!
- Bezzeg Draugherit - morogta halkan, és arra gondolt milyen lehet fejjel lefelé csüngve száguldani a sziklán. |
-Igazat mondasz!....Veled tartok a körülnézésben!
Mosolygott Nika. |
- Oh, nem maradtál le semmiről! - mondta szinte rögtön.
- Ahogy mondtam, a viharok miatt a sziklák sivataggá lesznek, és egy idő után a sziklák születnek majd újra a homokból! Minden változik, ami kissé.....filozofikussá teszi a helyet.....Azt látod, hogy semmi sem örök! Így mindig látsz valami szépet...valami újat.....de mint halhatatlan, jobb ha nem kezdesz ragaszkodni hozzá.......
Újra nyújtózott.
- Kissé körülnéznék! |
Nika elmosolyodott!
-Igen...Hallottam erről a helyről!Kár hogy Én nem láthatom....De sebaj!Én megelégszem ezzel a hellyel is!-vidította magát. |
Megrázta tollait a nyakán.
- Akkor örülök, hogy itt vagyunk! - mondta könnyedén.
Kinyújtózott, és megnézte lába alatt a követ.
- Érdekesnek tűnik! Nem tudom tudod-e, de a pusztában Simbelmyne régészeti kutatása kezdődött el. Ez a kő itt elég sajátos, lehet, hogy érdemes lenne majd megvizsgálni....Bár nem tudom tervezik-e az idejövetelt....Hah...Ha nem találunk semmit, remekművel születhetnének ebből a sziklából!
Hirtelen újra belecsusszant a mesélő szerepébe:
- Az egyik világban, ahol jártam, hatalmas sziklák és sivatagok léteztek, és váltották egymást évtízezredek során. Magukból a sziklákból faragták azok a különleges, strapabíró, vagy épp víz nélkül élő, rendkívül mágikus lények lenyűgöző városaikat és műveiket...amik néha egyek voltak....Sosem felejtem el őket! Hihetetlen dolgokra voltak képesek az ottani művészek.... |
| -Hát Én szerintem gyönyörűek ezek a helyek!Persze megértelek!Nekem sokkal jobban tetszik itt, mint a szülőhazámban!-erre kicsit furán érezte magát. |
- Semmi, semmi - dünnyögte.
- Csak.....ahol felnőttem, minden olyan harsány, hivalkodó, tulzú, buja volt! A Szépség is. Itt minden más......De mégis látom, hogy szép! Ez....meglep. |
-Mi a baj?Olyan fura....fura ez az egész!Mi a baj?
Mérdezte kicsit aggódva Bukephalost. |
Nikára kapta tekintetét, majd visszafordult a tájhoz.
Különös kifejezés ült az arcán. |
Nika örült a sziklálknak!
'Végre egy nekem való hely!'-gondolta, majd Bukephalos mellé állt. |
| - Igen....Valóban szép - felelte merengő hangon. |
Nika kecsesen leszállt mellé.Néha egy-egy szikla mellett Nika nem nagyon látszódott.De ő ezt el is felejtette.
-Tetszik ez a hely! |
[290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Értem - nyögte a kötésére meredve.
Nika nagyon meglepődött ezen a "gyógyító" fán.