|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 16:38 - |
 *Logos elsétált a rétre, miután Machos letette a Sötétségen kívül.
A rét mellett megpillantott egy kis tavat. Szörnyen szomjas volt, ezért odaügetett a tó partjára, és mohón inni kezdett vizéből. Mikor már teleitta magát, magára pillantott. Egész teste tiszta vér volt, jobb szárnya pedig élettelenül lógott oldalán.*
- Mitszólna Crystal, ha így látna ? - *kérdezte fennhangon, de csak úgy magától.* |
[348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 Meglepődött, habár csak egy pillanatra futott át az arcán a kifejezés.
Aztán sokkal mélyebben hajolt meg a kanca előtt újra, mint köszöntésekor.
- Ez esetben sokkal több tiszteletet érdemelsz! Megváltoztattad a társam, akit megváltoztathatatlannak hittünk mindezidáig! |
 -Igen!-válaszolta egyszerűen, mosolyogva. |
Kihúzta magát.
- Mindig őket kutatom. Ha van valamiféle egész Birodalomra kiterjedő őrjárat, én a tagja vagyok.
Összehúzta szemeit, és úgy nézett a kancára.
- Mondd, nemes teremtmény, Te az a Szellő vagy, aki Dominus nevű társammal találkozott? |
Bólintott.
-S mióta keresel sötétlényeket ? |
Loyoln elkomorult és horkantott.
- Köszönöm! Fontos hír ez is...Békés és szerencsés hely ez... |
| Mosolyogtak mindketten.Az idősebbik felállt és meghajolt az idegen előtt.-Nem zavart meg semmit!A nevem Szellő, lányom pedig Pillangó.Amita én vagyok a tó... őrzője, eddig nem láttam semmit! |
Megtorpant, és ide-oda mozgatva füleit, éles pillantással végigmérte a két lényt.
Nem messze feküdtek, és Loyolnt zavarta, hogy nem szúrta ki őket előbb! Nagyon zavarta.....
Végül hirtelen elindult újra, egyenest a két lény felé.
Ott gyönyörű meghajlást mutatott be, és zengő hangján így szólt:
- Üdv! Bocsássanak meg a zavarásért hölgyeim, de fontos lenne tudnom, hogy láttak-e erre az utóbbi időben bármit, ami a Sötétségre utalt volna.... |
Nevetések törték meg a csendet.Nem is olyan távol két kanca feküdt egy fa árnyékában és vidáman tarsálogtak!Noha lehetett látni a kor kölünbségeket, az öregebbik arca olyan derűt sugárzott, mint a fiatalé...látszott rajtuk némi rokoni hasunlat!
|
| Loyoln, mint mindig, komoran, sietősen, felelőssége súlyának teljes tudatában haladt a rét mellett. |
*Kicsit oldalra döntötte a fejét, úgy hallgatta lányát.*
- Persze, repülök Én előre. - *mondta és aprót biccentett.*
- Aztán ne maradj le!
*Körbenézett, gyorsan tájékozódott és a folyó- és vízesésrendszer felé vette az irányt.
Miközben haladtak, a felhők aljáig emelkedtek, így belátva hatalmas területeket.*
(Köv. reag: "A vízes párkányok") |
 *Kibontotta szárnyait és szélesre tárta. Tollai közt azonnal megérezte a finomat átsurranó fuvallatokat, és elégedetten elmosolyodott. Pár pillanatig csak a szélre koncentrált, ami át meg átbújik pihéi közt, aztán nekiindult. Pár lépés után könnyed vágtára váltott, elrugaszkodott és... és szárnyalt!
Büszkeség töltötte el, és szélesen elmosolyodott. Csapott párat szárnyával, és Logos felé kanyarodott.*
-Bocs, apa, egyenlőre még csak nekifutásból megy. De majd gyakorolok! -*ígérte nagy komolyan, ám arcán hamar feltűnt a pajkos csillogás.*
-Na, megyünk? Te vezess, apu! Madártávlatból sajnos nem ismerem az utat... Jobb, ha előttem repülsz. Ha elfáradtam, majd előrekiabálok, rendben? De bírni fogom! -*tette hozzá gyorsan.* |
- Természetesen mehetünk repülve! - *válaszolta természetesen lányának.* - Addig is gyakorolsz.
*Kibontogatta szárnyait és felszálláshoz készülődött.*
- Csak mindent nyugodtan és úgy, ahogy eddig.
*Elrugaszkodott a földtől és a levegőbe szökkent. Kicsit fokozta a magasságot, hogy lánya kényelmesen fel tudjonk szállni. Várakozva tekintett rá.* |
-Rendben! -*bólintott és láthatóan javult a kedve.* -Azt hiszem, anyu valahol a vízesésrendszernél lesz. Hiszen Te is tudod, milyen... Imádja a vizet. -*nevetett fel.*
-Mehetnénk repülve? -*kérdezte mohó izgalommal, majd ismét felnevetett.* -Anyu nagyot nézne, ha egyszer csak letoppannánk elé. |
*Játékosan összeborzolta lánya üstökét.*
- Ugyan! Te is tudod: Ami késik, nem múlik. A képességed nem hagyott el Téged azért, mert nem nyúltál már kiscsikó korodban hozzá. Ott van a mágia, csak még alszik. - *bíztatta fiatal lányát.*
- A repülés csak akkor nehéz, ha valaki görcsösen próbálja elsajátítani. Ha érzéssel próbálod megismerni és barátoddá tenni, teljesen más a helyzet. Barátkozz vele a földön is. Beszélj hozzá, mesélj neki. Idővel válaszolni fog.
*Merengőn a távolba révedt.*
- Anyukád merre időzik? Ha gondolod, megmutathatjuk neki, milyen sokat fejlődtél! |
-Köszönöm, apa! -*mosolygott Logosra. Ő is rendkívül büszke volt magára, ám az, hogy apja megdicsérte teljesítményét, mindennél bondogabbá tette.* -Alig várom, hogy anyunak is megmutathassam. El se fogja hinni, hogy már repülök! -*lelkendezett, aztán egy picit elszontyolodva még hozzátette:* -Azt hittem, könnyebb lesz. Nem is hittem volna, hogy ennyi koncentrálást igényel a repülés. Ha Téged nézlek, apu, mindig úgy tűnik, hogy neked olyan könnyedén és egyszerűen megy.
*Elhallgatott, de aztán halkan folytatta.* -Azt hittem, gyorsabban megy majd. Mindenki azt várta, hogy már egészen kicsi csikóként repülni fogok, mert olyan erős volt bennem a Levegő ereje, és ehhez képest csak most.... Pedig még a nevemet is a nagy, Lég-elemű tündegyűrűről kaptam. |
*Logos büszkén nézett lányára. Ügyesen megoldotta az első repülés közbeni problémáját.
Búcsút intett Szellőnek és Pillangónak, majd magához húzta Wílyát és átölelte.*
- Nagyon büszke vagyok Rád. - *dícsérte lányát.* - Most már csak gyakorolnod kell. |
Miruvor, a jelenetet némán nézve, egyszercsak azon kapta magát, hogy könnycseppek csorognak le arcán. Neki nem adatott meg, hogy szülei vele maradjanak...korán elvesztette őket. Nem bírta visszafojtani keserű könnyeit, ígyhát gyorsan szárnyrakapott, és belerepült egy felhőbe. Már messze járt, könnyeivel együtt... |
Utána mosolygott volna, de inkább megtisztelte komolysággal.Ives mozdulatokkal hajolt meg, majd visszafordult lányához és gyönyörködött benne.-Milyen nagy lettél!Szebb vagy, mint én!-kiacsintott.
Csak mosolygott.
Logosékhoz fordult.-Logos, Wílya!Örülök, hogy találkoztunk.A lányommal sok megbeszélni valónk van és jó magam sem láttam még a birodalom egyes részeit.-azzal szárnyra kaptak-Remélem, még alálkozunk!-és eltűntek. |
 Komoly, jelentőségteljes pillantást vetett a fiatal pegazus kancára. A csíkos arcra szinte ki volt írva a vágyakozás a rég hiányolt anya után....Ő ebbe nem illett bele.
Hihetetlen mód mégis elmosolyodott, Szellő szemébe nézve, majd meghajolt, és egy könnyed kanyarral kifordult a rétről, és elügetett feszesen, gyorsan, nyomtalanul.... |
Dominushoz fordult.-Ha valóban így akarod.De maradhatsz, igazán nem zavarsz!-mosolygott.
Csendben figyelt!Most végre kiteljesedett a szíve!Oly rég töltöttek együtt időt....és oly hamar váltak el! |
[348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Logos elsétált a rétre, miután Machos letette a Sötétségen kívül.
Meglepődött, habár csak egy pillanatra futott át az arcán a kifejezés.
-Igen!-válaszolta egyszerűen, mosolyogva.
*Kibontotta szárnyait és szélesre tárta. Tollai közt azonnal megérezte a finomat átsurranó fuvallatokat, és elégedetten elmosolyodott. Pár pillanatig csak a szélre koncentrált, ami át meg átbújik pihéi közt, aztán nekiindult. Pár lépés után könnyed vágtára váltott, elrugaszkodott és... és szárnyalt! 
Komoly, jelentőségteljes pillantást vetett a fiatal pegazus kancára. A csíkos arcra szinte ki volt írva a vágyakozás a rég hiányolt anya után....Ő ebbe nem illett bele.