|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.22. 12:55 - |
 Nemes a párjával, Kavarkáddal poroszkált a kopár sivatgban.Vízet hoztak sokat magukkal, ha éhesek lennének akkor meg Kavarkád inycsiklandó gyepet varázsol köréjük.
|
[243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
 Rámosolygott kedvesére, s még mentek egy kicsit.Nem sokára egy fához értek, mely szinte megcáfolta a sivatag kihalt szárasságát, csak háttere emlékezetett, hogy nem egy buja erdőben vagyunk.
Felelevenítette emlékeit.-Mint látod, ez a fa nem igazán ide való!Ő az egyetlen, aki még őrzi a paradicsom emlékét, ami itt terült el!Mi istenek legtöbbször e fa alatt pihentünk....Aztán meguntuk a helyet, de a paradicsomot nem akartuk itt hagyni!Közös erővel, egy másik dimenzióba zártuk, s itt csak a puszta homok maradt.Szolgáinkat nem vihettük magunkkal, ezért felkészítattük őket a sivatagi életre!S hogy a paradicsom emléke ne vesszen el, e fát hagytuk meg örzőül!Szolgáink leszármazottai lettek az egyiptomiak, s ehhez a fához jártak tisztelegni előttünk, s áldozatokat is itt mutattak be!(Persze, amikor ez megtörtént, én még nem születtem meg.Én már az istenek végső lakhelyén jöttem világra, s ezt hallottam...) |
 Lelkes, örömteli mosollyal követte párját,amit igyekezett elfojtani, és végig szorosan a közelében maradt.
- Nekem elég csak annyi, amit megmutatsz! - mondta, miközben betartva az utasítást, átszökkent két bucka átkán. |
| -Egy nap alatt, nem hinném, hogy bebarangolhatnánk a helyet.Még én sem nagyon ismerem, de ezt a részt igen!S bevágtatott a Homokbuckás részekre.-Maradj mellettem!Aki nem sivatagi lény, könnyen itt hagyhatja a fogát!-s ugrándozni kezdett a buckákon.Sosem ment a tövükbe, mindig valamennyire leereszkedett, s úgy ugrotta át a mélyedést.-Soha ne menj a buckák tövébe!Nem tudni, mikor melyik futó homok!... |
- Meglesz! - nevetett vissza.
- De ha már úgyis itt vagyunk, nem mutatnád meg a sivatagot? Én mégnem nagyon jártam itt... |
| -De aztán éjjel húzd magadra a takarót, édes!Éjjel minusz fokok is lehetnek!-kacsintott Ködlángra pajkosan. |
- Voltaképp miért is jöttünk ide? Úgy értem....láttok valami mást, mint homokot?
 Mielőtt vita alakulhatott volna ki, gyorsan, hangosan felelt:
- Hrippa üzent! A sziklás részen talált egy lény valami nagyon érdekeset....jó lesz odamenni, kutatni. De az éjszakát töltsük itt, ez arra a legjobb hely! - javasolta, amit végül, körülnézve, mindenki elfogadott.
Hamarosan el is készült az átmeneti tábor, habár a javát mágia tartotta össze..... |
| -Igen!-mondta, hangjában két érzelemmel:boldogság....újra itthon!keserűség.....már megint itt.... |
- Hát csak ideértünk - mondta megilletődött hangot, ledobva holmiját. |
 *Nem szólt, csak vigyorgott maga elé.* |
 Úgy nevetett hátra, hogy csak úgy ragyogtak a szemei.
- Ki mondta, hogy Rád akarok vigyázni? Emlékszem hol találkoztunk! |
*Jókedvűen fölmordult a megjegyzés hallatára és folytatta nyugodt tempóját, de azért még kedvese után kiabált.*
-Csak hogy tudd, édes, tudok én magamra vigyázni a Félelemben, akár nélküled is! |
Elvigyorodott.
- Nem. Tudom, hogy nélkülem aztán sokra mennél a Félelemben! - felelte gúnyos fölénnyel, és nevetve előreszáguldott. |
*Lassított, és kissé megállt, hogy bevárja a kancát, majd mikor Cardassya odaért mellé, finom puszit nyomott kedvese arcára.*
-Lüke! Azt hitted, itthagylak? |
Visszamosolygott. Hiába, neki ez vészmegoldásként tanított trükk volt, nem lételeme.
Könnyedén suhant tovább. |
*Szauron is elmosolyodott kissé, majd lendületet véve elrúgta magát a földtől. Neki még nekifutásra sem volt szüksége, egyszerűen a magasba vetette magát, és pár hatalmas, erősteljes szárnycsapással be is érte Cardassyát.*
-Azt hiszem, én. -*rikkantotta, mikor elhúzott a kanca mellett, de azért még hátrafordult, hogy diadalittasan kedvesére vigyorogjon.* |
Felkacagott, a hang hosszú percekig áradt a sivatag csendjébe, majd szerelmesen nézett Szauronra.
- Te gondolatolvasó vagy! Valóban nem akarok a bátyám tudta nélkül házasodni! Nem lenne helyes.....
A messzeségbe pillantott.
- És valóban jobb, ha megyünk.....Jön a hajnal - mormogta, és tényleg ezerszínű fény játszott a szemhatáron.
Jövendőbelijére mosolygott.
- El is várom, hogy velem gyere! Hisz ha bebörtönöz, ki kell szabadíts! - nevetett huncut fényekkel a szemében, majd megpördült, és rövid, lendületes vágta után a levegőbe rúgta magát.
- Ki ér oda előbb? - kiáltotta kihívón. |
*Hosszú-hosszú percek múlva elszakadt kedvesétől, lágyan végigsimított Cardassya arcán, gyengéden kisimította azt az örökké rakoncátlanul a szemébe hulló tincset jegyese homlokából, aztán csak állt és gyönyörködve nézett a kanca szemébe. Örökké képes lett volna így állni, és semmi mást sem tenni, csak Cardassya szépséges vonásait nézni, ám mégis megszólalt.*
-Gyere, menjünk. Épp elég időt töltöttem ebben a forró katlanban, és a homok már igencsak az idegeimre megy. Egyébként is vissza kell menned Cardoronhoz. Biztosan aggódik érted, és az áldása nélkül mégis hogy jöhetnél hozzám? Elkísérlek, ne félj! -*mosolygott rá szelíden.* |
| Eleinte elkerekedtek a szemei, és csak elhűlten simult vőlegényéhez, majd lassan behunyta fekete szemét. |
*Szauron örömittasan felállt, és bódult mámorától kissé lassan odabújt Cardassyához, aki immár a jegye volt. Halkan súgta oda:
-Na, most jöhet az a csók! -*arcán huncut, pajkos mosoly játszott, és még mielőtt a kanca bármit felelhetett volna, szája máris szenvedélyesen megértintette a kanca ajkait.* |
Villámsujtottan állt, döbbenten nézve Szauront.
Forróság tódult az arcába, szédelgett, ahogy minden hullámzani kezdett körülötte, csak Szauron pillantása volt biztos, de az olyan erősen vonzotta magához, hogy úgy érezte belevész!
Mielőtt még összeesett volna gyorsan megrázta a sörényét, és vett néhány nagy levegőt, szorosan behunyt szemekkel.
Aztán érezte, hogy a régi kétségek hatalmukba kerítik! Kötelék....ily erős kötelék! El merje fogadni ezt az ajánlatot? Szauron nem járna jobban egy másik kancával? Mi lesz vele? Önmaga marad?
Mit tegyen? Fusson el?
Már majdnem előtörtek alóla a rózsák, hogy újra befonják, mikor a szívében mélyen hirtelen valami elcsitította a zavart.
Kinyitotta a szemeit, belenézve újra Szauron pillantásába.
Elmosolyodott.
Nem....Sosem lesz képes elfutni....Tőle nem. Már nem. Cardassya rádöbbent, hogy megváltozott. És akarja Szauront.....A kötelék már megköttetett.....
- Igen.....Hozzádmegyek...... |
[243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nemes a párjával, Kavarkáddal poroszkált a kopár sivatgban.Vízet hoztak sokat magukkal, ha éhesek lennének akkor meg Kavarkád inycsiklandó gyepet varázsol köréjük. 
Rámosolygott kedvesére, s még mentek egy kicsit.Nem sokára egy fához értek, mely szinte megcáfolta a sivatag kihalt szárasságát, csak háttere emlékezetett, hogy nem egy buja erdőben vagyunk.
Lelkes, örömteli mosollyal követte párját,amit igyekezett elfojtani, és végig szorosan a közelében maradt.
Mielőtt vita alakulhatott volna ki, gyorsan, hangosan felelt:
*Nem szólt, csak vigyorgott maga elé.*
Úgy nevetett hátra, hogy csak úgy ragyogtak a szemei.