Témaindító hozzászólás
|
2006.04.16. 16:34 - |
* Eweryn a fák közt vadul vágtat. Úgy tűnik, mint ha valahonnan menekülne. Szlalomozik a fák közt, majd felnéz az égre. Az égen megpillant egy repülő valamit, amit már nem lehetett megállapítani, hogy micsoda. Eweryn gúnyosan nyerített, majd elkezdett megintcsak vadul vágtatni. Kis idő múlva megállt, hogy kifújja magát. * - Megadom magam! - Mondta végül. |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
Nem egészen értette, de kíváncsisága erősebbnek bizonyult, és továbbra is ment Swallow után, még ha nem is tudta, merre vagy hová.
Közben a fák kicsit megsűrűsödtek, és igencsak figyelnie kellett, hogy ne gyújtson fel semmit nagy kíváncsisága közepette. |
- Egy homokszín csillogást a fák között - felelte vidáman. |
Meglepődve nézett. Majd elmosolyodva látta, ahogy Swallow kutakodva néz meg minden zugot ami mellett elmegy.
-Mit keresel?-kérdezte kíváncsian. |
- Ó igen, de nem magamtól - nézett a kancára ragyogó szemekkel.
Vidáman keresett tovább. |
Felszabadultan ügetett a mén nyomában. Elég régen járt már erdőben, először kicsit furcsán is érezte magát.
De végül megszokta az új környezetet, és meg is tetszett neki, élvezte az intenzív illatokat, a kellemes fényt, no és persze Swallow jelenlétét.
-Úgy látom te már ismered a járást.-szólalt meg elmosolyodva, majd ügetésbe váltva beérte a mént. |
Swallow szlalomozva haladt a fák közt. Vidáman horkantott majd minden lépésre, és közben veszettül forgatta jobbra-balra a fejét. |
Összecsapta állkapcsát.
'Agyalágyult csődör....' hörögte magában, kívánva, hogy felhasítsa a lény fejét, de végül inkább felágaskodotott, majd kirúgott hátra, és kilőtt a messzeségbe! |
- Szervusz Sagulon. - Mondta, majd a csodálkozását valahogy elnyomta magában.
- Eweryn vagyok. - Majd ellépkedett a lény mellett, az pedig valószínűleg utána fog eredni. |
Sietősen vágott át a fák közt, kapkodó léptekkel, feszült érzékekkel.
A fehér unikornis hirtelen tűnt fel előtte!
- Ki vagy?! |
Ew tűnik fel egy-egy pillanatra, s olykor-olykor megáll, körülnéz, majd hátra sem nézve megy tovább. Jelenleg még céltalanul kering az erdőben, nem tudja mit csináljon a barlangrendszer és a vadvidék után. Testén különböző égési nyomok, karcolások, egyébfajta sebek találhatóak. Végül hosszas gondolkozás után ( amit ugyebár nem egy helyben csinált ) elindult az ezüstös kis mező felé. |
*Két szárnyával átkarolta párját.* |
Visszafordult a szoborhoz.
Mélyen meghajolt, majd hosszan nézte az oroszlán arcát.
Aztán egetrázó hangon elkiáltotta magát:
- Utazók vagyunk, fel akarunk menni!
A következő pillanatban megrázkódott a föld, és hirtelen áttetsző, de ragyogó energiagömb vette körbe a hatalmas szobrot, és az előtte álló két lényt. Aztán emelkedni kezdett! Egyre feljebb, feljebb, szédítő magasokon is túlhaladtak már, és még így is legalább egy óra volt, hogy a félig-meddig űrben keringő várost elérjék. |
- Természetesen - *válaszolta izgatottan.* |
Kirobbantak a fák közül, és majdnem nekimentek egy hatalmas, csillámló sziklából faragott kőoroszlánnak!
- Megvan! Megtaláltuk! - nyerítette ujjongva.
- Készen állsz? |
*Szíve egyre gyorsabban vert az izgalomtól.
~Lehetséges, hogy találtak valamit? Valami számukra érdekeset?~* |
Gyorsan arra kapta a fejét.
- Gyerünk, nézzük meg! - kiáltotta, és Büszkeüstökkel az oldalán megiramodott a csillámlás felé. |
- Ez esetben elégedett vagyok! - *kiáltotta nevetve és még jobban párjához simult.
Ahogy így haladtak, valami fényes tűnt a szemébe.*
- Nézd csak... - *mutatott szárnyával.* |
- Mi, kedvesem, mi! - felelte, és cuppanós csókot adott Büszkeüstöknek.
- Rég nem vagyok csikó, de ma mégis úgy viselkedem, úgy is nézhetek ki! Ez...különös.....Ahogy az az égi csoda is, hogy hozzám jövél vala! - fejezte be cirádás meghajlással a bókot. |
*Mosolyogva konstatálta párja nevetés-kitörését.*
- Mi olyan vicces? - *kérdezte kíváncsian.
Aztán kezdett valamit kapizsgálni.*
- Vagy inkább fogalmazzak úgy, hogy kik? |
Tagadhatatlanul furcsa látvány lehetettek: a már láthatóan nem fiatal mén és a gyönyörű kanca, ahogy szárnyaikkal összekapaszkodva ide-oda nézelődnek.
Raffaello csak egy pillanatra gondolt bele, hogy lepkevadász kamasznak tűnhet, első szerelmével, egy szép nyári napon, és kirobbant belőle a nevetés. |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|