|
Témaindító hozzászólás
|
2007.09.28. 11:13 - |
 - Azok - hagyta helyben a növényre nézve.
- Persze más lenne a színe, ha nem lennénk mindketten fagyos lények - mosolyodott el finooman.
- Nos, meglepődnél, ha tudnád, hgy milyen sok sziget van a Birodalomban! Persze sokuk elrejtett, sokuk lakatlannak tűnik.....így kevesen tudják, hogy mennyi is van pontosan. Igazából senki sem tudhatja mennyi is van pontosan. A tenger pedig leginkább a vízi lények számára ismert.....De ez a hajó nemcsak utasszállító, hanem kereskedelmi hajó is. Meg persze sokminden más is...Így néha egész hosszú körutakat tesz. |
[46-27] [26-7] [6-1]
__________________________________________ |
Doom nem szólt, habár egy egész testén végighullámzó mozdulattal vállatvont. Mondhatná, hogy a tenger olyan, mint minden: veszélyes és biztonságos. Elvégre az egész élet pengeélentáncolás. A Halál mindig ott van az Életben, akár az ég kékjében a Hold, amit a Nap ragyogása takar el. Azt is mondhatná, hogy a következő hajóval hazakíséri a kancát. De Eldina annyira örülne annak, hogy "hazakerül" oda, ahol egész életében egyedül volt? Azt is mondhatta volna, hogy a leviatánnál vannak rosszabb álmok is...amiket nem űz el semmi és senki.
Néma, mély álomba merültek. |
 *A vacsora elálmosította, és Doom túlságosan is komoly és súlyos varázsról, kegyetlen dolgokról mesélt, amihez fáradt volt már. Mivel a mén lefeküdt, ő is odalépett saját ágyához a kabin másik végében, és ledőlt rá.*
-Szerinted megérkezünk valaha is? -* dünnyögte félálomban a párnájába.* - Olyan veszélyes a tenger. Túl sok rémet rejt a mély. Olyat is, melyről még csak nem is tudunk.
*Átfordult a másik oldalára, majd kissé megemelte a fejét, hogy ráláthasson a kabinablakon át bemosolygó Holdra.*
- Milyen sokat néztem a Holdat a tisztásról... Azt hiszem, túlságosan messze jöttem az erdőmtől. Hiányzik!
*Visszaejtette fejét a párnára, és lehunyta a szemeit.*
-Nem kellett volna megkérdeznem, mi az a leviatán. Rosszat fogok álmodni.
|
Elégedetten biccentett, és el is indult. Csak mikor már befordultak a folyosójukra, akkor szólalt meg:
- Mivel legtöbbször a leviatánok mindent elpuszítottak egy-egy világban, mielőtt az felocsúdhatott volna, senkinek sem volt túl sok esélye ellenállásra.....Egyszerűen túl nagyok voltak és az egy-egy világban élőktől túl messze kezdték a mágiájukat felszabadítani, hogy azok időben észrevegyék és reagáljanak....Úgy is mondhatnánk, hogy hiába akar minden rovar élni, félretéve az ellenségeskedéseiket, ha egy ökör akar letiporni mindent......
Elfintorodva a kancára villantott egy mosolyt.
- Mennyivel jobban jártunk a Sötét Nagyúrral, nemde? - humorizált sötéten.
- De azt sem hiszem, hogy ha nem voltak túlélők, akkor ez a legenda fennmaradhatott volna - tette hozzá komolyabban - Tehát vagy a harc vagy az elmenekülés lehetséges kell legyen. Mi ezen világ lakói vagyunk. Itt nincsenek leviatánok. Ez nem csak komoly ok az örömre, de annak a magyarázata is, hogy miért csak ilyen keveset tudunk róluk. Néhány teremtésmítosz ködébe vesző tudomány ez.....De tény, hogy léteznek. Egyszer az elfek meséltek egy nagyon....furcsa mesét....Amiatt tudom, hogy ezek a világpusztítók valódi élőlények....Csak nem itt és nem most.....És így ki tudhatja? Talán csak nem hallottuk a legendát, amiben valaki megállította őket vagy megtalált....valamiféle megoldást....Vagy a győzelem felettük túl régen volt, hogy emlékezhessünk. De talán emiatt is hálásak lehetünk. Talán valaki győzött....és mi azért élünk....
Odaértek a kabin elé, így előrengedte Eldinát.
- Minden lény, aki megszületik egyszer, élete végére is elér.....Biztos vagyok benne, hogy a leviatánok nem mindenhatók. De örülök, hogy nem kell a megölésük módját kutatnom......Rejtélyes dolgok ezek. Lehet, hogy a létezés nem is olyan dolog, amilyennek mi hisszük. Talán nem fekete és fehér. Így ezek a hatalmas szörnyetegek is létezhetnek......máshogy, mint élőként vagy holtként. Ki tudja? - mosolyodott el.
Az ágya határozottan tetszett neki, így elnyúlt rajta. |
 *Kirázta a hideg a hallottaktól. Miféle szörny lehet egy ilyen? Még csak elképzelni sem tudott akkora pusztító rémséget, mint amiről Doom mesélt neki. Ő egész életében a fenyvesek közt lakott, s a farkasoknál veszélyesebb lényt sosem ismert. Csakhogy a farkasok nem tombolnakesztelenül és szívtelenül, nem döntetenk romba mindent, nem hoznak pusztulást...*
-Hogy érted, hogy senki sem képes ellenállni nekik? -*kérdezte halkan, miközben megborzongott. - Azért ők is halandók, ugye? El... elpusztulhatnak, igaz? Ha... ha megölik őket... Lehetséges, hogy valaki megöljön egy leviatánt?
*Önkénytelenül is kipillantott az egyik közeli ablakon, és tekintetét sietve végigfuttatta a vizen. A tenger nyugodt és háborítatlan volt, felszíne tükörsima. Alig hullámzott, csak a hajó verte habok tajtékoztak, fodrozódtak finoman. Hátborzongató volt arra gondolnia, hogy valahol a felszín alatt egy vérszomjas, rettenetes hatalommal bíró szörnyeteg szunnyad...*
-Menjünk vissza a kabinba...! -*kérlelte a mént.* -Úgysem akartuk látni a vámpírokat vacsora közben. |
Megfordult, és mélyen a kanca szemébe nézett.
- Jegyezd meg, amit most elmondok, Egy nap az életed és még sokak életét mentheted meg. Nem sokan tudják, hogy a mágia magas fokán a csoportosítások közt van egy.....elfelejtett elnevezés. Sokféleképp nézheted a Varázst, Sokféle csoportosítás van, De ha valaha igazán hatalmas, ősi és veszélyes varázslényekről akarsz hallani, a Világpusztítók csoportja az, amit keresel. Nagyon kevés faj tartozik ide, és soha nincsnenek sokan. Ezen lények létezéséhez tér kell, különleges helyek. Nem mindenhol fordulnak elő.....De vándorolhatnak!
- A leviatán mind közül az egyik legrémítőbb.....Az ősi világtengerek tűlélője. Amikor minden nyers lett és hatalmas, az Élet első próbálkozásaikor, akkor született ez a faj is.....Vízilény, tehát ehhez az elemhez van kötve. De ha pusztítani kezd, senki és semmi nem állhat ellen neki, és a saját bűbájaival képes kilépni a tengerből.....Nem tudni miért teszik. Talán, ha túlszaporodnak.......De néha eljön az idő, hogy a leviatánok, a véghozók, kilépnek a tenger mélyéről,. ahol soká várnak némán és elporlasztják a létezést maguk körül.......A régi világok nemesei őröknek használták őket....De ma már nem tudok ilyesmiről, és minél messzebb vannak ezek a lények, annál jobb! |
-Tulajdonképpen mi az a leviatán? -*tudakolta. A legkevésbé sem szeretett volna ostobának vagy tudatlannak tűnni - kiváltképp nem Doom előtt - de az Örök Tél Birodalmán kívül élő lényekről szinte soha semmit sem hallott. Így egy olyan furcsa és különös lény létezése, mint amilyen egy leviatán lehetett, mélységesen meglepte és az újdonság varázsával hatott rá.
Nem tudta, miféle teremtmény lehet, azt azonban észrevette, hogy Doom megborzong és ebből nyomban rájött, hogy a leviatán minden bizonnyal nem egy kedves, barátságos, cirógatnivaló állatfajta.
-Bánt egy olyan? -*kérdezte.* |
- Őszinte leszek, nem tudom - húzta ki magát, és el is indult kifelé az étkezőből.
- A hajó sokszor megy olyan úton, ami számomra teljesen felesleges kitérőkkel tűzdelt keringésnek tetszik, de nemrég megtudtam, hogy a Birodalom vizei változnak. Ami azt jelenti, hogy bizonyos veszélyes helyek néha arrébb vándorolnak, és ezeket minden alkalommal meg kell keresni és ki kell kerülni, hacsak nem akarunk például leviatánnal találkozni - borzongott össze.
- Rendben - tette hozzá gyorsan - én magam sem hiszem, hogy élne itt vagy a közelben leviatán! Eléggé meg is nyugtat ez a tudat éjjelente..... - kezdte a lépcsőt róni, ami a fedélzetre vezetett. |
-Fényévekkel jobb!-*helyeselt lelkesen.* -Ezeket a finomságokat még csak hasonlítani sem lehet az Örök Tél-beli táplálékokhoz. Ami viszont a vámpírokat illeti... -*folytatta.*-...teljesen egyetértek veled. Én sem szívesen nézném végig a vacsorájukat.
*Lehajolt és egy pillanat alatt eltűntette táljáról a gyümölcsök maradékát.*
-Kéfen vajok. -*nyammogta teli szájjal, majd gyorsan megrágta és lenyelte az utolsó falatot.* -Felőlem mehetünk.
*Az asztalon álló kancsóhoz lépkedett, és jólesően beleivott a kristálytiszta folyadékba, de azon nyomban el is hátrált tőle és undorodó arccal bámulta az italt.*
-Fúj... -*nyögte, de nem foglalkozott vele sokáig. Visszafordult a mén felé.* -Mondd csak, nem tudod, mikor érkezünk meg? Jó régóta úton vagyunk már...
*Várakozóan Doomra nézett, és türelmesen figyelte, amint a mén elfogyasztja az előtte álló sárga magvakat.*
|
- Jobb, mint a fenyőágak, ugye? - mosolyodott el lazán, azután eltüntetett egy adag magot, amik aranysárgák voltak, zöld pöttyökkel.
Az asztalra nézett oldalt.
- Örülök, hogy Te nem érezted...a szagot...Elment volna az étvágyad. Azon az asztalon minden étel véres. Vér van beléjük keverve. Gondolom sötét lények, vagy talán vámpírok is utaznak most a hajón velünk.....Azért szeretném, hogy siessünk, mert én a magam részéről nem akarom nézni, ahogy esznek.....Sőt, találkozni sem szívesen találkoznék velük.... - mondta borzongva, fintorral arcán. |
-Miért, miféle asztal az?-*kérdezte, miközben Doom mellé lépkedett, és szemügyre vette a mén általi követelményeknek megfelelő étket.* -Semmi furcsát nem láttam rajta.... De ha gondolod, siethetünk. Nekem mindegy, úgyis farkaséhes voltam már.
*Lehajolt az előtte álló tálhoz, és óvatosan belekóstol a tálra halmozott gyümölcsök egyikébe. Eszméletlenül finom és zamatos volt, sokkal finomabb, mint bármi, amit valaha is evett az Örök Tél Birodalmában.*
-Hűha! -*suttogta ámuldozva és immár bátrabban folytatta a falatozást.* |
- Valóban - mondta az eszébe jutó feleletet, kissé szórakozottan.
Lassan, szinte óvakodva előrébb ment, és az egyik asztal fülé hajolva megszimatolt egy tálat. Aztán elfintorodott, és átment egy másikhoz. Újabb szimatolás következett, és ezúttal biccentett.
- Vigyázz az asztallal! - intett fejével komoran az előbb vizsgált felé.
- És kicsit igyekezzünk...Ma svédasztal lehet, mert a nap már rég lement, és nem csöngettek....A magam részéről pedig nagyon nem akarok találkozni azokkal, akiknek arra az asztalra terítettek....
Azzal fel is kapott egy almát, és két pillanat alatt eltüntette. |
*Doom nyomában lesietett a széles lépcsősoron és ő is belépett a tágas, bő fénnyel megvilágított terembe.*
-Uramisten...! -*akadt el a lélegzete. Pár percig csak némán hápogott, majd sikerült még egy szót kipréselnie magából.* -Lenyűgöző!
*Lassan körbehordozta tekintetét és körülnézett a hatalmas, ízlésesen berendezett helységben. Nyolc, szinte végtelenül hosszú asztalt látott maga előtt, s mindegyiken különböző meg kölönböző étkek sorakoztak. Voltak húsok, raguk, zöldségek, gyümölcsök, levesek, sőt, még tészták is, a finomságok gyanánt kitálalt süteményekről, pudingokról és tortákról nem is beszélve. Minden asztalon száz meg száz kristálypohár, üveg és kancsó sorakozott, színültig töltve különféle italokkal, borral és gyümölcslevekkel.*
-Hűha! -*suttogta ámuldozva.* -Ez a legbőségesebb vacsora, amit valaha láttam... |
Doom végigsietett a folyosón, majd hirtelen eltűnt egy oldalra nyíló nagy kapuboltozatban! Egy széles lépcsőn ment lefelé, de a következő szinten meg is állt. Hatalmas teremt nyúlt el előtte, akkora csillárral világítva, mint egy kamasz csikó!
- Megvan... - mormogta szórakozott mosollyal. |
*Követte Doomot, és a mén nyomán ő is kilépett a kabinból.*
-Segítenék megtalálni az étkezőt, de azt hiszem, kettőnk közül Te jobban ismered itt a járást |
- Én is éhes vagyok. De kell lennie itt egy raktárnak vagy akár étkezőnek. Nem tudom legutóbb mire alakították át. Az biztos, hogy éhen nem maradunk - mondta komolyan, és elindult kifelé.
A folyosón óvatosan körülnézett, majd kilépett.
- Azt hiszem az a páncélos alak továbbállt.....Gyerünk! - indult el a kabinajtók sora előtt. |
*Szelíden elmosolyodott. Nem felelt, csak szeretetteljesen nézett Doomra. A világért sem mondta volna ki hangosan, de magában tudta, hogy rengeteget segítettek neki a mén szavai. Valahol mélyen megnyugtatták és bátorságot adtak neki a továbblépéshez. Az elmúlt pár percben azonban túl sokszor mondta már, hogy "Igazad van!", s ezt most amúgy is kevésnek vélte volna, csak úgy, mint a szegényes "Köszönöm!"-öt, így inkább hallgatott.
Megpróbálta beleölni háláját abba az egyetlen, kedves pillantásába, amellyel Doomra nézett, s legvégül csak ennyit mondott.*
-Akkor azt hiszem, kezdhetném a változást egy kiadós vacsorával. Kissé megéheztem. |
Biccentett a kancának.
- Néha igazad van, gondolkoznunk kell és úgy leljük meg a megoldást, de ha egy fájdalomra nincs gyógyír, akkor nincs más hátra, csak az előre! - viccelődött a szavakkal.
- Nem azt mondom, hogy felejtsd el, ami történt - komorult el - Az képtelenség...Ez vagy Te, a múltad a részed, amivel kezdened kell valamit. Vagy változol, vagy nem; akarattal végigmehetsz egy sor változáson, de attól még Eldina Eldina marad....Csak épp....múltbarévedés helyett, visszanézés helyett, nézz előre vagy oldalra. Az szebb. És ha példát akarsz hallani....Hát halld: én elveszítettem a tünde-testvérem. Pokolian fáj, hisz vele nőttem fel, ő volt az egyetlen igazi barátom, akit ismertem és aki ismert, ő benne bíztam egyedül.....Nem találom, tán soha nem is fogom, pedig tűvé tettem érte a Sötétséget is! Így próbálok élni....tovább....jól....A Te fájdalmad más, mint az enyém. De ha nem tudsz rájönni az okára, ha nem tudsz küzdeni, csak hiábavalóan, akkor másik út kell.....Neked kell tudni mi a megoldás számodra...Én csak annyit tehetek, hogy elhívtalak és mutathatok új helyeket, hátha tetszik amit látsz, és talán, talán felejthetsz vagy legalábbis találsz valami jót a magányod helyett...Nézd, azt tudom, hogy a múltat nem lehet elfeledni, de talán lehet máshogy felfogni a lényegét, lehet máshogy nézni, és főleg nem kell ugyanazt folytatni örökké....Ez is valami....Megszakítani a rosszat.....Megaztán, ha úgy értetted a magányt, hogy egyedül vagy a fagyos éneddel, hát az már azóta sem igaz, hogy találkoztál velem... |
*Ő is elfordult az ablaktól, pillantását a ménre függesztette és némán, csodálkozó, furcsa tekintettel meredt Doomra. Felelni akart neki, de nem tudott. Hiába kereste, nem találta a szavakat, és fogalma sem volt, mit mondhatna minderre. Annyira megdöbbentették a csődör mondatai és gondolatai, hogy a sajátjait hirtelen képtelen volt összeszedni és egy egésszé fogni. Próbálta befogadni, igyekezett felfogni, megemészteni a hallottakat. Sokáig állt így, csöndesen. Végül nyelt egyet, és hosszú idő után most halkan megszólalt.*
-Tehát azt mondod, nézzek mindig csak előre? Hogy ne keressek okokat? -*félrepillantott, és az utolsó szavakat már csak alig hallhatóan tette hozzá.* -Mégis, hogyan szüntethetnénk meg a fájdalmat, ha egyszer nem tudjuk az okát?
*Tekintete merengővé vált, s mikor újra megszólalt, szavai révedezők és vontatottan lassúak voltak.*
-Azt hiszem... azt hiszem, igazad van! -*felpillantott, szemeivel megkereste Doom pillantását és hálásan-szelíden rámosolygott.* -Tényleg unalmas lenne, ha mind egyfomák volnánk. |
A kanca mellé lépett, ő is kinézett.
- Másság...Milyen furcsa szó - mormolta.
Aztán megrázta a fejét, és nyugodtan beszélni kezdett:
- Nem vagyok a bölcsek egyike, hogy válaszolni tudjak a kérdésedre. Nem tudom a választ.....Talán senki sem tudja. Miért élünk? Hehh...Ez olyan nehézségű kérdés, mint amilyen bizonyítani a létjogosultságunkat.....Amit tudok, azt Eris elméjéből, tanításaiból és a tapasztalataimból tudom...Sors által eleve elrendelt is lehetne az élet, de valószínű minden eleve elrendeltség voltaképp szinte önnön ellentétébe fordulhat át, ha egy apró lépést máshogy hozunk meg....Viszont ha a valóságban a midöntéseink számítanak, akkor azért leszünk mások, mint a többi lény, mert a döntéseink is mások lesznek ezáltal....És talán jobbak is! Talán ha a tündémtől nem szakadok el, sosem találkozunk...Talán ha nem hívlak el, visszamész az erdődbe, és éled tovább az életed, úgy, ahogy....Ami lehet jó is és rossz is...Túl sok a talán, ha ezen csupáncsak gondolkozni akarnánk is...Felesleges az ilyen fontos kérdéseken rágódni...Inkább élni kell az életet, nem végigfilozofálni - vont vállat.
Elfordult az ablaktól.
- Ehetnénk majd valamit! - mondta hangosan, aztán hirtelen megállt és halkan hátraszólt:
- Eris egyszerűen megoldotta az élet értelméről és a sokféleségről, másságról szóló fejtegetéseket: azt mondta, hogy ő szeret minket, mindnyájunkat, csupán azért, amik vagyunk, ez legyen elég oknak az élet értelmére, a másság pedig egyszerűen azért van, mert.....a világ tökéletes akar lenni, és csak akkor lehet tökéletes, ha minden egyes apró pont tökéletes benne....Tehát minden pontnak, minden tájnak, minden élőnek és minden élettelennek egyszerűen, alapvetően, kezdetképp benne kell lenni, és ezután törekednie kell a tökéletességre, ettől lesz szép és talán egy nap tökéletes a világ.....Élni az életünk, úgy, hogy teljes legyen - ez a fő. Te voltaképp gondolom valahol azt akarnád tudni, hgy miért magadtál magadra...Miért így alakult az életed, mert ha egyszerű barna unikornis lennél egy ménesben, talán boldogabb lettél volna....Jogos kérdés Eldina, de valószínűleg sosem kapsz rá igazi választ...Így alakult, mert kellett egy ilyen lény is a világba.....Te szép vagy. A valóságban is, és abban az értelemben is, hogy mind szépek vagyunk, mind, mert élünk... - horkantott egyet - Talán kellett egy lény, aki megbecsüli az őzeket...Mások csak buta fűevőknek vagy zsákmánynak nézi őket, Te többet tudsz róluk mint bárki!
Hátrapillantott a kancára.
- Én nem akarok ezen gondolkozni. Talán valóban van valami nagy akarat, Tudat a világban, ami irányít és az dönti el...Talán nincs és így csak a véletlen vagy valamiféle "természeti szabály" dönt...Eris mesélt egyszer egy rémületes világról.....Ő rövid ideig élt ott, de örökre megjegyezte......Abban a világban réges-rég a Sötét és a Fény túl nagy háborúba keveredett....Majdnem minden máguslény meghalt volna, ha a Fény ura nem állítja meg az időt és az egyetlen jelenlévő nem mágikus lényt is igénybevéve, paktumot kötött a Sötétség Urával. Két részre osztották a világot, és a határon nappal a Sötét, éjjel a Fény lényei őrködtek. Az Őrjárat komoly dolog volt....Főleg, hogy a Sötétség továbbra is ugyanúgy akarta a pusztítást, a Fény pedig gyűlölte ezt a szándékot és (az életet óvandó) ugyanúgy harcot akartak...Az őröknek minden határsértőt a lehető leggyorsabban el kellett kapni és visszatoloncolni....Ez nem lenne így nehéz, talán, de az egészet a mágiátlan lények elől elrejtve kellett végezni.....Ami egy-egy hatalmas sötétlény elszabadulásakor....igencsak nehéz dolog volt....Abban a világban, időnként, a mágikus lényekre, rátört a Más.....Egy furcsa..érzés, hatalmas varázs, aminek tudata van, talán maga a Mágia, és ha a lény nem tudott neki valahogy ellenállni, megölte ez a..dolog....De ha csak rövid ideig söpört át rajtad, és benne volt az életedben a varázslat, ha benned volt a képesség, akkor felébredtél...Normális, mágiátlan lényből egyszeriben különös dolgokat látó (a legtöbb normális nem látta a másokat, mert így különböztették meg egymást, ezekkel a nevekkel) illető lettél...Sok lény nem bírta elviselni, hogy a hétköznapjai színfala mögött egy sokkal bonyolultabb, esetenként szörnyű világ rejtőzik, amiben meg kell tanuljon élni....Szerinted ott miképp döntötte el az a nagy, szürke, alkonyatra emlékeztető akármi, hogy ki ébredjen fel és ki nem? Hidd el, Eldina, amikor ott mégis kitörtek harcok, sok vér folyt el a semmiért...Más a más ellen....És senki nem firtatta az okát! Hogy miért ölik egymást mégis.......Bonyolult volt, és szörnyű.....
- Hogy miért meséltem el mindezt? Csak azt akartam, hogy tudd, ez egy jó világ, jobb, mint az...Az életed lehet még jobb és tán annyira nem is volt rossz....Sosem kellett hirtelen arra kényszerülnöd, hogy nemhogy az életed, de sajt lényed változzon meg.....Rémítőn és fájdalmasan......És szerintem az sokkal fontosabb, hogy miért akarsz élni, hogy mit akarsz, mit kezdesz azzal ami vagy, mint a miértje a létnek....A fájdalom okának keresése helyett inkább szüntesd meg a fájdalmat! Néha hiába keressük az okot....Olyankor csak tenni kell.....Nem az számít miként jössz a világra - mormolta egészen halkan - hanem hogy mihez kezdesz az élet nagy ajándékával.....
Megrázta a sörényét.
- Szerintem azért különbözünk, mert egyformának unalmas lenne! - ütütte el egy buta tréfával a korábbi szónoklatot.
- És ha valóban a saját sorsom rajtam múlik, akkor a döntéseimen és a hozzám tartozók döntésein múlik, hogy milyen leszek...De néha nem tetszettek a tündém döntései sem, olyankor szembeszegültem vele, ami miatt párszor megmentettem az életét, párszor meg épp ő mentett meg engem.....Azt hiszem magunkat épp úgy formálhatjuk, gyémántkemény kitartással, mint amennyire a környezetünk is nevel minket..... |
[46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Azok - hagyta helyben a növényre nézve.