|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.01. 18:28 - |
 Korall-király és párja úgy gondolták, kirándulnak kicsikét.Noha sós vizü lények mégis megtudtak élni az édes vízben. Amikor ideértek, megpihentek, majd lazacugrósat játszottak:(nehezen) felugrottak a vízesésen keresztül, majd lecsúsztak rajta. |
[240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
Nehéz dolgok voltak ezek, amikről Westera beszélt. Csendesen hallgatta, miközben odasétált a kancához.
- A hegyeket egy társad védte a rokokkal szemben, nem? - jutott eszébe és kérdőn tekintett Westerára. - Történt vele valami? Vagy csak nem győzi egyedül? - érdeklődött tovább.
Gyengéden végigsimított egyik szárnyával szerelme arcán.
- Ne nézd ezt ennyire szigorúan... - próbálta nyugtatni a másikat - az új lények, fajok, önmagukban még nem jelentenének gondot.
Látva Westera arckifejezését, komolyabbra fordította a szót.
- Milyenek? Hogyan viselkednek? Fenyegetést jelentenek? - tette fel a szokásos kérdéseket.
Kicsit oldara biccentette a fejét.
- Nahát, most megleptél! Eddig csak úgy harcoltál? Cél nélkül? - kérdezte úgy, mint aki ezt kötve hiszi. |
Metsző pillantással válaszolt csak a megjegyzésre.
- A rokok egyre szaporodnak. A hegyek lassan teljesen az ő területükké válnak...És három új fajt számoltam a pusztaságot szegélyező mezőkön csak az elmúlt hónapban...Ez már nem játék - mondta lassan, halkan, és mindig vagány pillantása töprengővé vált, ahogy kibámult a vízre.
- Úgy érzem én csak a világok végét érem meg, más nem jut nekem. Vagdosnivaló mindig mindenhol lesz, de.....azt hiszem eljött az ideje, hogy látni akarom: miért is vagdosok. |
Wayne épp az égre bambult, amikor meghallotta a számára akkor is kedves hangot, ha az éppen csípős megjegyzéseket intézett felé.
- Nekem is hiányoztál! - kiáltotta vissza és szárnyaival elkezdett kifelé evezni a vízből.
Miután kiért a vízből, tisztes távolban megrázta magát, hogy ne fröcskölje össze teljes mértékben Westerát. Neki elég volt ennyi, hogy szinte teljesen megszáradjon furcsa, gumiszerű bőrével és tollaival.
- Tudom, hogy csak irigykedsz, amiért én nem csöpögök órákig egy megmártózás után... |
Westera kisétált a sűrűből, de az utolsó fa mellett megállt, hogy kényelmesen nekitámassza a vállát, és egy darabig csak figyelje a lebegő pegazust maga előtt.
- El fogsz puhulni! Egy nap egy rémlény kibukkan a sűrűből és csak a felázott, puha tagaid csócsálása lesz az egyetlen gondja, mert nem is kell majd veled küzdenie! - nyerítette be végül a víz fölé harsányan, és elvigyorodott. |
A vízesés lábánál lebegett a vizen. Ebben a nyári melegben csak a hajnali órákban volt még elviselhető a hőmérséklet, ilyenkor is éppencsak.
Wayne várt... Minden teliholdat követő hajnalban itt volt és várt, hogy valaki, esetleg valakik felbukkanjanak, ahogy már nagyon régen megbeszélték. Akármennyire is szólította el mindannyiukat a kötelesség, vagy kerültek nagyon messze egymástól, fontosnak tartotta, hogy legyen egy fix időpont, amikor biztosan találkoznak...
Bár a vízben könnyű célpont lehetett volna, a vízesés zaja kellőképpen elrejtette az idegenek elől, ezért olykor-olykor még el is szenderült.
A vízfelszínen való lebegés egyébként is jót tett elgyötört végtagjainak. Egyenesen úgy érezte magát, mintha szanatóriumban lenne. A folyamatos vízcsobogás, a madarak távoli csiripelése... megnyugtattál állandóan pattanásig feszült idegrendszerét. |
Westera nagyon is értékelte a másik szárnyas lény pajzsait, lévén neki ilyesmi nem volt az eszköztárában....Egy pillanat alatt besimult az egyik mögé. Aztán olyan kicsire húzta magát össze, mintha csak egy ázott hattyúfióka lenne, és kapkodta a fejét, hogy rájöjjön hol lehet a támadó.
Aminek persze a teljesen átázott szárnyaival aligha látja hasznát, hisz szinte semmit sem tud tenni....
Aztán egy pillanatra, igaz csak egyetlen pillanatra, összeszorította a kétségbeesés a szívét, mikor új irányból jött a tűzgolyó. Két támadó?!
És akkor meglátta a borzalmas felmaródást és a szaporodó keléseket a mén szárnyán....Ha az a labdacs őt találja el, selymes tollai úgy égtek volna el, hogy meglepődni sincs ideje....
Elkerekedett szemekkel bámult a másikra, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve előreszökkent, elkapta a kisebb alakot, és minden erejét bevetve hátraugrott, bevágva magukat a folyó legmélyebb részébe, a víz alá, ahol azonnal elkapta őket az Óriásvízesésből jövő elemi erejű sodor...... |
Mivel a folyó ezen részét inni jelenleg nem tudott, felemelte a fejét. Épp be akarta magát tájolni, hogy értse Westera megjegyzését, amikor ő is meghallotta a gyanús hangot.
Egy szökkenéssel megpördült, hogy pontosan szemben állhasson majd azzal, ami a reccsenést okozta. Pár végtelennek tűnő másodpercig azonban az ég világon semmi sem történt. Eközben Wayne lassan, alig hallhatóan szintén hátrált pár lépést, de csak addig, amíg a víz szintje el nem érte a hasát. Ha támadás éri őket, fontos, hogy mozgékony legyen, ami a mély vízben elég nagy kihívás lesz. Igyekezett úgy helyezkedni, hogy félig meddig a kanca elé álljon, de csak annyira, hogy azért ő is lásson.
Fehér szemeivel veszettül pásztázta a part szélén elterülő erdőt. De túlságosan sütött a nap, hogy bármit is láthasson a félhomályba burkolózott erdőben.
Aztán minden figyelmeztetés nélkül egy tűzgolyó repült ki a fák közül, egyenesen neki. Az utolsó pillanatban maga elé rántott erőtérnek köszönhetően a tűzgolyó lepattant, és nyugat felé folytatta útját. Még fel se tudott ocsúdni az előző támadásból, már jött a következő: ezúttal több, mint egy tucat tűzgolyó vette célba mindkettejüket! Wayne kiterjesztette a védelmüket szolgáló erőteret, de a kis távolság és a sebesen közeledő tűzgolyók lehetetlenné tették, hogy mindet vissza tudja verni.
Miközben minden figyelmét maguk elé fordította, meglepetésként érte a nyugatról érkező tűzgolyó. Csak az utolsó pillanatban vette észre, így pedig csak arra maradt ideje, hogy a tűzgolyó felöli szárnyát maga elé rántsa. Az érzés pokoli volt. A szárnya nem szimplán megégett, hanem mintha belülről kezdett volna égni. Érezte, ahogy a fájdalom lassan, milliméterről milliméterre egyre feljebb kúszik a testén. Képtelen volt koncentrálni és hiába voltak nyitva a szemei, egyre kevesebbet látott.
Az erőterek, amiket eddig létrehozott, továbbra is álltak. Remélte, hogy Westerának sikerült beoldalaznia az egyik mögé.
Wayne látta, ahogy sérült szárnyán gennyes kelések nőnek. Viaszos bőre sokáig bírta, de végül felszakadtak és a kifolyt méreg nyomában újabb kelések nőttek. Utolsó reményként kinyújtotta szárnyát és elmerítette a vízben. A fájdalom először csak fokozódott, de pár pillanattal később enyhülni kezdett. Megkönnyebbűlten felsóhajtott. Érezte, ahogy a feje is kezd kitisztulni. |
- Majd elviszi a sodor. Amerre a víz megy, arra végül úgyse sokaknak lesz gondjuk a kosszal - komorodott el Westera, és a messzeségbe révedt.
Aztán hirtelen valami élesen megreccsent az innenső parton, mintha egy óvatlan lopakodó alatt roppant volna el valami....és bizony elég közel volt a hang!
Westera idegesen felhorkantott és hátrálni kezdett. Lágy halcsontokká ázott főtollakkal most nagyjából semmire se megy a szárnyaival! Ezt a baklövést! |
Wayne szélesen elvigyorodott a kanca csípős megjegyzésén és megrázta vizes tollas sörényét, hogy megszabaduljon a kósza vízcseppektől.
Kicsit beljebb lépkedett a vízbe a kavicsos partról. Amikor már térdig ért a víz, megállt és belekóstolt, de szinte azonnal el is fintorodott és kicsit odébb ballagott.
- Így összekoszolni ezt a finom, friss vizet... - méltatlankodott fennhangon. |
Westera kissé felhúzta az orrát a csődör laza megjegyzésétől. Nem bírta ki, hogy ne vágjon vissza valami csípőssel!
- Hmm....Mondjuk az, aki végig tisztában volt vele, hogy követik? - vetette oda szántszándékkal fennhéjázón.
Lassan beereszkedett a mederbe, ügyelve rá, hogy hova lép. Amikor már a szügyéig ért a víz, és szinte nekitámaszthatta törzsét a sodrásnak, elmosolyodott. Beengedte szárnyait a vízbe, és nézte, ahogy lesodródik róluk a mocsok.
Egy pillanatra majdnem elnevette magát, ahogy eszébe ötlött, hogy hogyan is festhet most, elvégre a nyaka és a feje, hatalmas sörényéről nem is beszéve, még mindig a megalvadt gargoyle-vértől volt sötét és visszataszító. A hajnalrózsaszín szárnyak, a derengő gyöngyházszín test, aztán a vörösesfekete nyak és fej....Mint valami rémálomból szökött gyilkos hattyú!
Fürkésző pillantást vetett a parton álló lényre, fintornak álcázva kaján mosolyát. Vajon ő mit láthat most benne?
Végül megadta magát a vonzó langyos árnak, és újra meg újra alámerítette a fejét is. Pont mint valami hattyú. Örömmel rázogatta kitisztuló sörényét, ami mindenfelé úszott mostmát mellette a sodorban.
- Ó igen - sóhajtott megkönnyebülve és örömmel. |
Távolabbról követte Westerát, csak egy apró pont volt a távolban, mégis lehetetlen lett volna, hogy szem elől tévessze. Ahogy közeledtek a hatalmas vízezéshez, a párás levegő felfrissítette Wayne-t. Még sosem járt itt, de a látvány annyira lenyűgözte, hogy megfogadta, ezentúl rendszeresen ide fog járni. Legbelül viszont megjegyezte, hogy nem egyedül tervezi mindezt.
Wayne, ellentétben a többi pegazussal, nem rendelkezett szőrszálakkal. Testét viaszos bőr borította, a vízi lényekhez hasonló, szárnyain a tollak pedig sokkal erősebbek voltak. Sörénye és farka szintén tollakból állt.
Már messziről tudta, hogy meg fog fürdeni a vízesésben. Távolról nekilendült, és átsuhant a zuhogó víztömeg alatt. A nagy lendülettel folyó víz jópár méterrel lejjebb is lökte, mire kiért a vízesés alól, így következő alkalommal magasabban kezdett. Ezt egészen addig folytatta, amíg meg nem elégedett tisztaságával.
Végezetül ledobbant nem is olyan messze Westerától és fehér tekintetét a kancára függesztette.
- Micsoda meglepetés! Ki gondolta volna, hogy máris újra találkozunk? |
Patái lekoppantak néhány laposabb kőre, és szárnyait leengedve, de nem becsukva, felbámult a vízesésre. A többiek említették ugyan neki, hogy az Óriásvízesés nem véletlenül kapta a nevét, de hitte is, nem is, hogy mekkora a vízroham zuhanása. Aztán most mégiscsak be kellett lássa, hogy ez azért mindenképp olyasmi volt, aminek a hatása alól nem tudta kivonni magát. Akármennyit is látott már élete során!
Tűnődve közelebb evickélt a nedves köveken, és azon gondolkozott, hogy csobbanjon-e be a mederbe, vagy próbálja ki magát a vízesést, mint zuhanyt. Bár ahogy közeledett, maga a vízpára is kezdett olyan sűrű lenni a víztükörnél, és a lezuhanó áradat szétspriccelő mennyisége és ereje is úgy megnőtt, hogy utóbbiról kezdte azt hinni, hogy kifejezetten rossz ötlet lenne. A hatalmas erő persze, hogy lepucolná róla a vért, de valószínűleg össze is törné a csontjait, mint a tojáshéjat.
Kinyújtotta egyik hajnalszín szárnyát, és mélázva megérintette vele a vizet a patáitól nem is messze. Mikor is járt utoljára vízparton...? |
______________________________________________________________________ |
Ő sem tétovázott sokáig, biccentett a kancának, majd Animust követve kecsesen leszökkent a meredek sziklákon a tó partjához, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna.
A mén mellett ért földet, és már indult is tovább, futó pillantást vetve rá. |
 Biccentett, és mintha maga is ezt tervezte volna, egy szót sem szólva ezután, rögtön egy hihetetlenül meredek részre ugrott a vízesés melletti sziklás lejtőn!!! Szédítő, földrengető vágtában leszáguldott a lejtőn, és megállt alul, a robajló víz habos tavánál. Felnézett kifejezéstelen szemeivel, és várt.
|
Ezt követően csend borult rájuk, míg végül Iwehn megunta a dolgot, és a mén mellé lépett.
-Animus, menjünk!-súgta. |
- Minden társam odament. Talán nekem is ott a helyem - vetette oda. |
 -Ohh....én még nem jártam arra.Miért akartok oda menni ha szabad megkérdeznem?
|
Fürkészve figyelte Unit, végül feleszmélve megrázta a fejét.
-Én Iwehn vagyok.-biccentett rádöbbenve, hogy még be sem mutatkozott. A kíváncsiskodó lényt figyelte továbbra is, közben bólintott Animus feleletére. |
[240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Korall-király és párja úgy gondolták, kirándulnak kicsikét.Noha sós vizü lények mégis megtudtak élni az édes vízben. Amikor ideértek, megpihentek, majd lazacugrósat játszottak:(nehezen) felugrottak a vízesésen keresztül, majd lecsúsztak rajta.
Biccentett, és mintha maga is ezt tervezte volna, egy szót sem szólva ezután, rögtön egy hihetetlenül meredek részre ugrott a vízesés melletti sziklás lejtőn!!! Szédítő, földrengető vágtában leszáguldott a lejtőn, és megállt alul, a robajló víz habos tavánál. Felnézett kifejezéstelen szemeivel, és várt.
-Ohh....én még nem jártam arra.Miért akartok oda menni ha szabad megkérdeznem?