|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.03. 17:40 - |
 *Lúthien kiügetett a fák közül, és végre kiért a nyílt partra. Könnyedén beleügetett a tengerbe, és a part mentén, a sekély vízben lépkedve várta Fényvihart. Patájával ráérősen kapálta a vizet, és mind a partot, mind saját magát alaposan lefröcskölte.* |
[326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
A két fej majdnem tökéletes szinkronban bólintott egy kis félénk mosoly kíséretében.
Aztán követte a pegunit.
|
Üstökös alig láthatóan, de mosolyogva hallgatta Silmét. Teljesen igaza volt az eriszinek és ez Üstököst jó érzéssel töltötte el! Akármennyire is voltak az elmúlt napok, hónapok és évek nehezek... a kemény munka meg fogja hozni a gyümölcsét... érezte legbelül!
Az pedig nem volt kérdés, hogy mennie és segítenie kell. Ki tenné meg, ha nem ő? Vagy egyáltalán kire merné rábízni az Úrnője életét? Kire? Ha őszinte akart lenni... senkire... a társai közül se...
- Köszönöm, Silme - pillantott röviden az eriszire és egy bíztató mosolyt is megengedett magának, mielőtt a többiek után lendült volna. |
Wixr Avirnor bólintott és hátranézett. Mögötte a vita úgy pattant szét, akár egy szappanbuborék. Minden eriszi csendben nézett a kettősre.
- Ideje menni - mondta halkan, reszelős hangján a sárkány, és tengeri lényhez illő szárnyai meglebbentek.
A következő pillanatban a lény feltekergett a levegőbe, lassan, lebegve, nyilvánvalóan nem szárnyait, hanem varázst használva a repüléshez.
- Mindenki szedje össze magát. Csak éjszakára álllunk meg - mondta szárazon Zraz, és tempós ügetésben megindult a tengerpartot szegélyező erdő felé.
Wixr meg szépen utánatekergett a levegőben úszva, meg se próbálva magasabbra emelkedni, mint amennyire épp kényelmesen haladni bírt, a hasát nem a földhöz érintve.
Az összes lény követte. Kivéve Silmét. Ő Üstököshöz ment.
- Tudod.....mikor a csapatunk összeállt, semmit sem tudunk megcsinálni együtt. A varázslatunk szétverte önmagát. Újra és újra. Zraz és Taura varázsa bántott mindenkit, aki nem harcos. Wixr nem tudott beszélni velünk. Jade bántott mindenkit......Daucan meg.....Hát ő csak Daucan...Egy nap aztán Taura megsérült.....orkok.....Mind nagyon féltünk....A harcban egyre rosszabbul álltunk, és én meg Aauon nem is tudtunk olyan sokat segíteni.....Taura meg csak feküdt ott....Akkor és ott egyetlen pillanatra mindnyájan leláttunk a varázsunk....alá.....Valahogy elfogott minket az érzés, hogy a legfontosabb dolog, hogy mi összetartozunk. Ha akarod, nevezheted az érzést szeretetnek is. Minden különbségünk és a varázslataink nehézségei és árnyoldalai ellenére.....mi összetartozunk. Minden mögött és alatt....a mélyben csak ez van. És igazából ez az egyetlen lényeges erő. Akkor és ott született meg a közös varázs, és azóta sosem vesztettünk....
A kétfejű lény szinte szégyellősen vállatvont.
- Ami fontos, az átvezet a szörnyűségek labirintusán. Mert minden homályon átragyog a tisztasága és vezetni tud....a legnagyobb zűrzavaron is átjutsz az erejével.....Biztosan neked is van valami....az egész életed...alatt....Ha akarsz, kapaszkodj abba, amíg velünk vagy. Biztos segít! |
Üstökös kezdetben csak egy morgás félét hallatott, beleegyezése, vagy inkább egyetértése jeléül. Ismét a tenger felé fordult, mélyet, nagyot szippantott a sós levegőből és egy rövidke pillantást vetett az égbolt felé is.
Végül pedig csak felkászálódott a homokból. Miközben az eriszi csoport felé fordult, alaposan megrázta magát, hogy megszabaduljon a szőrére tapadt homokszemek tengerétől.
- Jól beszélsz. Haladjunk. Azalapján, amit mondtatok, nincs vesztegetni való időnk. - fordult beszélgetőtársa felé. |
A sárkány egészen vállvonásféle mozdulattal lebbentett egy aprót a szárnyain.
- Nagyjából minden, ami most a Birodalomban történik, felkavaró. Akár távol voltál, akár a közepében, amialatt létrejött.....Ebben senkitől sem különbözöl. Ha az indokaid, szándékaid, döntéseid, még mindig ugyanolyanok, akkor tulajdonképpen semmi sem változott. Úgyhogy akár haladhatnál is tovább az utadon, csak eléggé lehiggadva ahhoz, hogy nekünk is segíteni tudj..... |
Elgondolkodva fordult vissza a tenger felé.
Változott valami? Persze... szinte minden. De benne is? Hát hogy a viharba ne változott volna! Tehát megbánta a döntését, hogy elment? Nem, szó sincs róla... Sikerült elérnie, amit akart? Jelenleg azt gondolta, hogy igen... de erről bizonyosságot csak akkor nyerhet, ha mind túlélik a következő időszakot...
Mindezek mellett tisztában volt vele, hogy nagyon sokakat hagyott itt cserben, amit sosem feltételezett magáról. Mindig aktívan részt vett a Birodalom ügyeiben, ám most... idegennek tartotta magát itt, hiszen semmiről nem tudott semmit, nem volt aktív részese a birodalmi ügyeknek.
Korábban, ha valaki azt mondta volna neki, hogy két rossz közül a kisebbik rosszat kell választania, kinevette volna. Régen két rossz közül sose választott volna. Egyszerűen csak nem választott volna. Akkor ezt megtehette.
Üstökös tisztában volt azzal, hogy sokakat, de leginkább mindenkit cserben hagyott birodalomszerte. Hiába magyarázta volna bárkinek, vagy mindenkinek, hogy erre valóban szükség volt... Nem kellett, hogy mindenki megértse, vagy egyet értsen. Az ő szemében az Úrnője életben tartása felülírt mindent, minden szinten. Ha Catly sikerrel is jár nemsokára és a Birodalom nélküle is fennmarad, az Üstökösnek nem elfogadható megoldás. Egyáltalán nem is megoldás a szemében.
- Én nem bántam meg a döntéseimet és a tetteimet. - válaszolta végül egészen nyugodtan, ismét Wixr felé fordulva.
- De amíg távol voltam... könnyebb volt. Most... itt... vagy bárhol a Birodalomban... szembesülni azzal, amivel sose akartam... Felkavaró. |
A barna sárkány arcán valami furcsa kétkedésféle suhant át. Vagy talán valami egészen más....
Megnézte magának Üstököst még egyszer, jó alaposan.
- És mi változott? |
Üstökös szinte azonnal válaszolt.
- Dacból.
Wixr felé fordult.
- Egy olyan döntést kellett volna elfogadnom és támogatnom, amit egyszerűen nem tudtam megtenni. Ezért inkább elmentem, hogy bebizonyítsam, igenis van megoldás. És hogy ne kelljen végignéznem, ami következett... - az utolsó mondat végére elhalkult a hangja. |
Végig rezzenéstelenül állta a peguni tekintetét, aztán az utolsó mondatot hallva aprót fújt orrával.
- Abból senki sem tud kivezetni, csak te magadat - szusszantotta - És nincs olyan iránytű, amit valakitől bármi módon megkaphatnál, hogy segítsen az utadon...
Hátranézett a társaira megint, akik még mindig egymást marták.
- Baj.....Baj, ha nincs rend a fejedben, mert azon a mi mágiánk csak rontani fog.
Újra szusszantott-fújtatott egyet.
- Tulajdonképp miért indultál útnak, Üstökös? Mi indította el az első lépést? |
Üstökös hagyta, hogy a számára ismeretlen alakváltó lény mellé telepedjen. Csak a végefele emelte fel a fejét, hogy rá tudjon nézni és végig tudja magának mérni. Sok érzés kívánkozott ki belőle... de nem volt benne biztos, hogy szavakba is akarja őket foglalni... Az... túlságosan fájdalmas lett volna. És Wixr nem tűnt olyan lénynek, aki órákon keresztül akarná hallgatni az ő lelkizését.
Ugyanis mostmár sok-sok éve, Üstökös nagyon egyedül volt. Nem állt mellette senki, nem tudott róla senki és nem is beszélt vele igazán senki. Bár ez a fajta különös száműzetettség a saját választása volt... sokkal nehezebb volt, mint amire eredetileg készült. És mindenek előtt... sokkal, de sokkal hosszabb, mint valaha is gondolta.
Az oldaláról felhemperedett a hasára és lehunyt szemekkel mélyet sóhajtott.
- Igen - szólalt meg végül, egyenesen Wixr arcába bámulva, meglepően reszelős hangon. Ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy a peguni az elmúlt 10 évben legalább 1000 évet öregedett.
- Daucan nem tehet semmiről - folytatta, miközben visszafordult a tenger végtelenje felé - A saját lelkem labirintusa az, amiben elveszek, nem az övé... |
A fehér hippocampus nem különösebben szép, de legalább gyors alakváltás után tekergett be a vízbe Üstökös mellé, immár barna sárkányként, de ugyanúgy delfinforma farokkal.
Leheveredett a hasára a peguni mellett, közvetlen közel, mintha ezer éve barátok lennének. Kinézett a végtelen víztükör felett a horizontra és sokáig nem mondott semmit.
Akkor sem nézett Üstökösre, mikor lassan, morózusan beszélni kezdett, rekedtes, fátyolos, öreges hangján:
- Amit most megtapasztalhattál, az csak egy szikrányi kis érintés volt a mágiánkból. Azt hiszem mostmár érted miért mondjuk azt, hogy a mi varázsunkat senki sem tudja elfogni, és minden pajzson át tudunk jutni. A mi pajzsainkon viszont meglehetősen kevesen tudják elkövetni ugyanezt.
Kicsit erőltetett mozdulattal hátranézett a társaira, akik nagy hangon veszekedtek egymással, és egyáltalán nem törődtek Wixr és Üstökös kettősével.
- Aggódnak. Félnek, hogy nem fogod bírni. De én nem hiszem, hogy aggódnunk kellene miattad. Ahova megyünk, ott a nevelőd és a gyermekeid élete forog majd kockán. Tudom, hogy bízhatunk benned. Ahogy bennem is bíztak, sok-sok évvel ezelőtt, egy ennél is rettenetesebb varázzsal szemben....
A sárkányfej most először fordult Üstökös felé, és egy nagyon öreg szempár fúrta tekintetét Üstökösébe, telis-tele történetekkel, de ezekből egyetlen egyet sem engedett a peguninak, még csak megpillantani sem.
- Helyt fogsz állni. Mert elég nagy lesz a tét, hogy mindent le akarj majd küzdeni, és bármi áron helyt akarj majd állni. Én tudom. Még csak hinnem se kell benned. Tudom, hogy végig tudjuk csinálni.
A kintiek felé pillantott, egy szívdobbanás erejéig. Aztán visszanézett Üstökösre.
- Ha ez vigasztal, senkinek sem olyan rossz, mint magának Daucannak együttélni ezzel a képességgel. És ő akkor, és csakis akkor varázsol, ha muszáj. Ha harcra kerül a sor, ő lesz az utolsó, akinek a mágiája felébred. De ha így kell tennie....hát jobb, ha tudod mire számíts. Meg kell tanulnod nem elveszni a labirintusában....
A sárkány újra a horizontra nézett.
- Nem egyszerű. Nekünk sem volt az. De...ővele megvan minden esélyünk, hogy véghezvigyük a feladatunkat. Nélküle....kevesebb az esély a győzelemre. Egyszerű helyzet, nemigaz? Csak találnod kell valamit, ami miatt megéri.....Ennyi a teendő most csupán.
Silme nagyon halkan sziszegte Jade ideges és Taura reményvesztett kettősének minden riadalmát:
- Láttátok milyen rosszullett? Nem kérhetjük tőle, hogy velünk jöjjön! Képtelenség!
- Dehát szükség van rá! - vetette ellen Zrazodnir, bár maga is küzdött a saját megrendültségével.
- Szükséges vagy sem, nem vesszük hasznát, ha nem bírja az erőnket. Anélkül meg hogy védjük meg?! - nyihogta Aauon.
- De Lady Catly miatt mindenképp jönnie kell! - vetette ellen Aauon saját feje az első megszólalónak a kettősből.
- Ha leölik a csatatéren, mert csak szédeleg, aligha segíthet Lady Catlynek! - szájalt vissza Aauon első feje.
- Dehát nincs választásunk! - mondta reményvesztett stílusban a második fej.
- Vagy itthagyhattok engem - mondta halkan, színtelen hangnemben Daucan egyik feje. Habár a zömök lényen nem látszott, mind tudták, hogy Daucan nagyjából 80 évnyi fájdalmat palástol és ás el épp a lelke legmélyére előttük, a történtek után.
- Ne légy bolond. Ha választanunk kell, Üstökös marad itt, te meg jössz, és minden mást megoldunk utána...valahogy... - morogta rekedten, mérgesen, a megrázkódtatás ellen küzdve Taura.
- Igaza van....Ha minden kötél szakad, vorstandit csak találunk valamerre, rád viszont szükségünk van, hogy legalább a fiatalokat biztosan megmentsük - mondta komolyan Zrazodnir, és óvatosan megérintette egyik nagy tolla hegyével Daucan vállát.
A háromfejű lény nem felelt, de látták, ahogy a feszültség egy része távozik a testéből. Leengedte mindhárom fejét, és innentől nem beszélt. De nem is lépett el Zraz mellől.
- Akkor....legyen ez a terv? Legalább a fiatalokat mentsük meg...és Lady Catlyt....hagyjuk sorsára? - kérdezte nagyon óvatosan, halkan Silme. Csak nagy, sötét szemei ide-oda táncolása jelezte mennyire borzalmasnak érzi a helyzetet.
- Természetesen nem. Az Úrnőt sem hagyjuk magára! Mindent meg fogunk tenni érte, ha kell vorstandiak nélkül. De akkor, és csak akkor, ha a csikók már biztonságban vannak - mondta szárazon, tárgyilagosan, hozzá nem illően szigorúan, és mégis valahogy vigasztalóan Aauon. |
Üstökös úgy állt a kör közepén, mint aki a saját kivégzésére vár, méghozzá közös beleegyezéssel...
'Essünk túl rajta' - gondolta, mielőtt egymás után borították be a legkülönfélébb varázslatok.
Először hagyta, hogy mindegyik varázs akadálytalanul keresztülzúgjon rajta, csak utána piszkálgatta meg őket, nagyon óvatosan, hogy azért legyen fogalma arról, mivel áll "szemben".
Az első tapasztalat, Jade varázsa komoly kezdés volt: a legkisebb érintésre is megmarta, vagy ép ésszel felfoghatatlan fájdalom hasított belé.
'Ez szép lesz...'
Zraz varázsának érintésére úgy érezte, hogy egyenesen földbe döngölik. Szabályosan görcsbe rándultak az izmai.
Taura varázsa becsapós volt Üstökös számára: egyszer ugyanúgy büntette, mint Zrazé, máskor viszont kellemesen símogatta.
Aauon varázsának érintése finom volt. Úgy érezte, bármeddig el tudta volna viselni.
Az utolsó varázs, Daucané... kikészítette Üstököst. Az összes többinél ki tudta vonni magát a varázs hatása alól. Tudta szabályozni a saját viselkedésével, hogy mennyit akar belőlük megtapasztalni... De Daucané... ráerőltette magát, beszippantotta és nem eresztette. Hiába próbálta elengedni magát, hiába hagyott fel minden belső védelemmel és engedett teljes varázsáramlást az egész testén és a lelkén is... Egyre mélyebbre rántotta a végtelen, egyre inkább szorította a lelkét és facsarta a szívét.
- Elég. - motyogta a kérést egészen halkan maga elé. Csak remélni merte, hogy valóban kimondta az egyszerű szót, mert teljesen elvesztette a valóság és mágia közti (egyébként mindig oly egyértelműen húzódó) határt.
Úgy érezte, percek teltek el úgy, hogy nem szűnt meg az őt fojtogató varázsfolyam.
- Elég. Elég! - ismételte újra és újra, már sokkal erőteljesebben. Rá akart nézni a többiekre, hogy nyomatékosítsa a kérést, de hiába nyitotta ki a szemeit, ugyanazt látta... a griffeket, a medvebocsot, a fehér kőtornyot, az aranyszínű sárkányokat...
Aztán mintha elvágták volna, vége szakadt... minden őrület. Lassan kitisztultak a szemei, látta maga körül a lényeket és hallotta, hogy valahol, a távolban, mintha beszélnének. A szavakat még nem értette, de a saját zihálását már hallotta a saját füléből.
A tenger felé fordult, finoman odébb tolta a két lényt (nem fogta fel, kiket), akik között át akart menni és leballagott a tengerhez. Meg se állt, amíg a víz szintje csüdig nem ért, hogy akkor minden finomkodás nélkül eldobja magát és teljes egészében kinyúljon az oldalán. |
A lények összenéztek, és majdnem elnevették magukat.
Egyesével....?
Végül laza gyűrűbe húzódtak Üstökös köré.
- Ha nem ijedsz meg tőlünk és a varázsod nem támad nekünk, nem lesz semmi baj - mormolta a mellső lábain támaszkodó idős hippocampus, és hozzáadta varázsát Silme még mindig jelenlévő, szállingózó varázsához.
Ősi telek messzi szélviharai zúgtak a varázzsal, olyan messziről, hogy ha valaki elindult volna vissza a varázsszálak mentén a forrásához, belehalt volna a végtelen útba.
Jade varázsa méregről szólt, villámgyors fájdalomról, mérgeskígyók harapásáról. Túl gyors volt, túl ártalmas, hogy bárki is bele akarjon gabalyodni a mélyébe.
Zraz varázsa ökölcsapás volt a páncélon, sárkánybömbölés egy végtelen csatatéren, fékezhetetlen lendület, szenvedély és erő. Ő egyszerre volt a lovag, akinek állnia kell bármiféle ellenfél csapásait, és a sárkány, akinek el kell söpörnie a világ határait.
Taura egyszerre volt Zrazodnir méltó párja és tökéletes ellentéte: a mantikórokra hajazó brutalitás, durvaság, nyers erő ölelkezett össze a varázsában a pegazusok szépséges eleganciájával. Olyan tökéletes elegye volt két teljesen ellentétes világnak, hogy királynőnek kellett volna lennie, valamilyen durva világ uralkodó fajánál. Nem illett hozzá nemesfémek filigrán díszeiből szőtt csodaszép kalitka, ami leginkább azt tartja fogságban, aki díszként viseli....
Amazon népek vezére inkább.
Aauon varázsa nagyon hasonlított Silméére. Régi, tovatűnt időkről mesélő pegunivarázs volt, de azért peguniké. Csak épp csillagzene, csillagok közti tereken át száz és százéveken át tartó száguldás, csontba maró űrbéli hideg szőtte át meg át, és a csillagok zenéjének imádata.
Daucan adta bele a növekvő káoszba utoljára a varázsát. Mindhárom fej teljesen azonos, közönyös, szinte unott arccal meredt Üstökösre. Mintha mindennap ilyen varázsokat emelnének, olyan lények felé, mint Üstökös. Aztán az erejük, egyik pillanatról a másikra, átitatta a varázst, és magával rántotta Üstököst....
Daucan mágiája történetek százezreiből állt. Faunok táncolnak a tűz körül egy tavaszi ünnepen...Egy unikornis sikolya, amint életet ad minden világok első pegunijának, és tudja, hogy többé semmi sem lesz ugyanaz....Sötétség, vérrel keveredő sár végtelen tüskelabirintus alatt, de bárhogy is fáj, menni kell benne tovább....Griffek csapnak össze a végtelen ég magasában pegazusokon lovagló humanoidokkal.....Egy távoli toronyban vérvörösbe öltözött nőalak arcán könnyek peregnek....Egy aranyszínű medvebocs sír egy vitéz unikornis távolodó alakja után, és az apjának nevezi.....Fehér kőből torony épül, hatalmas sárkányok vigyázó szeme alatt, pedig az építmény nem az övék lesz....Aranyszínű sárkányok alakja tekereg a végtelen magasban....vagy mélyben?
Történetek, képek és érzések, és újra történetek, összeszorítva a szívet.... |
Üstökös kesernyésen elmosolyodott.
- Van más választásom?
Aztán még gyorsan hozzátette:
- Lehetőség szerint egyelőre egyesével, ha nem gond. |
Üstökös egészen jól reagált a próbára.
- Megpróbálkozol a többiekkel is? - kérdezte bizakodva Silme, apró mosollyal mindkét arcán. |
Üstökös, felkészülve mindenre, nyugodtan követte pillantásával a Silme szarvából kibontakozó varázsnyalábot.
Rengeteg gondolat kavargott a fejében az elmúlt időszakban folyamatosan, amiket nagyon nehéz volt most elcsitítania.
Először csak bizsergést érzett, ahogy az idegen varázs átáramlott rajta, aztán viszont egyre gyorsabban kezdett váltakozni a hideg és meleg, amikbe egyenesen beleborzongott. Ahogy teltek a másodpercek, felismerte, hogy ilyen élményben már volt bizony része... nagyon messze a Birodalomtól... és nem túl kellemes emlékek fűzték hozzá. Viszont arra is emlékezett, hogyha elengedi magát, szabad áramlást biztosít az idegen varázsnak, saját magán keresztül és nem próbálja meg sehogy sem megérinteni, megérteni, vagy kizárni, akkor jót tesz magával. |
A Silme nevű kétfejű unikornis gyors, már-már figyelmeztető pillantást vetett minden társára, majd előrelépett.
- Épp az a lényeg, hogy habár nehéz feladatot kell rádbízzunk, tökéletesen kell végrehajtanod! Biztonságban kell lenned, hogy segíteni tudj az Úrnőnek, míg mi megpróbáljuk elintézni, vgy legalábbis lelassítani az ellenségeit..... - mormolta komoran, mélyen Üstökös szemébe nézve sötét pillantásával - Nem tudjuk a számodra könnyebbé tenni ezt a mágiát - mondta még szinte sajnálkozva.
A másik feje szólalt meg, ami eddig óvatosan, a hangadó alá ereszkedve figyelt csupán:
- Először megmutatjuk, hogy milyen, ha egyetlen ilyen varázzsal találkozol. Utána hozzáadódik a többiek ereje - biccentett aprót oldalra, nagyjából Taura felé.
A két unikornisszarvból ezüstös, ködös, kígyózó mágiaszálak szakadtak ki, gyorsan összefonódtak egyetlen varázsnyalábba, majd feltekeredtek az unikornisfejek és Üstökös fölé, aztán rövid tétovázás után ráömlöttek Üstökös szarvára.
A peguni aligha lehetett felkészülve arra, ami átáramlott rajta, pedig Silme csak egy mágikus kézfogást kezdeményezett.
A varázs, ami beletáncolt Üstökösébe tulajdonképp közönséges unikornisvarázs kellett volna legyen. Nem is túl erős, a maga nemében. Csaképp, ha a peguni akarta volna, képtelen lett volna megismerni a mágia forrásának ismertetőbélyegét. A legtöbb varázst, hacsak nem változtatták szántszándékkal visszakövethetetlenné, még egy egészen gyenge, nem túl képzett máguslény is felmérhette úgy, hogy onnantól felismerje a lényt, aki elindította - ha újra találkozna a varázsával.
Silme varázsát képtelenség volt megismerni a forrásáig. Túl sikamlós volt, túl sejtelmes, túl idegen (habár nyilvánvalóan egyszarvúé keleltt legyen), és annak, aki megpróbálta volna teljességében átlátni, hirtelen sok-sok szálra kellett volna szétbontani a figyelmét - és a szálak mindezek után nem vezettek sehova! |
Üstökös nagyot szusszantott.
- Rendben van... - mondta, leginkább csak úgy magának, miközben próbálta megemészteni a hallottakat.
- Tehát... - kezdte lassan - azt akarjátok, hogy maradjak a védőburokban... miközben Ti... tetszés szerint mozgatjátok? - kérdezte kétkedve.
- Azért ez nem lesz egyszerű, ha nem tudom, mire készültök, illetve ha mindenféle manővert akartok vele véghezvinni... - adott hangot kétségeinek és röviden végigpillantott az eriszieken.
- De mielőtt azt hinnétek, hogy csak akadékoskodom, készen állok, ha Ti is. - biztosította a többieket.
Jobban magára szorította szárnyait és kiélesítette érzékeit.
- Lássuk, milyen a mindentől eltérő, idegen varázsotok!
Üstökösben nem fordult meg, hogy a lények rosszat akarhatnak, vagy ártani akarhatnak neki... Ám amikor ezt a kéktestű lény külön kihangsúlyozta, némiképp rossz érzés kerítette hatalmába... Nem sokat gondolkodott viszont ezen, hiszen a különleges társaság egyébként is túlerőben volt, bármikor ráronthattak volna eddig is, ha ez lett volna az eredeti céljuk.
A problémát, illetve a lehetőségét, hogy ebből probléma alakulhat ki, időlegesen elhesegette magától és teljes figyelmét a feladatra fordította. Ha valóban ez lesz az egyetlen esélyük... akkor hibátlanul kell teljesítsen. |
A hippocampus halkan felnyihogott.
- Lassan a szárnyakkal, peguni! Ahhoz, hogy velünk bírj tartani, előbb pár dolgot tisztáznunk kell!
Minden lény bólogatott, és a páncélos-tollas féllény egyenesen Üstökös elé masírozott, hogy szarvuk szinte összeért.
- Meg kell ismerd a varázsunkat! Te nem fogod tudni használni, de a következő napokban az életed, és sok más élet is múlhat rajta, hogy tudd, mikor miképp fell viselkedned, ha mi működésbe léptetjük. Tudnod kell hogyan mozdulj vele, úgy, mintha csak te magad használnád!
- A védőburok, amit emelni tudunk, sérülékeny, ha átrohansz rajta! Amikor felemeljük, benne kell maradj. Akkor is, ha gyorsan kell mozogni, és mindenkinek, csapatként - tette még hozzá a kétfejű unikornis egyik feje.
- Arról nem is beszélve, hogy ha támadni akarunk vele, még véletlen sem szabad belerepülnöd, vagy bármi módon belekeveredned - mormogta még a kétszarvú, izmos pegazus kanca. Erre a kijelentésre viszont többen meg is borzongtak.
- Először létezhozunk egy védőpajzsot föléd - döntötte el a hippocampus - Abból felmérheted miféle erővel van dolgod, és kipróbálhatod milyen, ha vele kell mozognod, bár nem te mozgatod.
- Eleinte nagyon furcsa lesz. De tartsd észben: mi nem vagyunk az ellenséged! Nem akarunk bántani - mondta most először halkan, figyelmesen a kéktestű lény egyik feje, komolyan pillantva Üstökösre.
- Az egyszerűség kedvéért elmondjuk a neveinket, hogy tudd, mikor kihez szólsz. Habár több fejük van, a társainknak csak egy neve van, ez ne zavarjon - szólalt meg újra a páncélos-tollas lény, a különleges kis trió felé biccentve egyet röviden - Én Zrazodnir vagyok.
- A nevem Wixr Avirnor - mondta a hippocampus.
- Én Jade vagyok - biccentette a csupatövis testű kirinpegazus kanca.
- Én Taura vagyok - mondta az izmos, sárkányszárnyas, kétszarvú pegazus.
- Aauon a nevünk - bólintottak mosolyogva a kék fejek.
- Silme - közölte kicsi, szinte szégyenlős mosollyal a kétfejű unikornis két feje.
- Daucan - hallatta először a hangját a háromfejű alak egyik feje, miközben mind közönyösen meredt Üstökösre. |
[326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lúthien kiügetett a fák közül, és végre kiért a nyílt partra. Könnyedén beleügetett a tengerbe, és a part mentén, a sekély vízben lépkedve várta Fényvihart. Patájával ráérősen kapálta a vizet, és mind a partot, mind saját magát alaposan lefröcskölte.*