|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.30. 07:14 - |
 Göncöl végre abba hagyta munkáját, és leszállt a Földre.Nagyon éhes volt, ezért neki látott a fűnek. Miután jóllakott, a fáradtaságtól észrese vette, de már aludt is.Délfele fog csak felébredni. |
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
Anolh kicsit nézegette a fát maga alatt, maga körül....
- Nem értem - mondta ki végül - Ha itt sok varázserő van, miért nem lenne épp az a jó, ha mindenki itt élne? Minden pegazus....
Aztán a mutatott irányba nézett.
- Helyőrség? Az mi? |
Büszkeüstök elmosolyodott.
- A Mamutfenyő fontos része a Birodalomnak. - kezdett mesélni - A tájékozódásban is segít és különösen fontos és egyedi mágiák gyűlnek pont itt össze. Ennek is köszönhető, hogy ekkorára nőtt és még folyamatosan növésben is van.
Anolhra pillantott, aki ügyesen egyensúlyozott a vastag ágon, amit kiválasztott magának.
- Fontos szerepe van, ezért az Úrnő nem engedte, hogy közvetlenül a közelébe települjön senki.
Elnézett az egyik irányba.
- Persze nem messze azért felállítottak néhány helyőrséget, de az más. |
Anolh némi mélázás után leszállt az egyik ágra. Irdatlan méretű volt ez a fenyő! Hihetetlen!
Nemet intett a nagy pegazus kérdéseire.
- Hogyhogy nem épült ide egy egész falu? Miért nem lakik itt senki??? |
Büszkeüstök legnagyobb örömére az útjuk a hatalmas mamutfenyőig zökkenőmentes volt. Anolh partner volt a játékban, nagyon ügyesen és kitartóan is repült, így igazán semmi oka nem lehetett a panaszra!
- Hogy érzed magad? Elfáradtál? - kérdezte a csikótól kedvesen, a hatalmas fenyőágak mellett lebegve. |
___________________________________________________ |
 Megrázta sörényét, majd tovább nem tűrve a bámészkodót, megszólalt.
-Remélem nem zavartatod magad odafenn!-kiabált fel a pegazusnak kissé morgósan.
-Én is azt hallottam, hogy kényelmesek a mamutfenyő ágai!-gúnyolódott.
Eléggé zavarta a pegazus álmélkodása, nem is tudta megmondani miért.Sosem szerette a tétlenkedőket, mégha ez az eriszi nem is az, most mégis csak úgy egymagában üldögélt a fa tetején.
-Talán azzal megtisztelhetnél, hogy leszállnál a földre!-morgott rá, kiemelve az utolsó pár szót. |
 Whisperwind a messzeséget fürkészte, mert úgy érezte, mintha a távolban, valahol, fontos dolgok történnének nélküle. De nem tudta megmagyarázni magának az érzést, nem tudta mit tehetne, hiszen semmi pontosabb érzékelés nem sejtette vele, hogy valahová tovább kellene mennie. Zavarbaejtő érzés volt. Mintha valami fontosat elfelejtett volna, vagy elszigetelték volna valahonnan.....
Megrázta a fejét, és furcsamód fázósan húzta össze magán tollas szárnyait. |
A csendben nem lehetett nem meghallani az érkező lény patáinak koppanását az öreg fa ágain.Szellemvihar nem mozdult, csak füleit csapta hátra.Nem igazán várt mára vendéget...
Még mindig csend volt....Szellemvihar pár pillanat múlva ellépett a fa törzyétől, hogy megnézhesse az idegen betolakodót.
Mint egy álmos kiscsikó, úgy ringatózott az ágon.A szürke unikornis hátrasunyt füllel és összeráncolt szemöldökkel méregette a lényt.... |
A mammutfenyő ősi, gigantikus faóriás volt, szinte uralta a fenyves vidékét, és a méltóságteljes jelenségtől elcsendesedett Whisperwind akkor is megállt volna itt egy kicsit, ha másért nem, hát megcsodálni a fát, ha nem áll el a szél.
De az elállt. A fekete pegazus kicsit meglepetten nézett körül, hiszen itt semmilyen tennivaló nem várhatta, az erisziek nem éltek a fenyvesben, és amúgy is kihaltnak tűnt a hely. De könnyed vitorlázással a fa felé kanyarodott, és lehuppant az egyik puha ágra, ami lágyan ringatózni kezdett a súlyától. Nem bánta. Olyan....megnyugtató és otthonos érzést keltett, amit nem is ismert igazán.
A messzeségbe révedt, és elgondolkozott hirtelen távozásán a rejtett völgyből. Nem tudta mit hagyott ott pontosan, de életében hosszú-hosszú idő óta először meglegyintette a bánat érzése. Pedig azt hitte ez sosem jut ki neki! |
Szellemvihar szinte mozdulatlanul állt az óriási mamutfenyő mellett.Mintha védené azt.A hatalmas, erős, izmos mén szigorú pillantásokkal mérte fel a terepet.
Mintegy házörző...illetve fa örző.....
Szellemvihar szíve csücske volt a fenyves....De most persze nem a mamutfenyő védelmében gyökereztek le lábai..... |
 Elég hosszú ideig baktattak az úton, mire végre megérkeztek a gyakorlópályákhoz.
A Vízi labirintusok megfelelőek lesznek, ahhoz, hogy az egész család gyakorolhasson.... |
*Szkártó értése jeléül bólintott egyet és kicsit oldalra lépett, hogy bevárja Argentot és Altinájt.
A hátralevő utat úgy tették meg, mint ahogy elkezdték.* |
-A Gyakorlópályákhoz.Ha Altináj mágiázni akar, mágiázni fog.És Argentonak sem árt a fejlődés ennyi idősen.....-mondta, majd ügetésbe kezdett. |
*Szkártó úgy ítélte, Argento és Altináj túlságosan meg van szeppenve ahhoz, hogy ismét valami rosszaságon törjék a fejüket, így párja mellé ügetett.*
- Hová megyünk? - *kérdezte csendesen, kíváncsisággal a hangjában.* |
Elgondolkodva lépkedett családja élén.Még a fenyvesben jártak, de már jóval elhagyták a hatalmas mautfenyőt.Gondolatai ide-oda szálltak.
Legutolsó kérdése magához az volt, hogy hova menjenek tovább.Megállt miután kiértek egy keskenyebb sokszor kijárt utacskára.Az út elágazott.Az egyik valószínűleg a fenyvesben kanyargott tovább s végül a Tűz Birodalmában köthetett ki.A másik viszont a Gyakorlópályák felé mehetett.
Mégegyszer felmérte a két utacskát, majd elindult a Gyakorlópályák felé vezetőn.Arra gondolt, előbb úgyis útbaejtik Folyó- és Vízesésrendszereket. |
*Szkártó először meglepetten pillantott párjára. Milyen határozottan szólt! Gyorsan rendezte arcvonásait és szárnyával maga előtt terelgetve fiait megindult Maszat mögött.
Fejét kicsit oldalra döntve nézegette a két fiatalt, ahogy fejüket lógatva baktattak apjuk után.* |
Maszat végigmérte a kicsiket, hogy minden rendben van-e.
Csak pár perc csönd után tudott újra megszólalni.Legszívesebben az aggodalom és a féltés tört volna ki belőle, de ehelyett hangjában szigor hallatszott.
-Ezentúl nem lesz kóborlás!Mit gondoltatok?Jó kis felfedezés lesz?
-Altináj!....Benned csalódtam!Meg is halhattál volna!
Ezután intett fejével, hogy elhagyják ezt a helyet.A kicsit elég nagyok ahhoz, hogy itthagyják a fenyvest.S ahogy látszik ez a hely egyre veszélyesebb.Lassú, de határozott léptekkel elindult a hatalmas mamutfenyő felé.
Argento lehajtott fejjel, elszégyelve magát kullogott apja után. |
*Fejét leengedte és szárnyaival magához húzta a két fiatalt.
Szíve a torkában dobogott, ahogy sorra végignézte Argentot és Altinájt, hogy nem esett-e bántódásuk.
Mire ideért, már nem látta fiai megmentőjét, így csak magában tudott köszönetet mondani.* |
 -Köszönöm!-suttogta a kanca után pillantva, majd visszaügetett kis családjához.
|
 Szótlanul biccentett, végig kerülve a mén pillantását, és elindult a foltos lényt kikerülve.
|
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Göncöl végre abba hagyta munkáját, és leszállt a Földre.Nagyon éhes volt, ezért neki látott a fűnek. Miután jóllakott, a fáradtaságtól észrese vette, de már aludt is.Délfele fog csak felébredni.
Whisperwind a messzeséget fürkészte, mert úgy érezte, mintha a távolban, valahol, fontos dolgok történnének nélküle. De nem tudta megmagyarázni magának az érzést, nem tudta mit tehetne, hiszen semmi pontosabb érzékelés nem sejtette vele, hogy valahová tovább kellene mennie. Zavarbaejtő érzés volt. Mintha valami fontosat elfelejtett volna, vagy elszigetelték volna valahonnan.....
-Köszönöm!-suttogta a kanca után pillantva, majd visszaügetett kis családjához.
Szótlanul biccentett, végig kerülve a mén pillantását, és elindult a foltos lényt kikerülve.