|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
 Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
 Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 -Én Jezzy vagyok!-mondta és lassan elindult az úton. |
 Egy girbe-gurba utcára mutatott.
- Ez egy hídhoz visz, ami a térhez vezető sugárútba torkollik. Sharo baja eléggé elhúzódhat......de szívesen látunk!
Elindult felfelé.
- Egyébként én Leonardo vagyok. |
Biccentett egyet.
-Még mindenképpen maradnék a városban.Legalább addig míg Sharo fel nem épül.Lemennék a szökőkutakhoz.-mondta. |
Közelebb lépett a kancához, és mélyen fejet hajtott.
- Bocsáss meg, de én nem így látom. Nem tudom mi történt, és nem akarok tolakodni, hogy mondd el, de nem szeretném, ha a Városban bajod esne, így kérlek mondd el mik a terveid. Ha távozni óhajtasz, kivezethetlek! Ha maradni akarsz, segíthetek boldogulni itt. Természetesen nem zavarlak, ha határozottan magányra vágysz, de óva intelek attól, hogy céltalanul kóborolj itt! |
| -Semmi..nincs bajom.-fordult el. |
 - Sokat - felelte könnyedén.
- De remélem eleget - mondta egy fokkal szelídebben, majd a hatalmas ablakokhoz lépett, amikből semmi sem látszott a sok sűrű fátyoltól, és félrerántotta őket sorra, ragyogó, melegen simogató, vidáman táncoló napsugarakat eresztve be.
Megfordult, és szemügyre vette Lilinát.
- Szerintem eleget maradtál ebben a teremben. Ideje kimenned. Az Élet nem vár.
Könnyedén az ajtóhoz lépdelt, szinte pont úgy, mint Vanwa Vala korábban.
Visszapillantott.
- A párod szívét is ki kell olvasztani még valakinek - szólt hátra, azzal otthagyta a fényben álldogáló, gyógyult betegnek tűnő kancát.
Nem maradt soká magára.
 Tarka-barka, színes lény vágtatott be a szobába, és hatalmasat szökkent, hogy ne essen hasra egy párnában.
- Huhh - fújt vidáman egyet, és elmosolyodott.
- Scytia vagyok! - mutatkozott be szinte harsány jókedvvel.
- Én leszek az idegenvezetőd, míg a városban vagy! Remélem éhes vagy!
Körbeugrálta a fehér kancát.
- Jobban nézel már ki! Mikor Vanwa elhozott, sokkal szürkébb voltál! |
 *Lilina álmosan nyitotta ki szemeit majd halkan ásított egyet, és felpillantott az érkezőre. Természetesen ismerte Démontangót, hiszen valaha mindketten ugyanoda tartoztak..*
-Üdv! -*motyogta még mindig kissé kábán, majd felállt és jólesően nyújtózkodott.* -Mennyit aludtam? |
- Sharo baja egészen súlyos! Kegyetlen meg fog kergülni! Nem tudom mit tehetnék! Ráadásul az a kis kanca még mindig itt kódorog a városban!
A peguni sietős léptekkel csattogott felfelé a széles lépcsőn a toronyban. Izgatott volt, és zaklatott, ide-oda kapkodva a fejét magyarázta a problémát társának.
- Felesleges aggódnunk! Eris mindig is kedvelte a vendégséget, ebben a toronyban is alszik még egy lény! Kegyetlen jól boldogul majd, az a kanca meg nem hiszem, hogy bajt csinálna....
- Nem a bajkavarás! A bajbakerülés aggaszt!
Démontangó vállatvont.
- Akkor keresd meg!
Azzal befordult Lilinához, és a kanca fekhelye mellé sétált.
- Lilina! Ideje lenne felébredned! - zengte mély, komor hangján.
Leonardo meg kiröppent az ablakon, és megfogadva az unikornis tanácsát, megkereste a fehér lényt.
- Üdv! - dobbant le a könnyező Jezzy elé.
- Segíthetek? |
*Lilina még mindig az ágyon feküdt... Szinte azonnal visszadőlt a puha, selmyes párnák közé, ahogy az a furcsa, halott-féle lény elhagyta a szobát, és pár pillanattal később már el is nyomta őt az álom...
...azóta is itt aludt az ágyban. A takarók és párnák úgy ölelték körbe, mintha egy szülő meleg, védelmező karját vonta volna köréje. És oly régóta nem aludt már békésen, igaz álmokat álmodva... Lelke sokáig volt fogoly a Nagyúr rabláncai között vergődve. Túl sokáig... s most jól esett neki az alvás. Visszamenőleg is kipihenni magát, és újra, frissen ébredni... nem is létezik ennél kellemesebb dolog.
Aludt, amióta különös jótevője itt hagyta őt, és nem is ébredt fel azóta sem. Lélegzete nyugodt és szabályos volt, mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt lélegzetvételére, szempillája meg-megrebbent olykor... Olyan volt így a párnák közt fekve, lágyan szétterülő ezüstszürke sörényével, akár az örök álmát alvó Csipkerózsika.* |
| "Hiába minden"-gondolta és elfordult.Lassan folyni kezdtek a könnyei és elindlt lépésben. |
 Vállatvont.
- Akkor maradj. Te mondtad idefelé jövet, hogy nem vagy nekem partner. Úgyhogy gondolom, most elválnak útjaink.
Kíméletlenül a kanca szemébe nézett.
- Bármit is akartál vagy reméltél tőlem vagy Sharótól, nem kapod meg. Én nem barátkozom, és nem ugrálom körbe a kancákat. Nem is áll szándékomban meglágyulni. Nem izgat mások véleménye, én ilyen kemény vagyok és kész. A puhányokat nem is bírom. Ha barátkozni akarsz és játszadozni, rosszul választottál. Sharo most is bajba került! Úgy vélem mostmár értheted, hogy miért látom elégnek magamnak őt, és neki magamat. Kettő - elég. Három - sok! Te meg nem is akarsz igazán érteni minket, csak szelidítgetni. Hát akkor inkább ég veled! Ez nem kell nekünk.
A csődör elfordult, és elindult a tülekedő lények közt. |
| -Számomra ez is jó hely.-mondta halkan. |
- A kezdet kezdet óta zavarsz - mondta azonnal. Vagyis szinte azonnal, ugyanis (tőle szokatlan módon) előtte alaposan szemgyre vette Jezzyt, főleg a kanca szemét.
De a válasz tiszta volt.
- Nyugodtan elmehetsz, biztosan van jobb hely is a Birodalomban, mint ez a sziget. |
| -Figyelj én nem akarok gond lenni.Szólj ha zavarok.-mondta halkan és Kegyetlenre nézett. |
| - Meggyógyulni egy zárt helyre - felelte tömören, nem nézve a kancára, egyre csak Sharo után bámulva. |
Az eget nézte ő is.
-Egyszerűen felkelt az ágyból és galoppozni kezdett a kikötőbe.-mondta.
-Amúgy most hova vitték el?-kérdezte. |
Az idegen második kérdéséről sem vett tudomást, ahogy másról sem, csak ment tovább, órákon át, míg végül visszatértek a városhoz. Ezúttal nem kellett koncentrálnia: nyitva állt előtte a kapu.
De nem is kellett bemennie!
 A hatalmas pegazus hirtelen eléjük suhant, és leszállt Kegyetlen elé.
Szó nélkül a tekintetébe fúrta sajátját, és némán álltak mind egy darabig.
Aztán Kegyetlen meghajolt, mire a szárnyas teremtmény leemelte a hátáról Sharót, és elvitte.
Némán álldogált az eget nézve..... |
 -Jezzy majd tud hívni!Nekem most sürgős dolgom van!-mondta és hirtelen köddé vált. |
| -Kegyetlen!-szólt előre-Az öcséd beteg?Ha igen tudok gyógyítani. |
-Felőlem.-mondta Jezzy és Kegyetlen mögött haladt.
-Bár nem tudom.Lehet ,hogy maradok egy kicsit.-mondta Eqinta aki Jezzy melett haladt. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
-Én Jezzy vagyok!-mondta és lassan elindult az úton.
Egy girbe-gurba utcára mutatott.
- Sokat - felelte könnyedén.
Tarka-barka, színes lény vágtatott be a szobába, és hatalmasat szökkent, hogy ne essen hasra egy párnában.
*Lilina álmosan nyitotta ki szemeit majd halkan ásított egyet, és felpillantott az érkezőre. Természetesen ismerte Démontangót, hiszen valaha mindketten ugyanoda tartoztak..*
Vállatvont.
A hatalmas pegazus hirtelen eléjük suhant, és leszállt Kegyetlen elé.
-Jezzy majd tud hívni!Nekem most sürgős dolgom van!-mondta és hirtelen köddé vált.