|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.29. 18:33 - |
| *A Fekete Város előtt elterülő síkságon ma egy feledhetetlen csatának lehetünk tanúi.* |
[149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
 Óvatosan követte. |
 -Oké!-mondta.
-Menjünk egyenesen azzal elindult. |
| - Fogalmam sincs.Te akartál annyira ide jönni.Hát akkor vezess. - válaszolta |
| -Na merre induljunk?-kérdezte. |
| Örült,hogy megérkeztek.Már nagyon elege lett ebből a sok teleportálásból. |
| Most jobban érkezett.Nem rogyott össze!!!! |
 Utána eredt.Olyan boldogság fogta el ami úgy tetszett, hogy szárnyakat adna!Nem ismerve fáradságot, Ködláng mellett vágtatott...azzal a furcs érzéssel szívében....
|
 Ködláng finoman elmosolyodott.
- A gazdám minden lényének kedves vidék a hegyek környéke. Csak át kell vágnunk majd az erdőn. Gyönyörű hely!
Azzal kilőtt, és szélsebes vágtában a határ felé lendült. |
| -Ugyan!Inkább legyen ez, mint egy unalmas idegenvezető!És eddig sem voltál az... |
Ködláng csodálkozva nézett Íziszre, majd elmosolyodott és mellélépett.
- Ha Te igényt tartasz egy olyan csapnivaló vezetőre, aki harcba és háborúba vezetett........ - mondta lágyan és kesernyésen, és hagyta a mondat végét elúszni a levegőben. |
| Végzett.Kiegyenesedett, s a csődör mellet némán állt.Gondolkodott egy kicsit, de szeme sarkából ködlángot fürkészte, nemakarna valamit mondani téma gyanánt.Végülis hosszú csend után elindult a sötétség határa felé.Megállt pár méternyire a csődörtől és azt mondta:-Ha jól tudom még nem ismerem egész Simbelmyne-t és nem azt mondtad körbe vezetsz!-mosolygott ravaszul. |
 Lényei már elmentek, de ő még ott maradt.A földbe állította szablyáját, mire az tollá változott.A toll lassan beivódott a földbe, és a testek között ragadt lelkek most kiszálltak, s követték Konit, majd a sötétség határán elmoromolt egy imát, mire a lélek gömbök szétszéledtek, de mindegyik az ég felé vette útját.A lány most már hazafelé tartott..... |
 Kárhozat elhagyta a Fekete Város környékét.
A határon már kissé jobban volt, de nemhogy lassított volna, hanem még jobban begyorsult. Lassan már csak egy fekete villanás volt a talaj felett!
Az erisziek meg legyezőrzerűen eloszlottak, és a hullák eltüntetésének fogtak neki. Lett belőle tombolás!
Michaelangelo újra felrepesztette a talajt, így igazán szép temetést rendeztek.
|
*Némán figyelték a távozó légiókat.
Amint messzebb kerültek volt ellenségeiktől folytatták társaik keresgélését. Szépen sorjában mindenkit megtaláltak. Aki még elég erőt érzett magában hátára vette egyik társát és megindult kifelé a sötétségből.* |
Tudta jól, hogy ennyi összegyűjtött sötét lény egy tömegben, csata, vesztes csata után, ellenséges lényekkel vegyülve.....kihozza a Sötétséget.
Kihúzta magát, és felkiáltott, hangja messze szárnyalt a légiók felett.
- Sötét lények! Nagyuratok halott, Ti pedig szabadok vagytok! Mostantól éljétek az életeteket, menjetek haza, és legyen békesség! Menjetek!
A hasalók felnéztek, aztán feltápászkodtak, és tétován, lassacskán, elindultak.
A sárkányok közül sok a Nagyúr halála után azonnal meghalt, a többi most, feleszmélve, azonnal elindult haza.
Kárhozat remegve felsóhajtott. Ennyit érhetett el.....Béke?....Talán...Egyszer....Most azonban elég befejezni a vérontást....és a háborút.
A fiatal kanca a többiekkel együtt nézte, ahogy a légiók lassan feloszlanak, és egyre nagyobb lendülettel szóródnak szét.
Aztán kicsusszant a körülötte álló testőrök gyűrűjéből, és kilőtt a Sötétség határa felé.
Nem követték, ő pedig nem nézett vissza. |
*Nyugodt tempóban repült a levegőben. Nézegette a csatateret és a volt várat.
Örült, hogy mindennek végre vége.*
*Időközben Üstökös is kihátrált a körből és társai felé vette az irányt, akik már szétszóródva keresték a sérülteket.
Jónéhány hasravágódott sötét katona mellett ment el, akik leírhatatlan pillantást vetettek rá. Mintha azon tanakodtak volna, hogy rá támadjanak, vagy sem.
Üstökös igyekezett tudomásul sem venni, amit látott. Hiszen már nincs vezérük! Megszaporázta lépteit.*
*Néhány percre rá Nenya is hasonló helyzetbe került, csak ő megállt és hosszan figyelte az egyik orkot.
Túlságosan belemerült a lény tanulmányozásába, így nem figyelt maga köré.
Mögötte egy másik ork kezdett fészkelődni.
Látóhatár volt legközelebb a fiatal kancához. Látta, ahogy az ork fészkelődik és tudta, hogy ebből sok jó nem sülhet ki.
Egy szökkenéssel ott termett az ork mellett és sziven szúrta a bestiát. Az fájdalmasan nyöszörgött, majd a földre zuhant.* |
 Steel könnyedén vágtázott tovább. |
*Zenit nem válaszolt, még csak vissza sem fordult.
Álló helyzetben kipróbálta szárnyait: csapott néhányat velük. Elégedetten nézett az undorító színű gyógymaszatra. Igaz, még nem voltak tökéletes állapotban, de ilyen rövid idő alatt remek hatást értek el. Nehezebb lesz így a repülés, de mégis gyorsabb, mint gyalog.
Elrugaszkodott a földtől, erőseket csapott szárnyaival, majd elkezdett emelkedni. Amikor elérte kinézett magasságát célba vette a sötétség kijáratát.* |
Korbácsként csapott a tájra a jéghideg kacagás.
Aztán Steel keserű hangon megszólalt:
- Asylon nem a fiam! Hazudott nekem! Nekem nincs fiam! Ami meg Eveniont illeti....igen, eriszi lett, de nem volt még köztünk soha ennyire nem közénk illő! Most sem ünnepel, hanem utánad jött! Annak idején meg a kedvedért, miattad megszökött Fényvihartól, és tiltás ellenére a Sötétségbe jött. Ne maradjon benned tévedés: nekem nincs szívem.....Nem védek senkit, oktalanul......és okkal sem, ha úgy tartja kedvem. Most pedig megkeresheted a testvéred, vagy mehetsz tovább. De ne feledd: Evenionnak nincs önálló ereje...Itt kóborolni számára....az élet vége....A Sötétség lényeit nem öltük meg. Nem is lett volna helyes. De tedd azt, amit akarsz. |
*Megrázta magát, majd alig hallhatóan beszélni kezdett.*
- Te is Asylont véded, mert a fiadnak tekinted, még ha nem is így van. Eveniont is véded, mert eriszi. - *morogta.
Előre pillantott. Gyorsan felmérte a terepet, hogy hol is van és merre kell menjen, hogy végre elhagyhassa ezt a helyet.* |
[149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Óvatosan követte.
-Oké!-mondta.
Utána eredt.Olyan boldogság fogta el ami úgy tetszett, hogy szárnyakat adna!Nem ismerve fáradságot, Ködláng mellett vágtatott...azzal a furcs érzéssel szívében....
Ködláng finoman elmosolyodott.
Lényei már elmentek, de ő még ott maradt.A földbe állította szablyáját, mire az tollá változott.A toll lassan beivódott a földbe, és a testek között ragadt lelkek most kiszálltak, s követték Konit, majd a sötétség határán elmoromolt egy imát, mire a lélek gömbök szétszéledtek, de mindegyik az ég felé vette útját.A lány most már hazafelé tartott.....
Kárhozat elhagyta a Fekete Város környékét.
Steel könnyedén vágtázott tovább.