|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.25. 22:01 - |
 Sira most jár először a birodalomban.Ez az első hely ahova ellátogatott.Nagyon tetszett, neki, boldog volt és nyugodt.Egyenlőre fogalma sem volt a sötétségről, és az itt kószáló sötét lényekről.Semmiről nem tudott.Egyedül az volt a fejében, hogy mindenhova el szeretne jutni a birodalomban.Boldogan végig ügetett a szabad parton, aztán vissza.Nézelődött, de nagyon egyedül volt.
De hirtelen a mögötte lévő sűrűben valami megmozdult.
Sira nagyon megijedt.Aztán megint megmoccant valami!
-Gyere elő, én nem félek!-remegett Sira!
Hirtelen előtört egy óriási vörös sárkány.Nem várt egy percet sem.Röktön lecsapott, de Sira félreugrott.Nem tudott semmit se tenni, az ereje túl kevés volt ehhez, még nem volt eléggé felkészülve semmire!
A sárkány egyfojtába tüzet köpött, és lecsapott...
Sira csak a lábaira bízhatta magát.
-Segítség, valaki segítsen!-kiálltotta, de reménytelenül! |
[224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 Felkapta a fejét a dobbanásra, lenyelte az utolsó falatot és köszönt:-Részemről a szerencse.-s a tóra meredt. |
 Whisperwind a Könnyek tavának partjára tartott, hogy nyugalommal és bölcsességgel töltse fel magát. Úgy érezte kell neki a pihenés ezen a helyen.
Könnyedén ledobbant, és kissé meglepődve vette tudomásul, hogy nincs egyedül.
- Üdv - köszönt azért udvariasan az idegen "lónak". |
A híres Könnyek tava!Sokan mondják, hogy ez a fájdalom helye, ide mindenki azért jár hogy kiöntse a szíve bánatát...Neki most nem volt Bánkódni valja, ismételten, csak kiváncsiságból jött ide.
"Hm.Akármennyire faádalmas hely, gyönyörű!"jegyezte meg gondolatban és legelni kezdett. |
 A csődör mellé lépett.Megérintetta a nyakát.
(reag a határhoz) |
 - Ahogy akarod. |
-Teleportáljunk?-kérdezte.
-Az valamivel gyorsabb.-mondta. |
| - Felőlem. - mondta majd lassan elindult,bár nem nagyon tudta merre menjen csak úgy ment. |
| -Na akkor megyünk?-kérdezte. |
| Lassan bólintott. |
-Nem tudom.-mondta.
-Ha nem is találunk semmit akkor legalább ezt is tudjuk ,hogy nem szellemek sem mások...csak emlékek.-mondta. |
Vállatvont.
- Ugyan minek oda menni? Nincs már ott semmi olyan dolog,ami a Sötét Úrhoz tartozott. |
-Hát akkor oda menjünk?A birodalom határához?-kérdezte.
-Vagy csak kínozzanak az emlékek?-kérdezte. |
| - Fogalmam sincs.Mikor elmenekültem nem láttam merre tartok és nem tudom jelenleg milyen távol lehetek attól a helytől.Talán a Sötétség Birodalmában teszem azt,de ez koránt sem biztos. |
| -A birodalom melyik részén állt?Az lehene egy kiindulási pont.... |
| - Kötve hiszem.Amikor a Sötét Úr elbukott,minden olyan építmény megsemmisült.Nem hiszem,hogy pont az maradt volna meg. |
-Áll még az a torony?-kérdezte.
-Lehet ,hogy azt akarják ,hogy menjünk vagy menj oda........bár nem tudhatom.... |
Egyetértően prüszkölt egyet.
- Igen.Élniük.Még élhettek volna,ha nem történik meg,ami megtörtént.Talán már nagyapa lennék...de ki tudja.Bennem óriási nyomott hagyott a látvány.Ettől pedig képtelenség szabadulni. |
Szomorúan hallgatta a történetet.
-Most lehet ,hogy majd babonásnak hiszel...de én úgy tudom ,hogy ha egy halott lény vagy szellem testben vagy gondolatunkban visszajön az azt jelenti ,hogy nem fejezte be a "munkáját".....hogy valamit még meg kell tennie.....vagy nem derült ki minden.-mondta és a csődör melett haladt. |
Mélyen felsóhajtott,majd belevágott.Közben lépkedni kezdett a part mentén és hagyta,hogy a kanca kövesse.
- Tudod,nem voltam mindig vak.Valaha volt nekem is családom,mint minden normális lénynek a Birodalomban.Volt egy párom és egy közös lányunk.Emlékszem milyen boldog voltam mikor megszületett.Hosszú karcsú kis lábai voltak és a szeme,akárcsak az anyjáé, a temperamentuma pedig az enyém volt.Mindennél jobban szerettem őket és nagyon boldogok voltunk.Ez nagyon régen történt.Abban az időben még hatalma volt a Sötét Úrnak és seregeinek. - szava kicsit elhalkult,de folytatta - Emlékszem arra a napra.Amikor minden megváltozott.Napnyugta volt és mi egy kellemes kis mezőn akartuk tölteni az estét.Ám hangos morajra lettünk figyelmesek és a következő pillanatban egy banda ork rohamozott felénk.Próbáltam védeni a családomat,de túlerőben voltak.Szinte meglasszóztak minket láncokkal és elválasztottak a lányomtól és a páromtól.Emlékszem,borzalmasan féltünk.Elráncigáltak bennünket egy toronyhoz.Az út napokba telt és a szöges láncok teljesen belevájódtak a nyakunkba.A torony magas volt,fekete és mintha csak tüskék álltak volna ki belőle.Próbáltam tenni valamit,de egyszerűen harcképtelenné tettek és az erölködésemen csak nevettek.A családomat a toronyba vezették,engem pedig a torony melletti bányában akartak alkalmazni.Teljes erőmből ellenkeztem: rúgtam,haraptam,kapartam,ágaskodtam,mindent!Majd tanácskozni kezdtek és engem is a toronyba vezettek.Fogalmam sem volt róla mi vár ránk bent,de rettegtünk.Az építményben egy nagy sötét terembe vezettek minket,csak egy apró lyukon szűrődött be egy kis fény,hogy lehessen látni valamit.Megláncolták a lábaimat és a fejemet,szóval jóformán moccani sem tudtam.Mindenütt kések és éles,gyilkoló tárgyak voltak.Újból összebeszéltek,aminek a vége egy ördögi kacagás lett.Ekkor döbbentem csak rá hová is hoztak minket.Egy kínzóterembe.Minden izmomat megfeszítve feszegettem a láncokat,de hiába.Aztán megragadták a fejem és a szememet "kifeszítették" hogy még véletlenül se tudjam becsukni.Végig kellett néznem,ahogyan megkínozzák a családom.Először a párommal,majd a lányommal végeztek.Emlékszem zokogott.Zokogott,hogy mentsem meg az életét.Még mostanság is hallom,ahogy a nevemen szólít.Nem tehettem semmit,kénytelen voltam végignézni,azon a szörnyek pedig csak nevettek a szenvedésemen.Aztán pedig én következtem.Miután mindent láttam megvakítottak,hogy ez a látvány legyen számomra az utolsó,majd engem is kínozni kezdtek.Aztán pedig hirtelen feltűnt egy erős fény.Az orkok a szemüket védték,nekem pedig eltüntek a láncaim és csak futottam.Egyre gyorsabban is gyorsabban,hogy fogalmam sem volt róla merre tartok és kész csoda volt,hogy kijutottam. - felsóhajtott - Ma már tudom,hogy akkor az Úrnőm mentett meg,de a látásomat nem tudta visszaadni.Meg kellett tanulnom vele élni. ......... Ám hiába minden,hisz még mindig a lelkemben van a seb.Még ma is látom magam előtt a halott családom és hogy kísértenek.Boldogan szólítgatnak a nevemen,mintha még mindig élnének,majd szenvedő nyerítéssel eltűnnek.Újra és újra elveszítem őket.Egy átok ez számomra.Azóta nem is vagyok olyan társasági lény és a gyászomba folytom érzelmeim. |
| -Hát izgat.-mondta és a csődör mellé lépett. |
[224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sira most jár először a birodalomban.Ez az első hely ahova ellátogatott.Nagyon tetszett, neki, boldog volt és nyugodt.Egyenlőre fogalma sem volt a sötétségről, és az itt kószáló sötét lényekről.Semmiről nem tudott.Egyedül az volt a fejében, hogy mindenhova el szeretne jutni a birodalomban.Boldogan végig ügetett a szabad parton, aztán vissza.Nézelődött, de nagyon egyedül volt.
Felkapta a fejét a dobbanásra, lenyelte az utolsó falatot és köszönt:-Részemről a szerencse.-s a tóra meredt.
Whisperwind a Könnyek tavának partjára tartott, hogy nyugalommal és bölcsességgel töltse fel magát. Úgy érezte kell neki a pihenés ezen a helyen. 
A csődör mellé lépett.Megérintetta a nyakát.
- Ahogy akarod.