|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.09. 17:05 - |
*A szökevények 1 óra menetelés után megálltak egy kicsit.
Zenit eloszlatta a mindent belepő sötétet, mielőtt még Asylon szóvá tette volna azt.
Komolya elképzelései voltak, hogy most mihez fog kezdeni, de mivel nem volt egyedül, nem is tudta, belekezdjen-e, vagy inkább mégse.
Tétován pillantott Asylon ködfelhőjéről Evenionra, majd vissza...* |
[359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Nyomban felpattant és egy csikó módjára kirúgott. Imádta a tengert, hiszen a víz volt az eleme.
-Akkor mire várunk... irány a tengerpart!-kiáltotta kitörő jókedvvel, majd vágtatni kezdett, közben hátranézett hogy Atlantica követi-e.
(reag a Napnyugta tengeréhez) |
-Oké!-mosolyodott el. |
Egy pillanatig eltűnődött, de aztán felderült, és mosolyogva Atlanticára nézett.
-Most jutott egy csodás hely az eszembe! A tengerpart! Gondoltam, egy kis helyszínváltás tetszeni fog...-mondta.- persze itt is maradhatunk, ha akarod.-tette hozzá. |
-Nem tudom.-mondta. |
Boldogan sóhajtott, majd Atlanticára nézett.
-Mihez lenne kedved?-kérdezte. |
Együtt nézték a nap keltét.Nem volt fáradt |
Örült, hogy Vándor és Shannen ilyen kedvesek voltak, de annak is, hogy most csak ketten lehettek Atlanticával. Ő is közelebb húzódott a kancához. Idöközben a nap is felkelt, és a levegő egyszerre megtelt a madarak hangos csiripelésétől. |
-Igen legyetek boldogot és elrepült.
-Ketesben.-mondta és a csődörhöz bújt. |
 'Azt hiszem,jobb lesz őket most kettesben hagyni.' - gondolta
Körülnézett,és már meg is találta,amit keresett: egy járható kis ösvényt.
Közelebb lépett a "párhoz".
- Legyetek nagyon boldogok! - mondta - Engem már vár a vándorok útja,tovább kell mennem.
Lassan elindult az ösvényen,de még visszatekintett.
- Remélem,még találkozunk.Ég veletek!
Azzal útnak is indult. |
-Ajaj, engedelmeskednem kell a hölgynek!-viccelődött, de aztán halkabban hozzátette:
-Örökké szeretni foglak, és halálomig hű leszek hozzád. Na és persze...-tette hozzá egy mosollyal.- Te se tudsz majd lekaparni magadról engem.-majd Vándorra és Shannenre nézett, akik némán és mosolyogva nézték őket.
'Mit szólnál, ha elmennénk egy másik, egy sokkal de sokkal különlegesebb helyre... csak mi ketten?' üzente Atlanticának gondolatban. |
Szőre fénylett.
-Mostmár nem tudsz lekaparni magadról azt ugye tudod?-kérdezte vicces hangom.Azzal ő is megcsókolta.
-Mostmár hűnek kell lenned és szeretned kell!-mondta és mosolygott.Ujabb puszikat nyomott a mén arcára. |
Mosolyogva nézte az eseményeket.
'Milyen romantikus.' |
Végtelen boldogság töltötte el. Azt kívánta, bár örökké így maradnának. Ránézett Atlanticára és boldogan ramosolygott.
-Szeretlek.-mondta neki érzelmekkel teli hangon. Úgy érezte, mintha ezzel az aprócska szóval pecsételte volna le az előbbi csókot. |
Hozzá bujt.Örült ,hogy egy ilyen ménnel lehet. |
Erre végképp elakadt a szava. Végül hirtelen megcsókolta a kancát. |
-Én is!-mosolygott.
-Én is így érzek.-mondta. |
-Csak nem tudom, hogy te is így érzel-e... semmit sem szeretnék erőltetni. Soha senkibe nem voltam még szerelmes, de úgy érzem, ezt az érzést, ami a szívemet majd' kirobbantja a helyéről, annak hívják.-mondta, és szárnyával gyengéden letörölte Atlantica könnyeit. |
A levegőbe emelkedett újra és onnan követte az eseményeket. |
-Csak mi?-ismételte meg gondolatait.Közben gyengéden hozzá bujt.
-Csak mi?-ismételte újra. |
- Vándor vagyok. - mondta nagyon gyorsan - De ez nem a legmegfelelőbb pillanat az ismerkedésre.
Gyorsan oda vágtázott a törött lábú Sebastianhoz.Ám mikor látta,hogy Atlantica már mellette van kicsit megtorpant,hogy történik-e valami. |
[359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
'Azt hiszem,jobb lesz őket most kettesben hagyni.' - gondolta