|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.09. 17:05 - |
*A szökevények 1 óra menetelés után megálltak egy kicsit.
Zenit eloszlatta a mindent belepő sötétet, mielőtt még Asylon szóvá tette volna azt.
Komolya elképzelései voltak, hogy most mihez fog kezdeni, de mivel nem volt egyedül, nem is tudta, belekezdjen-e, vagy inkább mégse.
Tétován pillantott Asylon ködfelhőjéről Evenionra, majd vissza...* |
[359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Megnézte saját tükörképét.
-Furcsa.-mondta és egy pej mén képét látta.A furcsa csődör rákacsintott.Elmosolyodott.
|
Nem sok kedve volt egyedül feküdni, így ő is feltápászkodott és Atlantica után ügetett. Ő a parton maradt, majd a vízbe nézett. Tükörképe mintha egy pillanatra elváltozott volna... Sebastian pislogott egyet, mire újra rendes tükörképe lett.
'Mi lehetett ez?'kérdezte magától, és belegázolt a vízbe, rátaposva hirtelen elvigyorodó tükörképére. Értetlenül állt a vízben, majd Atlanticára nézett.
-Azt mesélik, ennek a kis tónak varázsereje van...-suttogta neki. |
Atlantica felállt és a tóhoz ügetett.Csodaszép látvány tárult elé.Addig lépkedett a tóban mire patája teljesen elmerült.Az eget fürkészte. |
Ahogy Atlantica közelebb húzódott hozzá, kellemes bizsergés futott át rajta. A szél újra feltámadt, de langyos volt, mint a nyári szellő. Felborzolta mindkettőjük sörényét, mintha csak játszani akarna velük. Sebastiannak elakadt a szava... |
-Tényleg.-mondta lelkesen de halkan.
-Szép.-mondta és közelebb feküdt Sebastian-hoz. |
-Ne félj, biztos nincs semmi baja.-nyugtatta halkan Atlanticát, mivel látta, hogy Vándor már békésen szuszog egy bokor alatt. Egészen idilli volt a látvány: lassan sötétbe burkolózott az esőerdő, minden nyugodt volt, és megjelentek a csillagok is.
-Nézd csak, az ott a Göncölszekér!-suttogta a kancának, miközben szárnyával a csillagképre muatott.-Régen mindig azon gondolkodtam, hogy miért hívják Nagy Medvének is...-mosolygott magában. |
 Elmélkedve nézte a pegazus mént.
'Jó érzés lehet tartozni valahova.Még,ha csak egy helyről is van szó.'
Egészen elálmosodott,mikor megpillantotta az égen az első csillagot.Egy vastag törzsű fa mellett volt egy nagyobb bokor.Az alá feküdt be,és lassan álomba szenderült. |
-Nekem a bátyám hiányzik de remélem nincs baja.-mondta.
-Mindig megvédett és melettem volt és most nem tudunk egymásról semmit!-mondta |
A puffanásra kinyitotta a szemét, de látva, hogy csak Atlantica lefeküdt, nevetni kezdett, majd odaléptetett hozzá, és kicsit távolabb tőle ő is lefeküdt a puha, illatos fűre. Mélyen beszívta a harmatos zöld illatát.
-Annyira szeretek itt lenni!-mondta érzelmekkel teli hangon, és körülnézett. Mennyi régi emlék, mennyi boldog nap fűződik ide... |
Érdekes tekintettel nézte Sbeastiant majd hirtelen lábai összecsuklottak és így feküdt le.
-Lefeküdtem!-mondta viccesen. |
Mosolyogva nézte a két unikornis közjátékát, majd Atlantica kiáltására ő is vágtatni kezdett a dúsfüvű részre, ahol kiskorában anyjával sokat játszadozott. Elmosolyodott, és a füves kis rétre évre megállt. Szemét lehunyta, és érezte, ahogy a szél meglobogtatja sörényét, mintha egy régi barátot üdvözölne.
-Én is örülök, hogy újra itt lehetek.-suttogta, mintha a széllel diskurált volna. |
-Jó ötlet azzal leereszkedett a földre.-mondta.
-OTT!Egy dúsfüvű részre gyertek.-kiáltott és vágtázni kezdett. |
- Nem,nem vagyok - mosolygott - De azt hiszem nem véletlenül a föld az Én elemem.
Szarvával eloszlatta Atlantica varázsát,így a vízbe huppant.Kiügetett a vízből és alaposan megrázta magát.
- Lassan lemegy a nap.Jobb lenne keresni valami biztonságos helyet,ahol éjszakázhatnánk. |
Vágtázni kezdett a levegőben.
-Ez mesés!-mondta.
-Na már én sem vagyok földhöz ragadt!-mondta diadalmasan.Megállt egy ponton és szarvát Vándornak szegezte.Valami varázsige szerüt kántált és őt is megemelte.
-Te se vagy földhöz ragadt!!!-nevetett. |
Nagyot csodálkozott Atlantica hirtelen felemelkedésétől.
-Nahát!-szólalt meg végül.-Tudsz repülni? Most próbáltad ki először?-kérdezte, aztán leállította a kis 'vízhurrikánt', Vándort alacsonyan a vízbe ejtve.
-Remélem nem fájt.-mosolygott a csődörre. |
| Élvezte,ahogy lebeghet egy kicsit és jókat nevetett a kancán. |
-Talán...-gondolkodott hangosan.De nem folytattan.Szarva izzani kezdett és a levegőbe emelkedett.A fénysegítségével.
-S..Si...Sik...SIKERÜLT!!!!!!-kiáltott. |
Sebastian újra nevetni kezdett a megjegyzés hallatán.
-Most már én is látom!-kiáltotta Atlanticának.- Csak össze ne ütközz Vándorral! |
-Király!-kiáltott.
-ÉN????FÖLHÖRAGADT??????-nevetett.
-ÉN MINDIG SZÁRNYALOK!!!!!-kiáltott. |
-Várjatok csak, földhözragadt banda, majd mindjárt felrepültök!-kiáltotta, azzal egyetlen szárnycsapással a levegőbe emelkedett. Felszállt magasra, és hatalmas csobbanással a vízbe zuhant, jelentős mennyiségű vizet zúdítva a két ledöbbent unikornist.
Sebastian nagyot nevetett, majd támadt egy ötlete. Hirtelen csapdosni kezdett szárnyaival, mire örvényleni kezdett a víz, és egy kis része kiemelkedett a medréből, magával ragadva Atlanticát és Vándort. Azért ügyelt rá, hogy a kis tornádó ne forogjon túl gyorsan, és ne emelkedjen túl magasra: épp hogy csak élvezhető kis kaland legyen.
-Szóljatok ha állj!-nevetett felszabadultan. |
[359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Elmélkedve nézte a pegazus mént.