|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
-Az alkonytenger partja nagyon szép helynek ígérkezik.- Holly-ra nézett.-Akkor indulhatunk? |
Melyik részére? |
-Rendben. Nos, akkor mit szólsz...a tengerparthoz? Egy ismerősöm azut mondta, remek hely a kikapcsolódáshoz. |
Felőlem akárhova mehetünk.-válaszolta. |
-Igen, láttam.-sandított a lény felé Spartan, aki szemlátomást épp Xerminával diskurált.'No lám, máris van aki lefoglalja'gondolta magában.
-Szóval Holly, hová lenne kedved menni? Valami csöndesebb helyre, vagy ahol zajlik az élet?-kérdezte a kancára nézve. |
Roquen-nel.Ő egy régebbi lény.
Ngayon tombolós kedvében van.-válaszolta. |
-Elmondta, hogy anya találkozott egy régi ismerősével, akinek Xerminával ugyanaz a gazdája. Igaz, velem ő ezt már közölte-gondolatban.-majd a kancára nézett.-És te kivel beszéltél az előbb? |
Holly megvárta míg Spartan utoléri.
Mit mondott neked Xermina?-kérdezte kissé féltékeny arcal. |
Mélyet sóhajtott. 'Nem gondoltam volna, hogy így sül el a dolog'-gondolta, de továbbra is Holly-val maradt. A fejében a kanca utolsó mondata zakatolt.
-Tetszel nekem.... |
 Elhúzott lefelé zuhantában a felfelé indult pegazus mellett, de rá sem nézett.
Hóvihara újra feltámadt, így Roquen suhanni kezdett a talaj felett, hóval terítve be mindent és mindenkit!
Fergeteges jókedve volt újra!
Aztán megpillantotta a különös unikornist, aki szintén a pusztaság elhagyásán igyekezett, csak éppen akárhogy futott, Roquen gyorsabb volt. Pillanatokon belül utolérte, aztán elzúgott mellette.
- Remélem nem találtalak el! - kiáltotta. |
 Xermina nem tdott hipnotizálni.Tévedés!Csak Spartan szíve több felé húzta a lelkét és ezért nem tudott dönteni.De nem baj Xermina túléli.
-Menj csak!Menj csak a Hollyddal!
Azzal vágtázni kezdett a pusztaság határa felé. |
-Viszlát!-kiáltotta Vad Szél után, majd Xermina megjegyzésére felkapta a fejét.
-Méreg? Ó igen, anya már gondolatban közölte, hogy rátalált.-de nagyot nézett, mikor a kanca rámosolygott, és elindult, annak reményében, hogy ő utánamegy. Igen ám, de Holly egy ideje a magasban körözött már, s mikor felnézett látta, hogy valaki beleütközött. Kiáltani akart neki, de aztán rájött, hogy nincs komoly baj. Visszanézett Xerminára, aki lassú ügetésben haladt tovább. Majd Holly-ra.
-Jézusom, most mi legyen?-mondta halkan. Majd hirtelen valamit észlelt. Egy hang nélküli dobbanést, ami Xermina felől jött.
-Hipnotizál...-gondolta megdöbbenve, és minden teketória nélkül elszáguldott onnan, egyenesen Holly-hoz és a furcsa, fehér pegazushoz. |
- Igaz - mondta vállvonogatva.
- Nos, kívánom, hogy jól érezd majd magad! Én szeretem a Birodalmat. Neked sincs már okod bármiféle félelemre! A Sötét Nagyúrnak vége! Oda mehetsz, ahova akarsz, szabadon! Élvezd a szabadságot, ahogy én! - mondta újra kitörő örömmel eltelve, és lecsapott a talajra.
Leszállt, és vágtázni kezdett. |
De legalább járt valamerre nem úgy mint én.Végülis jobb sokkal jobb mint egyedül.-válaszolta |
| - Eléggé. Spartan? Az a fiatal kölyök? Hm, ő se olyan régi még, bár elég sokat vánorolt már pár helyen, hogy azokat ismerje - mondta kíméletlenül tisztán és őszintén. |
Igen még kissé új vagyok.De szerencsére Spartan segít.Tudod még nem ismerem ezt a környéket.-mondta.
Te régóta vagy itt? |
- Roquen a nevem. Örülök, hogy nincs semmi gond - válaszolta tárgyilagos hangon.
- Te vagy az egyik új lény, ugye? |
Hello!-szolt.
Nincs bajom.Nyugi.Ki vagy?-kérdezte.
Én Holly vagyok. |
 Bólintott Spartannak.
Úgy tűnik 2méteres körzetben egyedül volt.Nem ment Xermina után, hanem egy más irányba."Szerelem..."gondolta magában megvetően...."Ha én választok párt, akkor biztos nem így lesz a vége....Szegény Spartan...." |
Roquen megdöbbentően önfeledt volt ma!
De hát legyőzték a Sötétséget, éltek, nem elég ok ez az örömre?!
Kavargott, kanyargott, felszárnyalt, majd lezuhant, és még elszabadult hóviharának is örült, ami körben körötte tépázta a világot! Hatalmas, tollpihe-forma hópihéi is puhák voltak, bármilyen erővel is kavarta őket a vadul táncoló, süvítő szél!
A fiatal csődör nevetett, és fergeteges légi mutatványokat csinált a tomboló hófúvásában!
Észre sem vette, hogy átláthatatlan viharával betévedt a pusztaságba, és amilyen gyors volt, bizonyára hamar maga mögött is hagyta volna a kopár vidéket, ha nem ütközik neki valakinek a levegőben!
Elcsodálkozva meredt rá az aranyszínű pegazus kancára.
- Bocsáss meg! Nem akartam bajt okozni! Ugye nem sérültél meg? - mondta szinte rögtön szégyenkezve. Micsoda hatamas szégyen! Nekimenni valakinek! Hogy lehetett ennyire eszetlen?!
A hóvihara is tovatűnőben volt, ahogy lehűlt a jókedve mámora.
Körülpillantott, és ekkor vette csak észre, hogy a kancán kívül meg jópára időznek alant.
'Csak ez hiányzott......Az egész Birodalom tudni fogja micsoda szarvashibát vétettem...' gondolta elsötétülő képpel, és mostmár vidámsága utolsó szikrái is odalettek.
Pár pillanatig még az is megfordult a fejében, hogy elszáguld innen, de végül elvetette. Ő már nem kiscsikó! Ha ostobaságot csinált, el fogja viselni a következményeit...... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Elhúzott lefelé zuhantában a felfelé indult pegazus mellett, de rá sem nézett.
Xermina nem tdott hipnotizálni.Tévedés!Csak Spartan szíve több felé húzta a lelkét és ezért nem tudott dönteni.De nem baj Xermina túléli.
Bólintott Spartannak.